HUMDA Academy

A HUMDA Academy 29 versenyző támogatásával indul el

Nyolc autó- és motorsport szakágban összesen 29 versenyző támogatásával indul el a HUMDA Academy utánpótlásnevelési rendszer. Alapos felmérési munkát követően transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján kerülhettek be versenyzők a programba.

A versenypályákon már elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is vizsgálva állították össze a szakemberek a HUMDA Academy névsorát. A kiválasztás Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította. A kiválasztás alapját képező képességfelmérésben a motorsport-specifikus vizsgálatokkal és felmérésekkel foglalkozó Fit4Race volt a HUMDA partnere.

Kilenc gokart-, három rali-, és két túraautó pilóta mellett kilenc gyorsasági motor, két-két enduró motor, illetve motokrossz, valamint egy-egy supermoto és triál versenyző került be a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. utánpótlásnevelési rendszerébe, a HUMDA Academy programba. Minden versenyző rangos sorozatokban bizonyított már és a támogatás révén magasabb szintű bajnokságokban, vagy professzionálisabb körülmények közt koncentrálhat a versenyzésre. 

HUMDA Academy
Fotó: HUMDA Academy
A HUMDA Academy tehetséggondozó programban támogatott versenyzők szakáganként

Gokart: Gáspár Benett, Gender Tamás, Hideg-Szikszai Ádám, Krepcsik Áron, Krózser Menyhért, Molnár Martin, Nógrádi Nimród, Willisits Vilmos, Zsebő Marcell
Rally: Csomós ‘Mixi’ Miklós, Hangodi Bendegúz, Herczig Patrik
Túrautó: Bucsi Attila, Rácz Gergő
Enduro motor: Liszka Roland, Zsigovits Norbert
Gyorsasági motor: Farkas Kevin, Görbe Soma, Kecskés Bence, Kovács Bálint, Molnár Gergő, Moor Rossi, Számadó Máté, Varga Tibor, Vincze Martin
Motokrossz: Katona Áron, Pergel Bence
Supermoto: Surányi Balázs
Triál motor: Csizmadia Barnabás
Csapattámogatások: Révész Racing (versenykamion), Zengő Motorsport (túraautó)

A HUMDA  célkitűzése

A HUMDA egyik alapvető célkitűzése hazai autó- és motorsport népszerűsítése, fejlesztése, a tehetséges, illetve eredményes sportolók karrierjének támogatása és előre mozdítása. Az Ügynökség tavaly novemberben Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor vezetésével több mint száz tehetséges versenyző képességfelmérését kezdte meg a tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszerben. A hazánkban jelenleg is aktív, többségében utánpótlás korú autó- és motorversenyzők a Fit4Race komplex, többek között fizikai-, mentális, pszichológiai, biomechanikai és egyéb versenyspecifikus szempontok alapján végzett felmérésen vettek részt. Különböző szempontok figyelembevételével és súlyozásával alakult ki a támogatotti lista, többek között az életkort, a sporttapasztalatot, a versenyzőkben rejlő potenciált, a sporthoz való hozzáállást és a mikrokörnyezetet is értékelték a szakemberek Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor irányításával.

Olyan versenyzők kerülhettek be a programba, akik már bizonyítottak valamilyen szinten és van esélyük arra, hogy komolyabb karriert fussanak be a következő években. A támogatás célja nem az, hogy teljesen egészében fedezze egy szezon költségvetését, hanem kiegészítést jelent a már meglévő költségvetéshez, amelyet jellemzően családi vagy szponzori támogatással teremtenek elő a fiatalok. 

