Az MHH Kart Team: Menya kirobbanó formában

Még csapatvezetőjét is meglepte Krózser Menya formája az első teljes junior szezonjának nyitófutamán, ahol a szuperdöntőben hatalmas csatában a harmadik helyet szerezte meg.

Május utolsó hétvégéjén Kecskeméten vette kezdetét a Országos Gokart Bajnokság, ahol az MHH Kart Team 12 éves versenyzője a Junior kategóriában állt rajthoz.

Az időmérőn a nyolcadik helyet szerezte meg, az elődöntőben és a döntőben is kilencedik lett, míg a szuperdöntőben a harmadik helyre jött fel.

„Az időmérőn, a negyedi–ötödik körben, amikor már jól fog a gumi, utolértem a mezőnyt, ezért nem tudtam igazán jó időt menni – mesélte Menya.

Az elődöntőben jól rajtoltam, kívülről hármat előzte, de lefulladt a motorom és többen elmentek mellettem. A döntőben sikerült feljönnöm az ötödik helyre, de nekimentem egy bójának, amiért kaptam tíz másodperc büntetést és kilencedik lettem.

A szuperdöntőben megint jól rajtoltam, kezdett felszáradni a pálya, amin sokat számított, ki hogyan tud alkalmazkodni. Az első két versenyző elhúzott, de az utánuk lévő bollyal nagyon jót meccseltünk, az utolsó körben sikerült feljönni a harmadik helyre.“

Menya teljesítményével a csapata is elégedett volt.

„Általában kritikus vagyok Menyával szemben, de most még engem is meglepett, milyen jól, éretten versenyzett – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – Az időmérőn elkövetett egy hibát és a bójadöntést is ki lehetett volna hagyni, de így is nagyon jó formában volt.

Tavaly év végén próbáltuk ki először a Junior vázat. Most új volt a gokart, a motor, ráadásul a csapat is, de nagyon jól vette az akadályokat. Nyilván minden versennyel nő a tapasztalta is. Nagyon sok feladatunk van még az idén, de jól indítottuk a szezont.“

A Országos Gokart Bajnokság második futamát június 12–14-én rendezik Kecskeméten. 

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Junior Max
Résztvevők: 13
Szuperdöntő: 3.
Döntő: 9.
Elődöntő: 9.
Időmérő: 8.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Rally Hungary

Zagyva Dorka: Eb ötödik idő, magyar szakaszgyőzelem a Rally Hungaryn

Igen változatos versenye volt Zagyva Dorkának és Zagyva Lajosnak a rally Európa-bajnokság nyitó futamán, a Rally Hungaryn. Az első napon egy ugratás után megsérült a hűtőjük, ami miatt kiestek. Másnapra megjavították a Peugeot 208 Rally4-est, amivel Dorka szárnyalt. Kedvenc szakaszán, Iszkán a 16 fős, Eb-sztárokkal tűzdelt RC4-es kategóriában ötödik időt autózott, a Peugeot Kupa értékelésében pedig megnyerte a szakaszt.

„Nagyon jó versenyünk volt – mondta Zagyva Dorka. – Szombaton a Kislőtéren egy gödör után jött egy bukkanó, ami annyira megdobta az autót, hogy orra estünk. Azonnal néztem a vizet és amint elkezdett emelkedni a hőmérséklete, tudtam, hogy vége a versenyünknek. 

Szerencsére nem sérült komolyan az autó, csak hűtőt és lökhárítót kellett cserélnünk, így másnap Szuper Rallyval visszaálltunk. Ennek azért is örültem nagyon, mert így mehettem a kedvenc pályámon, Iszkán és a nagy mumusomon, Tésen. Iszkán RC4-ben ötödik időt értünk el, ami egy 16 fős Eb-mezőnyben számomra óriási dolog. 

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

Tés előtt egy kicsit féltem, az a pálya tavaly nagyon nem ment. Most úgy voltam vele, hogy csak végigmegyünk, nem itt kell megváltani a világot, de ahogy elrajtoltunk, éreztem, hogy sokkal jobban fekszik mint egy éve. A második körre pedig már nagyon vártam. 

Ezen a pályán éreztem a legjobban, hogy mennyit fejlődtem tavalyhoz képest. Nagyon büszke vagyok az ötödik időnkre, de tudom, hogy még sokat kell tanulnom. A verseny végén apu megdicsért, hogy jól mentem, nekem ennél több nem kell a veszprémi pályákon.“

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

„Így van! – erősítette meg Zagyva Lajos, Dorka édesapja és egyben navigátora. – Most is csak jót tudok mondani róla. Az orra esés sajnos benne van a rallyban. Évtizedek óta megyek ezeken a pályákon, sok újat nem tudnak mutatni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a bukkanó így megdobja az autót. 

Másnap nagyon jól ment Dorka. Iszkát imádta és szerintem most már Tést is szereti. Az, hogy az Eb mezőnyben ötödik időt autóztunk, várakozáson felüli, de a Peugeot Kupa szakaszgyőzelmet is nagyra értékelem. Sokat kell még tanulnia, ez nem is kérdéses, de látom rajta a fejlődést, nagyon odatette magát és büszke vagyok rá.“ 

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.