Bakhát, néző és a kántor

Szokás szerint, az idén is sok kritikát kaptak az Eger Rali pályái. Volt ugyan, ahol friss aszfalt réteg került az utakra, de rövidebb szakaszokon elég töredezett, bakhátas szakaszon zajlott a verseny. Ez pedig azt a problémát generálta, hogy a verseny nagy részére alacsonyra ültetett autókkal kellett volna készülni, a rossz minőségű részen viszont ezek hasa leért. De hát ez is a rali része, mondhatnánk, ha ezzel nem is ért egyet mindenki.

Sokkal több problémát okoztak viszont a murvakihordások. Többek között Turi is egy ilyenen csúszott el, de másnak is voltak belőle problémái. A rendező szerint ezt a magyar szokás okozza, amely szerint divat levágni a kanyarokat még akkor is, ha annak nem sok értelme van. Ez ellen az egyetlen megoldás a kanyarok legumizása lenne, ami viszont azért nem tetszik a versenyzőknek, mert ha rámennek a gumira, akkor az tönkre teszi az autót. Egyébként a murvakihordások nem csak a versenyzőknek, hanem a rendezőnek is gondot okoz. Egyrészről a verseny után le kell takarítani a murvát, másrészről a sok levágás tönkreteszi a padkát, ami az út közúti mivoltában is kárt tesz, vagyis a verseny után lehet helyreállítani.

Szintén kapott némi kritikát a rendező azért, mert vasárnap a rali 1 előtt kétszer is végigment a pályákon az RTE mezőnye. A rendező szerint azonban nem tettek nagyobb kárt a pályákon, mint amilyet a rali 1 első harminc autója tesz. A közönség viszont egyértelműen díjazta, hogy a rali 1 mellett az RTE mezőnyét is láthatja. Többen is voltak vasárnap, mint a sokéves átlag.

Az RTE volt az oka annak is, hogy vasárnap a tervezetthez képest 45 perccel később rajtolt a rali 1 mezőnye, ugyanis több RTE résztvevő volt, mint amire a rendező számított. Ha most rosszindulatú akarnék lenni, akkor írhatnám, hogy a matekzseni Lakatos Róbert, a veszprémi prológ után megint nem tudott számolni, de nem akarok rosszindulatú lenni. Végül is ennél nagyobb baj ne érjen minket, hogy több autót kell megnézni a pálya szélén.

Egy verseny megrendezése mindig számtalan problémát vet fel. A Miskolc Rali alatt például választásokat rendeznek, ezért vasárnap nem lehet az utakat lezárni. Az Eger Rali pedig az egyik legnagyobb egyházi ünnepre, Virágvasárnapra esett. Ezért két gyorsaságit is meg kellett szakítani, hogy a pap illetve a kántor eljuthasson „munkahelyére”, ami talán okozott némi kellemetlenséget, de el kell fogadnunk azt is, hogy más embereknek más a fontos, és végül is mi jártunk náluk vendégségben. Annál inkább tisztelni kell Egerszólát valamennyi érintett lakosát, ahol a virágvasárnapi misét a rali miatt vasárnapról szombatra tették át. Ezúton is köszönjük valamennyi ralit szerető nevében.

Ezúttal sem úsztuk meg a versenyt baleset nélkül, bár gyorsan hozzáteszem, hogy nem a rali okozta. Korábbi években előfordult, hogy egy kerítésen akadt fent egy néző, most egy faág szakadt le alatta, és szenvedett súlyos gerincsérülést. Ezúton kívánunk neki jobbulást. De azért nem árt, ha megjegyezzük, a fizika törvényei a raliversenyek alatt sem változnak, és ha egy faág hétköznap nem bír ki valakit, akkor gyorsasági idején sem fogja.

Amivel viszont nem nagyon lehet mit kezdeni, az a részegemberek sora, akik már reggel nyolckor kirajzanak a pályára. Persze 8:15-re azt sem tudják, hogy hol vannak, és reggel valószínűleg arra sem emlékeznek, hogy hol voltak előző nap. Csak azt nem értem, hogy ezért minek kell kimenni a versenyre. Otthon az árokparton sokkal kényelmesebb berúgni, és még a hazatalálással sem lenne gondjuk. Persze a mama előtt baromi ciki ilyet csinálni, de raliversenyen is az.

Foto: Brilliant Driver Program

Brilliant Driver Program – Why is a pre-season test important? And why do you need three of them?

As in most sports, karting is also about pre-season preparation. That’s why the Brilliant Driver Program team has prepared three themed tests for the season opener. 

With four drivers in three categories, the Brilliant Driver Program – BDP Team – will be competing in this year’s Hungarian and international karting championships. 

Last year Balázs Juráncsik competed in the SeniorMax category, this year he switched to DD2. 

Marci Fally will start his second season in JuniorMax, while his younger brother, last year’s MiniMax Hungarian champion Markó Fally will move up a category and continue in JuniorMax. All three will focus on the international series, especially the Central European Rotax Max Challenge (CEE).

Foto: Brilliant Driver Program

Joining the BDP Team this year is Marcus Papp from Sweden, who will compete in MiniMax in the Hungarian championship. 

„Preparation at the beginning of the year is also very important in karting,” said Róbert Kurgyis, team manager of the BDP Team. – Three of our four drivers changed categories, so we had to prepare even more thoroughly. 

We started testing in January in Jesolo. Here we were lucky with the weather, as the wet track required less effort from the drivers, which made it easier for them to learn. 

Foto: Brilliant Driver Program

This was followed by a test in Kecskemét, which was specifically designed to give our drivers a more serious fitness session on the dry asphalt. All of them have a fitness programme, but kart racing requires special muscles that can almost only be acquired through karting. 

Our third test was again in Jesolo, a week before the CEE Bonus Cup. Here we were in the final phase of preparation. We tried several settings on each kart. It is important to rely on the feedback of the drivers as well as the stopwatch. The whole programme was set up so that there was always progress by the end of the day. And at the end of the three-day test, all four of our drivers got out of the kart feeling satisfied and motivated. 

Balázs Juráncsik has made good progress and I think we can even fight for victory in DD2 with him. 

Foto: Brilliant Driver Program

Marci Fally and Markó Fally have also made a lot of progress. They are two very talented youngsters. Marci is getting a better lead in JuniorMax. Markó had a successful year in MiniMax last year, this year he will have a big challenge in JuniorMax, but he is making serious progress. I expect a good performance from both of them in qualifying. With them we are aiming for continuous improvement. 

Marcus Papp was with us for the two tests in Jesolo. He has previously competed in the Swedish championship. He still has a lot to learn, but he is a very intelligent and determined driver who shows a tremendous desire to improve. He’s got better and better at every entry. He will take part in two more tests in Kecskemét before the Hungarian Championships. 

In Jesolo, the BDP team was strengthened by Bertold Bors, who had a good result in DD2 at the Grand Finals last year. This time he was not a driver but a mechanic and coach. In the Brilliant Driver Programme we want to train complex drivers, and Berti’s introduction in a different role was part of this. He has done a very good job and we hope to see him in a racing overall as soon as possible.

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

It was a great pleasure for us that while he was testing for BDP Team in Jesolo, Brilliant Driver Program driver Menyhért Krózser was doing a great job in the WSK Super Master Series in Franciacorta. We would like to congratulate him.” 

The BDP Team’s first race of the year will be in Jesolo from 23-25 February, where Balázs Juráncsik (DD2), Marci Fally (JuniorMax) and Markó Fally (JuniorMax) will compete in the CEE Bonus Cup.