Ford Fiesta Szuper–2000-essel áll rajthoz Nasser Al-Attiyah a Portugál Ralin. A katari versenyző tartotta a szavát és az Új-Zéland Rali után azonnal szakított a René George-csapattal, amely nem vitt számára megfelelő mennyiségű tartalék alkatrészt a versenyre.
Al-Attiyah Kirs Nissennel, a Volkswagen Motorsport vezetőjével közösen próbált megoldást találni, és más csapattól autót bérelni. Felmerült az olasz importőr csapata, ahonnan Guy Wilks és Herczig Norbert is bérli az autót, de itt éppúgy nem volt szabad autó, mint a lengyel importőrnél. Más csapatok pedig nem tudtak olyan ajánlatot tenni, amit Al-Attiyah elfogadott volna. Ezért döntött úgy, hogy időlegesen visszatér a Fordhoz, amellyel Portugália mellett Finnországban, Japánban és Walesben is versenyez majd.
Al-Attiyah a Volkswagen gyári versenyzőjeként indul a Dakar Ralin, ami miatt Nissen szerette volna, ha versenyzője a rali futamokon is a VW-csoporthoz tartozó márkával áll rajthoz. A katari versenyző ezért a szezon első Közel-Kelet-bajnoki futama után szakított régi csapatával, amely egy Ford Fiesta Szuper–2000-est készített fel számára.
Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát.
Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot.
Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett.
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért
A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított.
Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt.
A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított.
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért
„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam.
Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet.
Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak.
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért
Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“