Andreucci nyert, Hänninen majdnem bajnok – Sanremo Rali

Az olasz bajnok, Paolo Andreucci nyerte a Sanremo Ralit, az IRC tizedik állomását, megszerezve ezzel a Peugeot idei harmadik, saját maga első IRC győzelmét.

Juho Hänninen hatalmas hajrával lett második, míg Freddy Loix az utolsó gyorsaságin verte meg Kris Meeke-et a harmadik helyért folyó versenyben.

Hänninen idei kilencedik dobogós helyezésével (egyedül Belgiumban nem volt az első háromban, ahol kiesett) karnyújtásnyira került az IRC bajnoki címtől. A hátralévő két futamon már egy második helyezéssel is bajnok lehet, míg egyetlen ellenfelének, Jan Kopeckynek mind a két versenyt meg kellene nyernie.

Paolo Andreucci már a Szardínia Ralin is versenyben volt pályafutása első IRC-futam győzelméért, és a Sanremo Ralinak is ezzel a céllal vágott neki. Kris Meeke-től a negyedik gyorsaságin vette át a vezetést. Onnantól fogva csak egy szakaszra engedte ki kezéből, amikor a péntek éjszakai 44 km-es Ronde gyorsaságin Giandomenico Basso egy merész húzással vágott slickkel állt rajthoz a vizes pályán és verte el a teljes mezőnyt.

Andreucci azonban szombaton reggel visszavette a vezetést és egészen a célig ki sem engedte a kezéből.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem csak olasz győzelem születik Sanremóban, hanem teljes olasz dobogó is, hiszen a két gyári Fiat versenyző, Giandomenico Basso és Luca Rossetti végig ott loholtak a sarkában. Az utolsó három szakasz előtt Basso 0,9 másodpercre közelítette az élen állót. Ám a tizedik gyorsasági megpecsételte a Fiat versenyzők sorsát. Rossettit defekt, Bassót pedig differenciálmű hiba hátráltatta, így visszaestek az ötödik, hetedik helyre.

Ha nincs a két fiatos hibája, akkor sem biztos, hogy tartani tudták volna a lépést az IRC-t vezető Juho Hänninennel. A finn szárnyalt szombaton és több mint negyven másodpercet faragva hátrányából jött fel az ötödik helyről a másodikra.

A másik gyári Skodával Freddy Loix is jelentőset lépett előre a szombati napon, ő három szakasszal a vége előtt még hatodik volt, végül mégis dobogóra állhatott, amikor az utolsó gyorsaságin megelőzte Kris Meeke-et. Így bár a Skoda kivételesen nem nyert, két gyári autója is dobogón végzett.

Meeke a verseny elején még a győzelemért volt harcban, az első három gyorsaságin vezetett, de a hatodik (44 km-es) Rondén megforgott és 50 másodpercet veszített. Az utolsó gyorsaságin pedig nem tudta tartani harmadik helyét Loixszal szemben, és végül a negyediken végzett.

Egész hétvégén nem nagyon találta a ritmust Jan Kopecky, aki tavaly baleset miatt esett ki a versenyen, és végül a két fiatos között hatodik lett, aminél sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége a két hátralévő versenyen, ha a bajnoki pontversenyben meg akarja verni csapattársát, Hänninent.

Az igen népes és erős mezőnyben Thierry Neuville szerezte meg a nyolcadik helyet.

A Barum Ralin a győzelemért is versenyben lévő Bryan Bouffier az ötödik helyen kapott defektet és veszített vele három percet, amivel csak 12. lett.

Nagyon szolid formát mutatott a két év kihagyás után visszatért Gilles Panizzi, aki korábban háromszor nyerte a Sanremo Ralit, még amikor az vb-futam volt. A Proton Satria Neóval csak a húszadik helyen futott be. Többek között a kétkerékhajtásúak versenyét megnyerő Sandro Sottile is megelőzte őt egy R3-as Honda Civic-kel.

Három magyar résztvevője is volt a versenynek, akik közül a Pálinkás–Bagaméri páros Renault Clióval az A7 16. helyén futott be. A Puskádi–Godor és a Vizin–Zsiros kettősök a verseny feladására kényszerültek.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Zsírpapa akkumulátorral tolta le a VFTS-t

Óriási versenyben volt Zsiros Imre és Mészáros Sándor a Mecsek Rallyn, ahol nem volt kisebb a tét, mint historic HE5 kategóriájának második helye. Az utolsó gyorsaságin azonban elromlott a Lada VFTS generátora, így Zsírpapa akkumulátorból tolta le. A második hely ugyan nem lett meg, a harmadik viszont igen! 

„Figyelj ide, ez egy jó verseny volt! – szögezte le Zsírpapa mindjárt az elején. – Jó volt a rendezés, jók voltak a pályák, jó volt a hangulat, minden nagyon jó volt. Csak azt sajnálom, hogy Wirtmann a rajtdobogó után kiállt. Mondtam is neki, hogy biztos megijedt, hogy most szétcsapom a száját. Mondjuk, ez volt a terv, de látod meg is ijedt tőle. 

Az volt a szerencse, hogy egy szálláson laktunk és legalább a verseny előtt meg a két nap között jókat bandáztunk velük. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Nálunk minden rendben volt, még ezt a marha nagy meleget is jól bírtuk Meszessel, pedig a VFTS is termeli a meleget, csak egy vaslemez van a motor és köztünk, úgyhogy nem kellett aggódnunk, hogy lefagy a szélvédő. 

Viszont nagyon komolyan mentünk. Ezzel a Benjivel (Schwalm Benjamin) meg a Plesz Márkkal nem bírok. Mind a kettő nagyon gyors, ráadásul fiatalok is. De Kelemen Csabinak mondtam, hogy Miskolcon megvert, úgyis pécsi, majd itthon jól kikap. Így is volt, adtam neki kettőt, adott egyet, adtam kettőt, megint adott egyet. 

Az utolsó gyors előtt már fényévekkel – 0,5 másodperccel – vezettünk előtte, amikor tönkre mente a generátorunk. Öt kilométerrel a rajt előtt bedobtunk egy új akkumulátort az Öreglányba, azzal toltam le. Egy baj van ilyenkor, hogy ha nem kap töltést, akkor hatezer fölé nem megy, így végül nem tudtam megverni Kelemen Csabit, de nem baj, majd jövőre, jobb ha már most készül rá. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Várjál, gyorsan elmondom a szponzorokat, köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. 

És képzeld el, nem csak kategóriában lettünk harmadikok, hanem abszolútban is ötödikek, 30 célba érkezőből. Azért az nem rossz. Mondjuk sokan kiestek az élmezőnyből. 

Köszönöm mindenkinek a versenyt, Markó Tibi rendezőnek különösen, a versenyzőtársaknak, mert nem hiszed el, milyen jó volt a hangulat, legszívesebben mentem volna még egy napot, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönöm a szurkolóknak, a csapatomnak, Hosszú Tibinek, Zsoltinak és Lipinek, anyának, meg mindenkinek, aki ott volt. Ettől volt jó a verseny. 

Nem tudom, hogy most mi van ezzel a Fehérvár Rallyval, de mondtam Wirtmann-nak, hogy kapja össze magát, mert nagyon elhúztam a bajnokságban, bár nem tudom, hány pontom van, de biztosan több mint neki. 

Ha lesz Fehérvár, ott találkozunk, ha nem, akkor meg a következő rallyn. Addig vigyázzatok magatokra, puszi a csajoknak!“