HUMDA Academy
Fotó: HUMDA Academy

“Saját tapasztalatból tudom, hogy a motorsportban milyen nehéz beindítani egy karriert fiatalon – mondta Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka, a HUMDA Academy program mentora. A legtöbb sportággal ellentétben itt sokkal nagyobb az anyagi nyomás a versenyzőkön, és sok esetben a költségvetés hiánya a legfőbb gátja a magyar tehetségek kibontakozásának. Azért örülök a HUMDA programjának, mert lehetőséget ad arra, hogy a legtehetségesebb versenyzők kisebb valószínűséggel kerüljenek ilyen nehéz helyzetbe. A kiválasztásban nekem fontos szempont volt, hogy ami mérhető, azt mérjük meg. Sokat számított a Fit4Race-elemzés, amelynek segítségével a fejlődési potenciált objektív szempontokkal kiegészítve határozhattuk meg, ezzel növelve annak valószínűségét, hogy azok a versenyzők kapjanak segítséget, akik a legjobb eséllyel juthatnak el komoly szintre egy erős, nemzetközi bajnokságban.”

HUMDA Academy
Fotó: HUMDA Academy

“Már aktív karrierem során is fontosnak tartottam a fiatalok támogatását – tette hozzá Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka, a HUMDA Academy program mentora. –  Jó érzéssel tölt el, hogy a tehetségek mentorálásában részt vehetek. Egy hosszú kiválasztási folyamat végéhez érkeztük, melynek eredményeképp előre mozdíthatjuk a legtehetségesebbek pályafutását. Visszaemlékezve pályafutásom elejére, én magam is átérzem azt, hogy a szülőkre mekkora anyagi teher nehezedik évről-évre a technikai sportokban, ezért igazán kivételes lehetőség ez a támogatottak számára.”

HUMDA Academy
Fotó: HUMDA Academy

“A Fit4Race a minden teljesítmény területre kiterjedő vizsgálatai alapján létrehozott a HUMDA részére egy olyan speciális felmérési és kiértékelési rendszert, melynek segítségével kizárólag számadatokkal skálázhatóvá tudtuk tenni a több mint 100 versenyző részvételével zajló kiválasztási folyamatot – nyilatkozta Matics Zsolt teljesítménytréner, a Fit4Race alapítója. – Nagyszerű volt látni, hogy a versenyzők úgy érkeztek meg és teljesítettek, mintha az egy éles versenyhétvége lett volna. Ez a plusz izgalmi szint egyértelművé tette azt is, hogy kik azok a sportolók, akik a jövőben egy nap képesek lesznek sorsdöntő versenyeket, bajnoki címeket is nyerni.”

HUMDA Academy
Fotó: HUMDA Academy

“A HUMDA Academy tagjai nem csak anyagi támogatásban részesülnek, hanem folyamatos kapcsolatban állnak majd az Ügynökséggel, és más területeken is segítséget, tanácsokat kapnak karrierjük építéséhez – mondta Őry Kornél, a HUMDA Zrt. szakmai igazgatója. – Ez alatt jogi-, kommunikációs-, és marketing segítséget értünk, de akár a fizikai vagy a mentális felkészülés folyamatában is részt vehetünk. Mivel minden sportág minden szakágában más és más jellegűek lehetnek ezek a felmerülő kérdések, ezért ez a munka egyben egy pilot projekt is az Ügynökségnek, a sportolókkal együtt dolgozzuk majd ki a részleteket. Így a felmerülő kérdések és tapasztalatok alapján tudunk majd a jövőben támogatandó versenyzőink mellé egy komplex támogatási csomagot biztosítani.

A HUMDA néhány hete jelentette be, hogy a túraautó-világkupában (FIA WTCR) induló Zengő Motorsport és a kamion-Európa-bajnokságban (FIA ETRC) versenyző Révész Racing csapatait is támogatja. A teljes magyar háttérrel, hazai versenyzővel és szerelőgárdával induló versenycsapatok azontúl, hogy hazánk hírnevét öregbítik a technikai sportok rangos szériáiban megfelelő hátteret biztosíthatnak a magyar versenyzőket támogató szakembergárda kiépítéséhez, tapasztalatszerzéséhez.

 

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program