Róma Rally: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally

Bertalan Márton és Paizs Róbert másodikok lettek a Róma Rallyn!

Három futamból immáron második Rally Európa-bajnoki dobogóját szerezte Bertalan Márton és Paizs Róbert, akik az ERC4-es értékelésben a második helyet szerezték meg a Róma Rallyn, ráadásul megnyerték a Power Stage-et is. 

Újra szárnyalt a Peugeot Kupa tavalyi bajnok párosa. Az Európa-bajnokság szezonnyitóján, a Rally Hungaryn aratott meglepetés második helyezésük és egy igen küzdelmes Észt Rally után, pályafutásuk első külföldi aszfaltos versenyén, a Róma Rallyn újra dobogóra állhattak. A bajnokságban pedig mindössze 12 pontra megközelítették a harmadik helyezetett. 

Különleges volt a Róma Rally Bertalan Márton és Paizs Róbert számára, hiszen ezt a versenyt a Peugeot Kupa bajnoki címéért kapták. 

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

„Óriási dolog ez számunkra – lelkendezett Bertalan Márton. – Tavaly év végén még csak beszélgettünk arról, hogy az Európa-bajnokságon indulunk. 

A Rally Hungaryn minket is meglepett a második hely, az Észt Rallyn pedig megkaptuk azt a sokkot, amit mindenki, aki először indul az Eb-n. Rómába úgy jöttünk, hogy szeretnénk célba érni, és pontokat szerezni. 

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

Az első öt hellyel már maximálisan elégedett lettem volna, a dobogóra csak nagyon merész álmomban mertem gondolni. Ez a második helyezés pedig még most is egészen hihetetlen dolog. 

Ha egy héttel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy a Róma Rallyn megnyerjük a Power Stage-et, a célban a helybéli versenyzők odajönnek hozzám és gratulálnak, akkor biztos kinevettem volna. 

Nagyon köszönöm Balkányi Györgynek és a Peugeot Kupának, hogy a bajnoki címünket egy Eb-futammal jutalmazták, a Tagai Racing Technologyinak, hogy egy hibátlan autót kaptunk a versenyre, a HRT Racingnek, akik ezúttal is támogattak minket, és persze a szurkolóknak. Nagyon sok gratulációt kapunk. Rettenetesen jól esik, de szerintem kell pár nap, hogy feldolgozzuk, mi történt velünk ezen a hétvégén.“

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

Róma Rally a nehéz versenyek között is az egyik legnehezebb

Nincs könnyű Európa-bajnoki futam, de a Róma Rally a nehéz versenyek között is a legnehezebbek közé számít. A pálya talaja folyamatosan változik, a tapadást pedig csak versenykörülmények között lehet kitapasztalni. Éppen ezért a helybéliek hatalmas rutinjával nehéz felvenni a versenyt.

„Az első külföldi Eb-futamunkra, az Észt Rallyra is alaposan felkészültünk, de a két verseny közti két hétben erre rátettem még egy lapáttal – mondta Bertalan Márton. – Napi két alkalommal futottam melegítőben a napon. Senkinek sem ajánlom, hogy kipróbálja, borzalmas érzés, de ennek köszönhetően bírtuk a versenyt. 

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

A pályák valóban nagyon különlegesek. Van jól tapadó fehér aszfalt, rosszul tapadó fehér aszfalt, töredezett aszfalt, jól tapadó sima aszfalt és rosszul tapadó sima aszfalt. Csak akkor derül ki, hogy mennyire tapad, amikor féktávot veszel rajta. Féktáv pedig van bőven, mert száz méternél hosszabb egyenest nem írtunk az itinerünkbe.

A mezőny egy kicsit kisebb volt a szokásosnál, a Róma Rally nem volt része a junior Eb-nek, ezért sokan nem jöttek el, de a helyi versenyzők mindenképpen komoly mércét jelentettek. 

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

Már az első gyorsaságin is sikerült negyedik időt autóznunk és folyamatosan tudunk gyorsulni. A szombati utolsó előtti gyorsaságin azonban kaptunk egy gyomrost. A szervizben módosítottunk a beállításon, érzésre nagyon jót jöttünk, de az előző körhöz képest még magunknál is 10 másodperccel rosszabbak voltunk. Majdnem sírtam a célba, hogy mennyire kikaptunk. 

Az utolsó gyorsaságira jól felszívtam magam és ott jöttünk egy második időt, ami helyrebillentette az önbizalmamat. 

Az eredmény mellett fontosnak tartom, hogy végig kiegyensúlyozottan, hiba nélkül tudtunk autózni és messze nem kaptunk olyan sokat a helyiektől, mint ahogyan gondoltuk. Észtországban is sokat tanultunk, most még többet. A következő versenyünk, a Barum Rally még komolyabb feladat lesz.“

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

Etapon elfogyott a fék 

A Róma Rally nehézségei közé tartozik, hogy nem elég gyorsan menni, az autót is be kell osztani. 

