A Toyota a rali vb-t és az IRC-t is fontolgatja

Elképzelhető, hogy a Toyota visszatér a rali világbajnokságra, vagy az IRC-re, esetleg mind a kettőre.

A japán gyár a gazdasági válságra hivatkozva, tavaly szállt ki a Formula–1-ből, ahol az eltöltött évek és az elköltött dollármilliók ellenére sem tudott dobogós helyezésnél jobb eredményt felmutatni.

Most azonban más autósportágakat vizsgálnak, ahol a sporttevékenységüket folytathatják. A lehetséges cél a túraautó és a rali lehet. Ezért Pascal Vasselon, a Toyota Motorsport vezetője ellátogat a Portugál Ralira, később pedig egy IRC-futamot is felkeres.

A Toyota számára nem ismeretlen a raliversenyzés, hiszen korábban a Celica A csoportos és a Corolla WRC változatával több sikert is elértek. 93-ban, 94-ben és 99-ben is megnyerték a márka világbajnokságot. 90-ben és 92-ben Carlos Sainzcal nyerték meg az egyéni vb-t, amit 93-ban Juha Kankkunennel, 94-ben pedig Didier Auriollal is megismételtek.

A Toyota korábban híres volt arról, hogy a gyári csapata mellett, importőrein keresztül több privát versenyzőt is támogatott, kiváló technikai hátteret biztosítva neki.

A 2011-től életbelépő szabályok szerint pedig csak minimális különbség lesz a WRC-k, illetve az IRC-n szereplő Szuper–2000-es autók között. Vagyis a Toyota egyetlen modell kifejlesztésével két sorozatban is képviseltethetné magát.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Toyota Motorsport jelenleg is meglévő, kölni központját eredetileg a rali csapatuk számára hozták létre. Amikor pedig kiszálltak a Formula–1-ből, ennek a központnak az értékesítése szóba sem került, tehát jelenleg is megvan.

A Toyota mellett a Mini és a Volkswagen is érdeklődik a rali világbajnokság iránt, ahol jelenleg két gyártó, a Citroën és a Ford képviselteti magát gyári szinten.

Zsirpapa-zemplen-rally-2025-BIT_1677

Zsírpapa: Vigyorogtunk és mentünk keresztbe-hosszába

Kalandokban bővelkedő versenye volt Zsírpapának és Mészáros Sándornak az esőáztatta Zemplén Rallyn, de minden nehéz körülményből kihozták a legszórakoztatóbbat. Sőt, egyszer még Wirtmannt is megverték a Lada VFTS-sel. 

Elég kalandos volt az egész – mondta Zsírpapa. – K**** sza*ok voltak a pályák – ezt majd fogalmazd meg, hogy le tudd írni –, de ettől függetlenül mi élveztük. Mádon mentünk keresztbe, hosszába, mindenhol ment a kocsi. Figyelj, nagyon lejöttünk, már a mi szintünkhöz képest, mert a fiatalok a 15-ös kerekekkel agyonvertek minket, de mi Sanyival mind a ketten a maximumot nyújtottuk, vigyorogtunk és ilyen még nem volt, a célban megtapsoltuk egymást. 

A nézőknek is nagyon tetszett, tapsoltak, fütyültek. Lehet, hogy ez csak a Zsigulinak szólt, mert azt nagyon szeretik, de nem mindegy? Lényeg, hogy mindenki jól érezte magát. 

Erdőbényét nem szerettem, onnan nagyon csúszott, amikor meg innen mentünk, a végén a murva sehogyan sem hiányzott. De mindegy, az egy ilyen pálya volt. 

Az Öreglány (VFTS) jól muzsikált. Egyszer ragadt be egyesbe, de szerintem én voltam a balf*sz, mert nagyon erősen vágtam be és elgörbült a tolórúd. A mozgó szervizben kis Kulcs, tudod, a Pótkulcs emberei odaszaladtak és segítettek kivenni egyesből.

Utána mentünk egy gyorsot és a szervizben megcsinálták a srácok. Ott volt Hosszú Laci, a szervizesem, a Rauth szervizcsapat és Zsolna Józsi. Mindenki az én autómon dolgozott. Hallod? Ilyenek az ellenfelek a historicban. Szerinted miért megyek itt?

Várjál, mert még nincs vége: etapon szétesett a gázrudazat. Megállunk, kinyitjuk a gépháztetőt, Meszessel nézzük, képzelheted a parkettás meg a festő mit látott… Erre megállnak mellettünk Kelemen Csabi szervizesei, kiszól a srác, segíthetünk Papa? Mondom, persze, hogy segíthettek, hát bakker, tudod, hogy nem értünk hozzá. Pillanatok alatt megcsinálták és mentünk tovább. 

Most jön a lényeg: köszönöm a Fazekas Kft.-nek, az Etikett Print Kft.-nek, az LSP Kft.-nek, meg az új szponzoromnak a Szivárvány Beton Kft.-nek, ott vannak a bal hátsó sárvédőn, hogy ott lehettünk a Zemplénben, minden ellenfelünk szervizesének, akik nélkül nem érhettünk volna célba, mindenkinek, aki segített, hogy ott lehessünk, Wirtmann-nak, hogy végre célba ért és szívhattam a vérét – figyelj, az első gyorson úgy szétcsaptam a száját, utána nem is néztem az időket, mert nem számított. 

Köszönöm a szurkolóknak! Bakker, azért előttük menni, az az igazi, nélkülük semmit sem érne ez a sport és köszönöm anyának, hogy elviselt a két verseny között. Figyelj, olyan kisimultan jöttem haza, hogy nem hiszed el. Mondjuk hétfőn kivoltam, mint a dög, mondtam a melóban a srácoknak, ma hagyjanak békén, egész nap a kis házban ültem, de nagyon megérte ez a verseny. 

Ha lesz Szilveszter, akkor ott találkozunk, addig is puszi a csajoknak.