Bors Bertold

Bors Bertold megfogadta Barrichello tanácsát a Grand Finalsen

Gyorsan peregnek az események a 17 éves Bors Bertold körül, aki az idén vághatott neki először profi körülmények között gokartbajnokságnak. A váltós DD2-ben, felnőttek között azonnal magyar bajnok lett, első komoly nemzetközi versenyén, a Rotax Max Grand Finalsen pedig több nemzeti bajnokot legyőzve ért el kiváló eredményt. 

„Már a magyar bajnokságban is nagyon jó szezont zártunk – mondta Bors Bertold. – Nagyon sokat segített a coachom, Kurgyis Róbert és a Brilliant Driver programja. Fizikálisan és mentálisan is most éreztem magam a legerősebbnek. A VPD Racingtől nagyon jó technikát kaptam, de így is hihetetlen volt, hogy meg tudtam nyerni a DD2 magyar bajnokságot.“

A Rotax Max sorozatok sajátossága, hogy minden évben meghívják a nemzeti és nemzetközi bajnokokat a szezonzáró Grand Finalsre, amely ugyan hivatalosan nem világbajnokság, de sokan annak tekintik. Olyannyira, hogy a fiatal titánok mellett DD2-ben rajthoz állt a Ferrari egykori Forma–1-es kiválósága, Rubens Barrichello is. 

Bors Bertold a Rotax Max Grand Finals tikettel, Fotó: Bors Bertold

„Hatalmas élmény volt résztvenni a Grand Finalsen. 72-en kaptunk meghívást DD2-ben. Ez volt a legnagyobb és egyben a legerősebb mezőny, amiben valaha versenyeztem, hiszen itt mindenki bajnokságot nyert. Köztük volt Rubens Barrichello is, aki örömautózásra jött, de szerintem komolyan vette a versenyt. Sikerült pár szót váltanom vele, azt tanácsolta, hogy ha megvan a tempóm, akkor legyek türelmes az előselejtezőkben. Ezt megfogadtam. 

Az időmérőn két csoportra osztottak minket, így egyszerre 36-an voltunk a pályán. A leggyorsabb körömben kétszer is előznöm kellett. Az egyik szektorom lila volt (leggyorsabb idő), úgyhogy belegondolni sem merek, hogy mi lett volna, ha nem kell előznöm. Így a csoportomban 13., összesítettben 25. lettem. 

Fotó: Bors Bertold

A három előfutam közül az elsőn kellett pár kör, hogy felvegyem a ritmust. Sikerült feljönnöm a 15. helyre, de egy balesetbe keveredtem, ami miatt visszaesetem és csak 31. lettem. 

A második futam nagyon jól sikerült, ott 10. lettem. A harmadik még jobb volt, akkor a 8. helyre jöttem fel, de orrkúp beesés miatt megbüntettek, így 15. lettem. 

Az elődöntőre nagyon készültem, mert itt dőlt el, hogy bejutok-e a döntőbe. A 18. helyről rajtoltam, sikerült is pár pozíciót javítani, de a motorom nem nagyon akart húzni a célegyenesben, ráadásul itt is kaptam egy orrkúp büntetést, úgyhogy végül 18. lettem, de így is bekerültem a döntőbe. 

Fotó: Bors Bertold

A Grand Finals egyik nehézsége, hogy egy garnitúra gumit kapunk, azzal kell az időmérőt, a három előfutamot, az elődöntőt és a döntőt teljesíteni. Még soha sem kellett ennyit versenyeznem egy szett gumin, de sikerült jól beosztanom. A döntőben a 34. helyről rajtoltam és a 13 pozíciót javítva 21.-nek futottam be. 

A 72 fős mezőnyből 21.-nek lenni sokkal jobb volt, mint amire számítottam, de így utólag azt gondolom, ha most kezdődne a verseny, akkor még jobb eredményt is el lehetne érni. De nem vagyok elégedetlen, így is nagyon sokat tanultam egyetlen hétvége alatt.

