Balogh Jani

Balogh Jani visszatér

Két év után újra ORB-futamon láthatjuk Balogh Janit, aki bár a visszatérést úgy finomította, hogy elindul a Székesfehérvár–Veszprém Rallyn, de nem is a megfogalmazás a lényeg, hanem az, hogy újra láthatjuk őt versenyezni. 

Több mint egy évtizede versenyez együtt Balogh János, és Holczer Dániel. 2015-ben és ’16-ban is bajnokok lettek az N-es Mitsubishi Lancer Evo IX-cel, öt éve pedig R5-ös autóra váltottak. 

Teljes szezont két éve futottak utoljára, tavaly csak a ZEG Rallyshown és a Mikulás Rally láthattuk őket, idén azonban újra élesben méretik meg magukat Veszprémben. 

„Olyan ez a sport, mint a hullámlovaglás. Felülsz a hullám tetejére, visz a víz, de tudod, hogy előbb-utóbb elfogy a hullám tudod, hogy mekkora gödörbe fogsz beleesni és azt is tudod, hogy milyen nehéz abból kimászni. 

Fotó: Balogh Jani

Ilyenkor mindig felteszed magadnak a kérdést, hogy kell-e ez nekem. Ugyanakkor meg nehéz letenni és amíg van lehetőségünk, addig szeretnénk menni. A jelenlegi helyzet a Veszprém Rallyt teszi lehetővé“ – foglalta össze tömören és nagyon szemléletesen Balogh Jani, hogy miért nem láthattuk őket az elmúlt évben és hogy miért térnek vissza idén. 

De mi azért még emlékszünk arra a Balogh Janira, aki a két verseny között is azon agyalt, hogyan lehetne még gyorsabban menni, mit lehetne még kihozni az autóból. Vagyis azt kizárhatjuk, hogy csak úgy hobbiból jönnek egyet kocsikázni. 

„Csak úgy ülünk autóba (Holczer) Danival, hogy a saját elvárásunknak megfelelően tudjunk menni és valóban versenyezhessünk. Ebből az elvárásból nem tudunk engedni. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő.“

A Mikulás Rally óta is eltelt már több mint fél év, ami egy rallyversenyzőnél hosszú idő. 

„Fontos a verseny előtti teszt, fontos, hogy azt szimuláld a teszten, amit a versenyen szeretnél megcsinálni. Aszfalton sokkal több időre, gyakorlásra lenne szükség, hogy partiba legyünk a mezőny elejével.“

Fotó: Balogh Jani

Az idei Veszprém Rally különösen nehéz verseny lesz, hiszen a leghosszabb gyorsasági kilométerrel rendelkezik a magyar bajnokságban, ráadásul a meleggel is meg kell birkóznia a versenyzőknek. Balogh Janinak a fizikális és mentális felkészülésre van egy saját módszere. 

„Van egy alap kondim, amit a versenyek előtt a Fitt4Race-nél tapasztaltakból egészítek ki. Emellett futópadon szoktam futni és közben belsőkamerás felvételeket nézek, hogy a fizikális terhelés mellett a koncentrációmat is javítsam. Ez nekem nagyon bevált.“

Persze evés közben jön meg a szurkoló étvágya és ha már egy versenyre visszatérnek, miért ne láthatnák őket még többön.

„A ZEG Rallyshow nagyon tetszett tavaly, vagy az év végén esetleg a Waldviertel Rally. Meglátjuk, hogy Veszprémben mennyire jön vissza a rallys fíling, lehet, hogy az idei évre elég lesz, de az is lehet, hogy meghozza a kedvünket még egy versenyre. Meglátjuk.“

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.