15 ellenfele lesz Vizinnek a Ciprus Ralin

A pályabejárásnak már a felén túl van Vizin László és Zsiros Gábor, ami alapján megállapítható, hogy egy cseppet sem lett könnyebb az idei Ciprus Rali, mint a tavalyi volt. A pályák talaját tekintve aligha létezik ennél változatosabb verseny, a durva köves szakasztól, a murván és a földúton át épp úgy minden megtalálható, mint a jó minőségű és a töredezett aszfalt. Az is véglegessé vált, hogy az IRC szériaautó kupájában 16 nevező van a Ciprus Ralin, amiből Toshi Arai és Marco Cavigioli lehetnek ismerősök. Rajtuk kívül még egy ukrán és 12 ciprusi N-csoportos résztvevő lesz.

Vizin László: – Rendben megérkeztünk, az autót is át tudtuk venni, ami a tavalyi vámprocedúra után nagy megkönnyebbülés volt. Nagyon szép az új Subarunk, ha ilyen jó is lesz, akkor maximálisan elégedett leszek vele.

– Tegnap (kedden) tréningeztük le a második napi pályákat, amelyek teljesen újak. Jellegükben hasonlítanak a tavalyiakhoz. Az első például16 kmmurva, végig emelkedik, a második ugyanennyi aszfalt, de végig lejt. Érdekes lesz az elkoptatott murvagumikkal lefelé aszfalton megállni. Főleg úgy, hogy nagyon szűk az út, de széles a padkája, úgyhogy már a tréningen tele volt murvafelhordással.

– A harmadik pálya 20 km-es, na azon van minden: földút, murva, töredezett aszfalt. Kicsit olyan az egész verseny, mint az autógyárak tesztpályái, ahol minden létező körülmény között ki akarják próbálni a kocsikat.

– Most már biztos, hogy 16-an leszünk a kategóriánkban. Megmondom őszintén, csak Arait és Cavigolit ismerem, de én mindig örülök neki, ha sok ellenfél van, mert akkor tudsz igazán versenyezni. Hogy a sok ciprusi versenyző között mire leszünk képesek, nem tudom, de nekem van egy merész tervem: az első ötben szeretnék végezni.

A Ciprus Rali IRC szériaautó-kupa résztvevői (előzetes besorolás alapján)

  • 3 Pechenyk–Pouyioykkas                UA/CY         Mitsubishi Lancer Evo X
  • 13 Arai–Moscatt                               J/AUS          Subaru Impreza
  • 14 Vizin–Zsiros                          H/H           Subaru Impreza WRX Sti
  • 15 Cavigioli–Fortunato                     I/I                   Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 20 Panteli–Panteli                            CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 21 Paraskeva–Evripidou                 CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 22 Tingirides–Shialos                      CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 23 Savva–Papandreou                    CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 24 Yiangou–Christofi                        CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 26 Nicolaou–Marangos                    CY/CY          Subaru Impreza
  • 28 Pakkis–Christofi                          CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo X
  • 29 Zenonos–Alexandrou                  CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 32 Thomas–Loizides                        CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX
  • 33 Patroclou–Nicou                          CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo
  • 34 Komodromos–Evripidou            CY/CY          Subaru Impreza
  • 35 Timotheou–Laos                         CY/CY          Mitsubishi Lancer Evo IX

Ciprus Rali

  • 2011. november 3-5
  • Központ: Pafos, Ciprus
  • Nevezők száma: 35
  • Talaj: aszfalt és murva
  • Gyorsasági szakaszok száma: 12
  • Gyorsasági szakaszok hossza:187,58 km
  • A verseny teljes hossza:624,34 km

november 3, csütörtök

  • Rajt: Pafos, 18:57
  • GY1: LTV Super Special (3,20 km), 19:00 (100% aszfalt)

november 4, péntek

  • Szerviz A: Pafos (15 perc), 09:24
  • GY2: Koilinia 1 (24,15 km), 10:37 (35,5% aszfalt, 64,5% murva)
  • Gyűjtő: Salamiou (20 perc), 11:37
  • GY3: Salamiou 1 (18,16 km), 12:00 (64,2% aszfalt, 35,8% murva)
  • Gyűjtő: Pafos (19 perc), 12:50
  • Service B: Pafos (30 perc), 13:09
  • GY4: Koilinia 2 (24,15 km), 14:37 (35,5% aszfalt, 64,5% murva)
  • Gyűjtő: Salamiou (20 perc), 15:37
  • GY5: Salamiou 2 (18,16 km), 16:00 (64,2% aszfalt, 35,8% murva)
  • Szerviz C: Pafos (45 perc), 16:50

november 5, szombat

  • Szerviz D: Pafos (15 perc), 08:01
  • GY6: Gialia 1 (14,82 km), 09:29 (100% murva)
  • GY7: Stavros 1 (15,91 km), 10:12 (100% aszfalt)
  • Gyűjtő: Anadiou (20 perc), 10:47
  • GY8: Anadiou 1 (19,15 km), 11:10 (40,0% aszfalt, 60,0% murva)
  • Gyűjtő: (11 perc), 12:25
  • Szerviz E: Pafos (30 perc), 12:36
  • GY9: Gialia 2 (14,82 km), 14:19 (100% murva)
  • GY10: Stavros 2 (15,91 km), 15:02 (100% aszfalt)
  • Gyűjtő: Anadiou (20 perc), 15:37
  • GY11: Anadiou 2 (19,15 km), 16:00 (40,0% aszfalt, 60,0% murva)
  • Szerviz F: Pafos (10 perc), 17:18
  • Cél: Pafos 17:48

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing