119 éve vették, azóta a családé és még versenyeznek is vele

119 évvel ezelőtt, 1903-ban Sir George White, a “villamoskirály”, bristoli üzletember, tőzsdeügynök és később a Bristol Aeroplane Company alapítója 750 fontot költött egy csillogóan új Panhard-Levassorra, amelyet fia, Stanley White kapott a 21. születésnapjára. A francia autó a mai napig a White család tulajdonában van, Stanley unokája – aki szintén Sir George White – készül arra, hogy a hűséges Panhardot vezesse az idei RM Sotheby’s London-Brighton Veteránautó Verseny

Valójában nem is  a 21. születésnapján kapta meg a kulcsokat, Stanley-t ugyanis elküldték az ajándékáért Párizsba, ahol a 2,4 literes, négyhengeres “Centaure” motorral szerelt gépet, egy négyüléses, Labourdette által készített karosszériával adták át. A 40 mérföld/órás sebességre képes, lelkes új tulajdonosával a volán mögött a visszaút azonban korántsem volt könnyű.

Fotó: London To Brighton – Veteran Car Run

Vásárlásakor a Panhard fehérre volt festve, finom piros részletekkel (a képen 1903-ból, Stanley-vel a kormánynál Newquayben), de ezt a festést a család sötétzöld-fekete színűre változtatta, és a rendszámtáblák bevezetésével AE 10-es lajstromjelet kapta. “Ekkor festették le utoljára, 1904-ben” – mosolyog Sir George, aki nagyapja 1964-ben bekövetkezett halálakor örökölte a kocsit eredeti állapotában.

Fotó: London To Brighton – Veteran Car Run
Fotó: London To Brighton – Veteran Car Run
Fotó: London To Brighton – Veteran Car Run
Fotó: London To Brighton – Veteran Car Run

Stanley egyéb fejlesztései közé tartozott a szélvédő és a motorháztető, és a sebesség szerelmeseként egy cserélhető könnyűszerkezetes versenykarosszériát is rendelt hozzá.

Miután félig visszavonult White a somerseti Chard közelében lévő nyaralójába, a Yarty folyóhoz tett horgásztúrákra használta az autót. Az AE 10 először az ötvenes években indult a Veterán Autóversenyen, amikor Sir Alec Croydon, a BAC motorosztályának vezetője engedélyezte, hogy a versenyekre benevezzék.

A jelenlegi Sir George úgy véli, hogy ez lesz a Panhard 20. London–Brighton útja, az első kilenc Sir Alec irányítása alatt, a legutóbbi tíz pedig a saját tulajdonában.

Fotó: London To Brighton – Veteran Car Run

“Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy az a vicces a futamban, hogy tudod, hogy el fog romlani a kocsid, de nem tudod, hogy hol és mikor! Azt hiszem, ez igaz – nevet. –  Az a rendkívüli a Panhardban, hogy ha megfelelően felkészítjük, és ha minden úgy megy, ahogy reméljük, akkor gond nélkül el lehet hajtani vele Brightonba. Valójában azonban sosem az az igazán izgalmas verseny, amikor minden úgy megy, ahogy reméled, mert akkor nem érzed, hogy igazán megküzdöttél.”

Fotó: London To Brighton – Veteran Car Run

“A mai technikához képest egy buta, öreg autóval száguldozunkl, de a siker érzése  pont ettől óriási! Tényleg van valami egészen csodálatos abban, amikor hajnalban a Hyde Parkban találkozunk. Emlékszem, egyik évben az egész park és a víz felett alacsony köd volt. A félhomályban állva, a köddel mindenütt, megjelent egy autó viaszgyertyákkal a fényszóróiban. Egészen, egészen rendkívüli volt.

Aztán elhagyni a Hyde Parkot csodálatos. Hatalmas a feldobottság és a fantasztikus elégedettség érzése, ha eljutsz Brightonba, és az a szörnyű érzés, hogy jaj, ne, egy egész évet kell várnunk, hogy újra megtehessük ezt az egészet…”

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.