Csomós Mixi

Csomós Mixi nem így akart versenyezni Solberggel

A ZEG Rally Show-n szerette volna megmutatni Csomós Mixi a magyar közönségnek is az idei rally Európa-bajnokságon szereplő Skoda Fabia R5-ösét, azonban ez egy kicsúszás miatt rövidebbre sikerült, mint ahogyan tervezte. Minden szurkolótól elnézését kér és köszöni a sok szeretetet, buzdítást, amit az autó mellett, vagy később a ZalaZONE-ban kapott. 

„Nincs mit szépíteni, az én hibám volt“ – mondta a HUMDA Academy versenyzője. – Elrajtoltunk, 10 bal 5 derékszög padló, 200 sima jobb 5, 30 bekötőnél bukkan, 60 jobb 2 padló, pici jobb, 150 bal 5 derékszög. Eddig jutottunk. 

Rövidet akartam fékezni. Amikor láttam, hogy nem fog megállni, akkor ráhúztam a kéziféket és beestünk egy vízmosásba. 

Gondolhatod mit éltem át, megcsináljuk a Róma Rallyt, hazajövünk és egy tét nélküli autózáson, ahova a közönség miatt mentem el, beesek az első kanyarba. Rettentő mérges vagyok magamra.“

Mixit az sem vigasztalja, hogy két nappal korábban a rally világbajnokságon, a Finn Rallyn hasonlóképpen járt Oliver Solberg, aki szintén az első igazi kanyarban esett ki. 

„Nem így akartam Solberggel versenyezni, elhiheted“ – mondta Csomó Mixi.

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Csomós Mixi azonban részben így is teljesítette a célját, hiszen rengeteg szurkolóval találkozott. 

„Nem hiszed el, de már útközben rengetegen integetett az autópályán, hihetetlen ez a sok szeretet, amit kapunk. Aztán ott a kanyarban is sok szurkolóval találkoztam, utána visszamentem a ZalaZONE-ba, ott is sokan érdeklődtek. Mindenki bátorított, hogy majd a Barum Rallyn megmutatjuk. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, akivel a helyszínen találkoztam vagy otthonról szurkol nekünk. Óriási dolog ez számunkra és mindig nagyon nehéz elhinni, hogy ennyi embert érdekel a mi versenyzésünk. 

A szurkolók mellett jó volt találkozni a régi ellenfelekkel is, akár, abszolútban, akár még a Peugeot Kupában mentünk együtt. Most találkoztam először Krózser Menyával személyesen, akit nagyon jó versenyzőnek tartok és megtisztelő volt, hogy milyen elismerően beszélt az idei szereplésünkről. 

Az autó már vasárnap otthon volt, édesapám nem örült neki, hogy plusz munkát adtam neki, de azonnal nekiállt szétszedni. Hihetetlen, hogy milyen erővel segíti a versenyzésünket, amit nem tudok elégszer megköszönni neki. 

A ZEG Rally Show közönségétől elnézést kérek. Ígérem, hogy jövőre, ha nem esik egybe a verseny Eb-futammal, akkor feltétlenül visszatérek, murva set uppal jövünk, hozom magammal (Nagy) Atit is, mert nélküle el vagyok veszve, és egy jót autózunk a közönségnek, mert ezzel tartozom nekik.“

Fotó: Wirtmann Ferenc // Diósgyőr Rally

Wirtmann elaludt, de győzött

A D korcsoport első és az abszolút értékelés harmadik helyét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Kerekes József a HUMDA Rally Országos Historic Bajnokság második futamán, a Diósgyőr Rallyn. A Ford Escort Mk II-es ezúttal is hibátlanul működött, kaptak ugyan egy lassú defektet, de ez nem hátráltatta a párost, mindössze vasárnap reggel a rajt előtt akadt némi riadalom a csapatban. 

„Jó verseny volt – mondta Wirtmann Ferenc. – Ifj. Érdi Tibi Sierrájával és Varga Zoli BMW-jével nem tudtuk felvenni a versenyt, de így is volt küzdelem. Sajnáltam, hogy Rónay Laci a Toyotával és Szemám Sanyi a Subaruval kiestek, velük lehetett volna még csatázni, de Nagy Tibi is jól ment a Golffal. Pár helyi srác pedig a saras, gödrös pályákon olyan időket autózott, hogy csak pislogtunk. 

Fotó: Wirtmann Ferenc–Kerekes József // Diósgyőr

Mályinkán a rossz minőségű rész nem feküdt nekünk. Az Escorton 13 colos kerék van, széles gumikkal, ami a jó minőségű aszfalton kiváló, de a gödrös dobálós részeken minden pillanatban ki akarta csavarni a kezemből a kormányt. 

Az autó jól viselkedett, Benító főmérnök úr a verseny előtt átnézte, azt mondta, rendben lesz. Úgy is volt. Egy defektet kaptunk ezen a rossz részen, de lassú defekt volt, nem hátráltatott minket. 

Fotó: Wirtmann Ferenc // Benító főmérnök úr, Diósgyőr Rally

A DVTK stadionban nagyon színvonalas szervizpark volt, a célban rengetegen voltak, nagyon szép serlegeket kaptunk, úgyhogy jövünk jövőre is.“

Na de mi történt vasárnap reggel, ami miatt 30 másodperc büntetést kapott a páros? 

„Elaludtunk – nevet Kerekes Joti. – Szép kényelmesen mentünk a parc ferméhez, amikor Nagy Tibi – a legnagyobb ellenfelünk – hív, hogy hol vagyunk, mert már be kellene mennünk az autóért. Na onnantól kezdve nagyon siettünk, de így is késtünk három percet, ami miatt 30 másodperc büntetést kaptunk.

Fotó: Kerekes József // Diósgyőr

Egyértelműen navigátor hiba volt, de az az egy vigasztal, hogy 37 éves pályafutásom alatt még soha sem késtünk az én hibámból. Ha a következő 37 évet is megúszom hiba nélkül, akkor szerintem ezt a mostanit is megbocsátják nekem. 

Szerencsére a végeredményt nem befolyásolta. A korcsoportunkat megnyertük, ami egy másfeles szorzójú versenyen fontos dolog, ennél többet nem tehettünk volna. A következő versenyünk, a Mecsek Rally is másfeles szorzójú lesz, úgyhogy ma még pihenünk egyet, de holnap el is kezdjük a felkészülést.“

Fotó: Wirtmann Ferenc–Kerekes József // Diósgyőr

A Textura Sport Club partnerei: Textura Zrt., Valvoline és Sonax