Nagy Attila: A hullámvasút, amin fülig ért a szánk

Bár Csomós Mixihez hasonlóan Nagy Attila sem elégedett a Liepaja Rallyn elért végeredményükkel, szerinte sokkal több okuk van örülni, mint szomorkodni. 

„Az egész verseny olyan volt, mint egy hullámvasút, akár konkrétan a pályákat, akár az érzelmi oldalát tekintjük – mondta Nagy Attila. – Az eredménnyel nem vagyunk teljesen elégedettek, azonban így is fülig ér a szánk. A Liepaja Rallyn olyan gyorsaságikon versenyezhettünk, amit eddig csak a tévéből láttunk, egyetlen korábbi versenyünkhöz sem hasonlítható, és mégis egyből meg tudtuk oldani a feladatot. 

Az egész hétvége alatt két hibánk volt, amikor defektet kaptunk és egyszer megforogtunk. Ez utóbbi tanulságos volt, és azt hiszem, hogy még jobban egyszerűsíteni kell az itinerünket. Nem mondom, hogy késtem, de érzésem szerint a bal 55-ös visszafordítónál talán érkezhetett volna hamarabb is az információ. Itt forogtunk meg. 

Fotó: Csomós Mixi – Nagy Attila

Amikor jól ment minden, nem hátráltatott a defekt vagy az eső, akkor szenzációs volt a verseny. Talán pár szurkoló emlékszik még rá, hogy a Lengyel Rally után hitetlenkedtem, amikor Mixi a jobb 3-akat padlógázzal fordulta el. Na most azt képzeljétek el, hogy megyünk 160–180 kilométer per órával – direkt megnéztem a logot, tényleg ennyi volt –, bemondom, hogy jobb 34, Mixi ránt egyet a kormányon rádobja keresztbe, nem fékez, nem veszi el a gázt, csak sodródunk keresztbe. Most is tiszta libabőr vagyok. 

Egyszerűen annyira élveztem, hogy legszívesebben azt mondtam volna Mixinek, hogy tegyen ki, menjen vissza és csinálja meg még egyszer, mert kívülről is meg akarom nézni – nevet Attila. – Szenzációsak voltak az ugratók is, harminc–negyven métereket repkedtünk.  

Fotó: Csomós Mixi – Nagy Attila

Nagyon sokat tanultunk ezen a versenyen is. Teljesen más környezetbe, más stílusú pályákra csöppentünk, mint ahol eddig versenyeztünk. Olyan, mintha álmodnák, amiből persze nem akarunk felébredni. Egyszerűen nem tudok mást mondani, hihetetlen, amit ez a srác meg tud csinálni. Remélem, hogy valamennyi átjött belőle a szurkolóknak is. Most is rengeteg szeretetet kaptunk tőlük, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. Köszönjük!”

Zagyva

Zagyva Lajos nem nyert, győzött

A kétkerék-hajtású kategória két legendája, Zagyva Lajos és Spitzer Gábor nyerték a Győr Rallyn a 2wd, az RC4 és a Peugeot Kupát is, ám miután nem akarták befolyásolni az utánpótlás kategória bajnokságát, a céldobogón leadták menetlevelüket, így végül nem értékelték őket a versenyen. Mégis győztek. 

„Az utolsó pillanatban dőlt el minden – magyarázta Zagyva Lajos. – Eredetileg (Zagyva) Dorkát neveztük a Peugeot Kupába, azonban az egyetemi elfoglaltsága miatt nem tudott rajthoz állni. Aki ismeri Dorkát, az tudja róla, hogy él-hal a rallyért, de az egyetemet is komolyan veszi, így most az utóbbit választotta. 

Zagyva Lajos
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos

Nem is nagyon foglalkoztunk a Győr Rallyval, amíg észbe nem kaptam, hogy hiszen mi vállaltuk, hogy a Veszprém Rally után három Peugeot Kupa futamon indulunk. Gyorsan felhívtam Spitzer Gabit és beneveztünk.“

Bár Zagyva Lajos és Spitzer Gábor is évtizedeken keresztül számítottak a magyar kétkerekes mezőny legkiemelkedőbb sofőrei és navigátorai közé, sohasem versenyeztek együtt. Gyerekeik, Zagyva Dorka és Spitzer Frida viszont a rallyn keresztül nagyon jó barátok lettek, ami a két családot is összehozta. 

Fotó: Pál Bence // Spitzer Gábor

„Az utóbbi évben sok segítséget kaptunk (Spitzer) Gabitól, most már ő navigál Dorkának. Egy ideje beszélgettünk róla, hogy menni kéne egyet nekünk is együtt, az élet pedig hirtelen megadta ezt a lehetőséget. 

Mondtam Gabinak, hogy csak úgy megyek, ha tisztességesen felkészülünk, de a verseny végén kiállunk, hogy ne befolyásoljuk az éves bajnokságot. Annyit válaszolt, ő is így gondolja. 

Na innentől viszont nem volt könnyű dolgunk, mert meg kellett nyerni a versenyt, hogy a végén úgy tudjunk kiállni, hogy a sorrendet ne borítsuk fel. 

A pályabejáráson a két napot maximálisan kihasználtuk. A versenyen volt úgy, hogy átszóltam Gabinak, húzzon még egyet az övön, mert ez kemény lesz. Ráhúzott és mondta, mehetünk. 

Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos

Határ Attilával és Bertalan Marcival nagyon jót vívtunk. Minden tudásunkra szükség volt, hogy felvegyük velük a versenyt. Büszke vagyok a két srácra, mert egy éve őket szemeltem ki, hogy menjenek helyettem az Oroszlány Rallyn a Peugeot-val. Akkor azt mondtam, azért kapják, mert szerintem ők lehetnek a Peugeot Kupa két sztárja, és egy év múlva ez be is jött. 

Végül 3,3 másodperccel – ami nem mondható soknak – mi voltunk a leggyorsabbak. Sőt, nagyon is benne volt, hogy a fiatalok elvernek minket. Ahogy Gabival megbeszéltük, a célban leadtuk a menetlevelünket, de annyira elbénáztam, hogy rossz embernek adtam le, ezért kaptunk 20 másodperc büntetést, de végül is ez már nem számított.“

A Zagyva–Spitzer páros így a kétkerék-hajtású, az RC4-es és a Peugeot Kupa győzelméről is lemondott, plusz a Peugeot Kupa pénzdíjáról, de ezt egyáltalán nem bánják. 

Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos

„Nagyon sokan gratuláltak nekünk, hogy ez kemény munka volt. Az egyik legkedvesebb megjegyzés az volt, hogy a magyar rallysportban pár embernek le van betonozva a neve, és mostmár az enyém is. Én nem így gondolom, de jól esett. Ez a sok gratuláció nekünk Gabival felért egy győzelemmel. A fiatalok meg hadd gyűjtsék a serleget, a jövő az övék, őket kell segíteni. 

Azért azt el kell mondanom, hogy ez a négy nap kivégzett rendesen. Ma (hétfő) reggel felkeltem, ó mondom, nincs semmi baj, megyek dolgozni, de délben hazajöttem, mert elfáradtam. Ezzel együtt nagyon megérte, jól esett Gabival mind a kettőnk lelkének.“ 

Zagyva Lajos együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.