A második helyről állt ki Gaál Ádám – Miskolc Rali

Remekül kezdte a Miskolc Rali historic értékelését Gaál Ádám és Kalapács Kornél, akik az első két gyorsasági szakaszon egyaránt a D csoport második legjobb idejét autózták, és a versenyben is a második helyen álltak.

A harmadik gyorsasági szakaszon azonban nem tudtak elrajtolni, miután elszakadt a kardáncsapágy felfüggesztése. Az alkatrészből ugyan volt egy tartalék a csapatnál, amit be is építettek, de végül úgy döntöttek, nem folytatják a versenyt és vasárnap, a Historic Országos Ralibajnokság második futamán sem állnak rajthoz.

Gaál Ádám: – Pénteken a prológot óvatosan kezdtük, tudtuk, hogy az a pálya nem az autónak való. Szombaton reggel viszont egész jó időket autóztunk. Bükkszentlászlón 25, Mályinkán pedig 40 másodperccel voltunk gyorsabbak, mint egy éve. Wirtmann Feri mögött 13,8 másodperc hátránnyal a második helyen álltunk, ami szerintem nagyon jó eredmény volt.

Sajnálom, hogy ki kellett állnunk, és hogy holnap (vasárnap) sem indulhatunk, de ilyen a rali, nem adjuk fel. Remélem, hamarosan megmutathatjuk, hogy jó eredményre vagyunk képesek.

Gaál József, csapatvezető: – Nagyon jól mentek a gyerekek és sajnálom, hogy nem tudták végigversenyezni a Miskolc Ralit.

A kardáncsapágy felfüggesztése szakadt el, ami egy német cég utángyártott terméke. Azt mondták, hogy motorsportra is kiválóan alkalmas. Valójában sokkal keményebb gumiból készült, mint az eredeti, valószínűleg ezért nem bírta a miskolci pályákat.

Volt nálunk ilyen tartalék alkatrész, be is szereltük, de úgy döntöttünk, hogy kiállunk, mert annak nem sok értelem lett volna, hogy két gyorsasági után megint tönkremenjen. Hétfőn az lesz az első dolgom, hogy keresek rá valamilyen megoldást.

Remélem, hogy az Ózd Ralira már egy tartósabb alkatrész kerülhet az Opelba és újra versenyezhetnek vele a gyerekek.

További információ:

http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/

http://www.opelgaal.hu/

Rally Hungary

Zagyva Dorka: Eb ötödik idő, magyar szakaszgyőzelem a Rally Hungaryn

Igen változatos versenye volt Zagyva Dorkának és Zagyva Lajosnak a rally Európa-bajnokság nyitó futamán, a Rally Hungaryn. Az első napon egy ugratás után megsérült a hűtőjük, ami miatt kiestek. Másnapra megjavították a Peugeot 208 Rally4-est, amivel Dorka szárnyalt. Kedvenc szakaszán, Iszkán a 16 fős, Eb-sztárokkal tűzdelt RC4-es kategóriában ötödik időt autózott, a Peugeot Kupa értékelésében pedig megnyerte a szakaszt.

„Nagyon jó versenyünk volt – mondta Zagyva Dorka. – Szombaton a Kislőtéren egy gödör után jött egy bukkanó, ami annyira megdobta az autót, hogy orra estünk. Azonnal néztem a vizet és amint elkezdett emelkedni a hőmérséklete, tudtam, hogy vége a versenyünknek. 

Szerencsére nem sérült komolyan az autó, csak hűtőt és lökhárítót kellett cserélnünk, így másnap Szuper Rallyval visszaálltunk. Ennek azért is örültem nagyon, mert így mehettem a kedvenc pályámon, Iszkán és a nagy mumusomon, Tésen. Iszkán RC4-ben ötödik időt értünk el, ami egy 16 fős Eb-mezőnyben számomra óriási dolog. 

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

Tés előtt egy kicsit féltem, az a pálya tavaly nagyon nem ment. Most úgy voltam vele, hogy csak végigmegyünk, nem itt kell megváltani a világot, de ahogy elrajtoltunk, éreztem, hogy sokkal jobban fekszik mint egy éve. A második körre pedig már nagyon vártam. 

Ezen a pályán éreztem a legjobban, hogy mennyit fejlődtem tavalyhoz képest. Nagyon büszke vagyok az ötödik időnkre, de tudom, hogy még sokat kell tanulnom. A verseny végén apu megdicsért, hogy jól mentem, nekem ennél több nem kell a veszprémi pályákon.“

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

„Így van! – erősítette meg Zagyva Lajos, Dorka édesapja és egyben navigátora. – Most is csak jót tudok mondani róla. Az orra esés sajnos benne van a rallyban. Évtizedek óta megyek ezeken a pályákon, sok újat nem tudnak mutatni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a bukkanó így megdobja az autót. 

Másnap nagyon jól ment Dorka. Iszkát imádta és szerintem most már Tést is szereti. Az, hogy az Eb mezőnyben ötödik időt autóztunk, várakozáson felüli, de a Peugeot Kupa szakaszgyőzelmet is nagyra értékelem. Sokat kell még tanulnia, ez nem is kérdéses, de látom rajta a fejlődést, nagyon odatette magát és büszke vagyok rá.“ 

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.