„Az itthoni pályák tapasztalatai alapján nehéz elképzelni egy Eb-futamot – mondta Paizs Róbert. – Mész a 37 fokos melegben egy 32 kilométeres pályán úgy, hogy egyik kanyarból esel a másikba. Mi 22 perc alatt teljesítettük ezt a szakaszt. Marci mondta a céljában, hogy ez már önmagában is sportteljesítmény. 

Ráadásul egy ilyen hosszú pályán az autót is be kell osztani. Ha gyorsan mégy, biztosan elfogy a fék, csak az a kérdés, mikor. Velünk előfordult, hogy lejöttünk a gyorsaságiról, a beíró után volt egy rövid egyenes, majd már etapon következett egy elágazás. Marci rálépett a fékre és nem történt semmi, egyenesen átmentünk a kereszteződésen. Akkorra fogyott el a fék, ami azt jelenti, hogy a gyorsaságin jól osztottuk be. 

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

Az Észt Rally után is mondtam, hogy borzasztóan elfáradtunk, ez most méginkább igaz. Azonban nagyon jóleső ez a fáradság és nagyon boldogok vagyunk. 

Az Észt Rally is nehéz volt, a Róma Rally még nehezebb, de szerintem most jön az igazi megpróbáltatásunk a Barum Rallyn. Biztosan sok magyar szurkoló lesz kint. Mindenképpen szeretnénk pontokat szerezni, nem lesz könnyű a bajnokságban előre lépni, de mindent megteszünk érte. Csehországban találkozunk!“

Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert // Róma Rally 2024

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Róma Rally után:

1. Mille Johansson (svéd) 100 pont
2. Calle Carlberg (svéd) 72 pont
3. Max McRae (brit) 62 pont
4. Timo Schulz (német) 55 pont
5. Daniel Polasek (cseh) 54 pont
6. Karl Markus Sei (észt) 53 pont
7. Jaspar Vaher (észt) 51 pont
8. Bertalan Márton (magyar) 48 pont
9. Aofie Raftery (ír) 48 pont
10. Herczig Patrik (magyar) 41 pont

A Róma Rally hivatalos eredménye itt található

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

HRT SPED, PR-Parts Autóalkatrészek Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, Balázs-Diák Kft, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing, Peugeot Rally Cup Hungary, Autogumiplaza.hu, MNASZ

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Zsírpapa: Négy poroltó ment a VFTS-re

Szerencsés kalandot élt át Zsírpapa és új navigátora, Csoknyai Attila az Oroszlány Rallyn, amikor az első gyorsaságin árokba estek, és kigyulladt a Lada VFTS. Összesen négy poroltót fújtak rá, mire sikerült megfékezni a lángokat. A motortérben lévő összes műanyag alkatrész elégett, de úgy tűnik, a motor és a karosszéria is megmenekült, és a Győr Rallyra akár el is készülhet az autó.

„Az első gyorsasági hetedik kilométerénél voltunk, egy jobbosban egy picit megcsúszott az Öreglány, én ellenkormányoztam és mint egy kezdő bedobtam az árokba, egyenesen a susnyásba. 

Zsírpapa, Oroszlány Rally 2026

Próbáltam előre–hátra menni, gondoltam, ahol bement ott ki is jön, de nem hiszed el, az erdő közepén az árok nem földből van, hanem ki van betonozva. Amikor beestünk a beton kitörte a bal első kereket. 

Ahogy ott próbálok kijönni, szólnak, hogy gyertek kifelé, mert ég a kocsi. Akkor már láttam a padlólemeznél a lángot. Mondom Csokinak gyerünk! Ráfújtuk a poroltónkat, jött a Krampek Nándi, a Lévai Feri, ők is odaadták a poroltójukat és még kaptunk egy negyediket is, de nem tudom kitől, úgyhogy ha olvassa, jelentkezzen, mert megveszem a poroltóját. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Ezzel a negyedikkel sikerült eloltani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített megmenteni az Öreglányt, nélkülük biztos leégett volna. A kábelköteg, a lámpa, a kiegyenlítő tartály, az ékszíj, minden elégett, de a motor és a karosszéria megmaradt.

Most kezdtük szétszedni, Sanyika a jövő héten megcsinálja a villamosságot, még Kasza Zolival kell beszélnem, nézze át, mi menthető. 

Viszont a szponzormatricák, képzeld el, nem sérültek, tudod, a Fazekas Kft., a Javipa Kft.,  az Etikett Kft., meg az új szponzor, a D-Works, ezekre mind nagyon vigyáztam. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Hogy miért estünk be, azt nem tudom. Azért mentünk Oroszlányba, hogy az új motort kipróbáljuk és Csoknyai Attilát teszteljem, hogyan mondja. Minden jól működött, csak én voltam balfasz, valószínűleg túlságosan is Csokira, meg a motorra koncentráltam, ahelyett, hogy a versenyzéssel foglalkoztam volna, és beestünk, mint egy amatőr. 

De ilyen is kell, nem lehetek mindig profi, nem? Na, megyek, kipakolom a buszt, mert csak leraktam este, Győrben találkozunk, addig is puszi a csajoknak.