Fotó: Bors Bertold

Szeretném megköszönni mindnekinek, aki ehhez a fantasztikus szezonhoz hozzásegített, a szüleimnek, hogy mindenben támogattak, Kurgyis Róbertnek a szakmai felkészítést, Kurgyis Zsoltnak a motorokat, Nagy Viktornak a vázat és a VPD Racingnek a hátteret.“ 

Bors Bertold, DD2 eredmények
Rotax Max Grand Finals, 2022. november 19–26, Portimao (Portugália)

Résztvevők: 72
Időmérő futam: 13.
Időmérő összesített: 25.
AB előfutam: 31.
AC előfutam: 10.
AD előfutam: 15.
Előfutamok utáni összesített eredmény: 35.
A elődöntő: 18.
Elődöntő utáni összesített: 34.
Döntő: 21. 

Bors Bertold együttműködő partnerei: VMS-LUB Kft, Cargo Expo Kft

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Zsírpapa Zsír versenyen indult, de tényleg!

Váratlanul állt rajthoz Zsírpapa és az Öreglány Kunmadarason, az Intercars Rallysprinten. Meszes mindent belehajigált a tárcsába, de kaptak kávét, sütit és egy bónuszkört is, úgyhogy baromi jól érezték magukat. 

„Annyira jó verseny volt, hogy nem hiszed el, de tényleg! – kezdte Zsírpapa a beszámolót. – 160 induló volt, egy nap alatt betelt a nevezés. Nekem a harmadik nap jutott eszembe, hogy felhívom a rendezőt, lemennénk a fiúkkal egyet bohóckodni, tudod, hogy vigyem a szerelőimet. Azt mondja, betelt a nevezés, de tudod mit papa? Meghívlak benneteket. Na így mentünk le. Képzeld el, nevezést sem kellett fizetnünk, tényleg vendégek voltunk. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

De hallod, olyan jó társaságba kerültünk. Jöttek a fiatalok, hogy szia papa, szia papa! Mintha mindig itt mentünk volna. Volt helyünk a szervizben, mindenki jól érezte magát, sütött, főzött. Szabó Attila szervizelt mellettünk, tőlük kaptunk kávét, mert azt persze elfelejtettünk vinni. Zsocáék voltak a másik oldalon, ők hozták a sütit.

Nálunk Meszes szokott ilyenkor főzni, de most sütött. Levittük a tárcsát, abba hajigált bele mindent, debrecenit, császárszalonnát, kolozsváriszalonnát, grillkolbászt, meg vittünk egy fél zöldségest is, hogy senki ne maradjon éhen. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

A pálya, figyelj ide, tök frankó volt. Nyolc kilométer, fel tudtál váltani negyedikbe, ötödikbe. Volt benne szlalom rész is, de pont annyi, hogy az ember elviselje. A szerelő srácok, Deme Zsolti, Hosszú Laci, Rauth Tibi mind fülig érő szájjal szálltak ki. Ott volt velünk Lipi is, de ő nem akart beülni. 

Na de várjál! Még nem a szponzorokat akarom mondani, azt majd később. Ott vagyunk a harmadik kör rajtjában, megköszöntem a sportbírónak a munkáját, meg hogy itt lehettünk.

Lejöttünk a gyorsról, integetnek, hogy álljak meg. Megállok, azt mondja a srác, most telefonáltak a rajtból, ha akarok mehetek még egyet. Na, gyorsan visszamentem Norbikáért – az ő anyukája hozta a sütit –, mert kérdezte, hogy egyszer majd beülhetne-e. Mondtam neki, most van az egyszer, úgyhogy őt is vittem. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Na most elmondom a szponzorokat: köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. Nélkülük nem tudnék versenyezni, ilyen jó csapatom sem lenne és a szerelőket sem tudtam volna most vinni. 

Köszönöm a rendezőknek, a sportbíróknak, mindenkinek, aki ezt a versenyt összerakta, a versenyzőtársaknak, a szurkolóknak, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek. Nagyon jól éreztük magunkat. Üzenem mindenkinek, ha jó versenyen akar indulni, vagy szurkolni ide jöjjön, mert ez nagyon zsír volt.

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Legközelebb historicon találkozunk, mert Wirtmann-nak már a múltkor is megígértem, hogy jól elverem. Addig vigyázzatok magatokra! Puszi a csajoknak!“