FELEJTSÜK EL A SALGÓT ÉS BÍZZUNK A MECSEKBEN

Idei negyedik győzelmét aratta Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokságban három futam után, száz százalékos teljesítménnyel, három győzelemmel vezetik az abszolút és a D csoport értékelését is. Ráadásul a Salgó Rally CEZ-futam volt, így megszerezték idei első CEZ-győzelmüket is. Minden okuk meglenne az elégedettségre, mégsem azok. 

„Ritkán mondok ilyet, de nem volt jó verseny – kezdte Wirtmann Ferenc. – Nem értem, hogy ki vette át azt a pályát, amelyiken a hét kilométeres murvás szakasz volt. Végül kivették etapnak, de így is elég kockázatos volt, 20–25 perc alatt értünk át rajta, borzasztó minőségű volt.  

Az első osztály nevezési díját fizettük, amiért ugyanannyi gyorsasági kilométert kellett volna mennünk, de végül a Rally3-hoz sorolták a historicot és csak 66 kilométer jutott. 

A Tótújfalu–Zagyvaróna gyorsasági jó volt, de ezzel minden pozitívumát elmondtam a versenynek.“

Hasonlóan vélekedett Kerekes Joti is. 

„Furcsa volt az egész verseny. Szerintem ez a 3,5 kilométerre lerövidített gyorsasági méltatlan a Rally1-nek, de a historicnak is. Nyolcan neveztünk historicba, amiből egy versenyzőtársunk nem tudott indulni, ketten, amikor meglátták a hét kilométeres murvás szakaszt, hazamentek. Végül öten indultunk, négyen értünk célba. 

Természetesen mi is szeretünk nagy mezőnyben versenyezni, de nem is ezzel volt a legnagyobb baj, hanem hogy gyatrák voltak a körülmények. Ilyen versenyen a győzelemnek sem tudsz felhőtlenül örülni. Akkor járunk a legjobban, ha elfelejtjük a Salgót és a bízunk a Mecsekben, hogy az jó verseny lesz.“

WIRTMANN FERENC ÉS KEREKES JÓZSEF 2021-ES EREDMÉNYEI

2021. április 11. Orfű Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem 
2021. május 15–16. Ózd–Eger Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem 
2021. május 29. Velenje Rally, Historic abszolút győzelem, Historic MITROPA abszolút győzelem 
2021. június 5. Salgó Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem, CEZ Historic abszolút győzelem

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program