Csak le kellett mosni Gaál Ádám Opeljét – Miskolc Rali előzetes

Csak le kellett mosni az Opel Ascon B 2000-et az Eger Rali után és máris rajt kész állapotban volt a Miskolc Ralira, ahol Gaál Ádám és Kalapács Kornél az Országos Historic Ralibajnokság harmadik fordulóján vesz részt vele. A gödöllői Opel Gaál márkakereskedés csapata a télen olyan jó munkát végzett az autón, hogy sem a szezonnyitó futam alatt nem kellett hozzányúlni, sem a két verseny közti időszakban nem igényelt komolyabb felkészítést. A páros már Miskolcon van, sőt a pályabejárás egy részén is túljutott.

KACS4300 (Large)

Gaál Ádám: – Ma (csütörtök) reggel óta járjuk a pályákat, egész jó minőségűek. A Garadna–Mályinka közti szakasz még vizes volt, ami azt jelenti, hogy szombaton reggel hétkor, amikor kezdünk rajta könnyen nedves lehet. Kicsit vissza kell fogni magamat, pedig ott nagyon szeretnék jó időt menni.

Bükkszentlászló is tetszik, Felsőnyárád–Sajókaza viszont nagyon csúszós, egy két és fél tonnás autóval jártuk be a pályákat, de a fehér aszfalton még az is keresztben ment rajta.

Az autó már Egerben is szenzációs volt, most is biztos vagyok benne, hogy tökéletes lesz, (Kalapács) Kornéllal rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle.

HS9A1638 (Large)

Gaál József csapatvezető: – Egy csapatvezető akkor a legelégedettebb, ha a verseny előtt azt mondhatja, hogy minden rendben. Én most nagyon elégedett lehetek, Eger után az autót csak le kellett mosni, minden tökéletes rajta. A fiúk már lent vannak a pályabejáráson, a versenyautót Ádám lehúzta, én most indulok, úgyhogy minden terv szerint halad. Most is azt kértem a gyerekektől, hogy érjünk célba. Én az autót fogom figyelni, hiszen még most is teszteljük, szeretném a lehető legtöbbet kihozni belőle, hogy ezt hogyan váltják eredményre, az már Ádám és Kornél feladata.

További információ:

http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/

http://www.opelgaal.hu/

 

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program