14 S2000-es ellenfele lesz Vizinnek

51 páros nevezett az IRC negyedik fordulójára, a Jalta Ralira, amely egyben a Keleti Csoport ötszörös szorzójú Európa-kupa futama és ukrán bajnoki verseny is egyben. A három mezőny együtt versenyez, de külön értékelik őket. Miután a Volkswagen nem nevezett az IRC-sorozatra, ezért a Vizin–Zsiros páros ott nem szerezhet pontot, viszont beneveztek az Európa-kupára, ahol Giandomenico Basso Protonja és Marko Tempestini Peugeot-ja mellett ők a harmadik Szuper–2000-es autóval versenyző páros. A Jalta Ralira összesen 15 Szuper–2000-es autó nevezett.

Vizin László: – Kicsit furcsa ez a helyzet, még nekünk is szokni kell, de a lényeg, hogy a versenyen a másik 14 Szuper–2000-es párossal, és szerintem nagyon sok tapasztalt, helyi N-es versenyzővel is meg kell küzdenünk. Az, hogy a végén kit hol értékelnek, már mellékes.

– Az Európa-kupa futam jól jött nekünk, abban a mezőnyben van esélyünk jó eredmény elérésére. Ma (kedden) kezdjük a pályabejárást, ami szerdán folytatódik, csütörtökön pedig már megkezdődik a verseny.

Jalta Rali

2011. június 2-4.

Központ: Jalta, Ukrajna

Nevezők száma: 51

Talaj: aszfalt

Gyorsasági szakaszok száma: 14

Gyorsasági szakaszok hossza:261,87 km

A verseny teljes hossza:721,61 km

1. nap (június 2, csütörtök)

GY1: Jalta (2,12 km), 13:14

GY2: Livadija (5,49 km), 13:47

Szerviz A: Jalta (15 perc), 14:12

Ceremoniális rajt: Jalta, 17:00

2. nap (június 3, péntek)

Szerviz B: Jalta (15 perc), 08:06

SS3: Ai-Petri 1 (17,26 km), 08:44

SS4: Plato 1 (22,55 km), 09:12

SS5: Orlinoje 1 (28,95 km), 10:55

Szerviz C: Jalta (30 perc), 11:50

SS6: Ai-Petri 2 (17,26 km), 13:03

SS7: Plato 2 (22,55 km), 13:31

SS8: Orlinoje 2 (28,95 km), 15:14

Szerviz D: Jalta (45 perc), 16:09

3. nap (június 4, szombat)

Szerviz E: Jalta (15 perc), 07:06

SS9: Opolznevoje 1 (18,95km), 08:07

SS10: Sokolinoje 1 (22,35km), 09:45

SS11: Uchan-Su 1 (17,07km), 10:13

Szerviz F: Jalta (30 perc ), 10:49

SS12: Opolznevoje 2 (18,95km), 12:25

SS13: Sokolinoje 2 (22,35km), 14:03

SS14: Uchan-Su 2 (17,07km), 14:31

Szerviz G: Jalta (15 perc ), 15:07

Cél: Jalta, 15:22

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program