Elhunyt Valcsics László. Meghatározó tagja volt a legendás, Grünwald László edző és Perjés László szakosztályvezető által irányított, sikert sikerre halmozó Pécsi Volán SC autós szakosztálynak.
Több mint tíz évig versenyzett, többszörös bajnokként sok versenyző tőle tanulta a mesterfogásokat, így sokak példaképe lett. 1965 táján egyike volt a Nádor Szállóban megalakult Pécsi Túramotoros Klub alapítóinak, még abban az évben megnyerte a “Ki a legügyesebb autóvezető” nevű országos bajnokság döntőjét. Sikert sikerre halmozott öccsével Péterrel, és Gábor Jánossal is.
1977-ben felhagyott a ralival, és már csak hegyiversenyeken indult. Merész, félelmet nem ismerő, látványos vezetési stílusa legendákat szőtt. 69 éves volt.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VALCSICS LÁSZLÓ betegségben váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatója 2010. május 17-én, hétfőn, 11 órakor lesz a pécsi krematórium ravatalozójában. Részvétnyilvánítások mellőzését kérjük. Kérjük, aki a búcsúztatáson megjelenik, egy szál virágon kívül mást ne hozzon magával.
A kétkerék-hajtású kategória két legendája, Zagyva Lajos és Spitzer Gábor nyerték a Győr Rallyn a 2wd, az RC4 és a Peugeot Kupát is, ám miután nem akarták befolyásolni az utánpótlás kategória bajnokságát, a céldobogón leadták menetlevelüket, így végül nem értékelték őket a versenyen. Mégis győztek.
„Az utolsó pillanatban dőlt el minden – magyarázta Zagyva Lajos. – Eredetileg (Zagyva) Dorkát neveztük a Peugeot Kupába, azonban az egyetemi elfoglaltsága miatt nem tudott rajthoz állni. Aki ismeri Dorkát, az tudja róla, hogy él-hal a rallyért, de az egyetemet is komolyan veszi, így most az utóbbit választotta.
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos
Nem is nagyon foglalkoztunk a Győr Rallyval, amíg észbe nem kaptam, hogy hiszen mi vállaltuk, hogy a Veszprém Rally után három Peugeot Kupa futamon indulunk. Gyorsan felhívtam Spitzer Gabit és beneveztünk.“
Bár Zagyva Lajos és Spitzer Gábor is évtizedeken keresztül számítottak a magyar kétkerekes mezőny legkiemelkedőbb sofőrei és navigátorai közé, sohasem versenyeztek együtt. Gyerekeik, Zagyva Dorka és Spitzer Frida viszont a rallyn keresztül nagyon jó barátok lettek, ami a két családot is összehozta.
Fotó: Pál Bence // Spitzer Gábor
„Az utóbbi évben sok segítséget kaptunk (Spitzer) Gabitól, most már ő navigál Dorkának. Egy ideje beszélgettünk róla, hogy menni kéne egyet nekünk is együtt, az élet pedig hirtelen megadta ezt a lehetőséget.
Mondtam Gabinak, hogy csak úgy megyek, ha tisztességesen felkészülünk, de a verseny végén kiállunk, hogy ne befolyásoljuk az éves bajnokságot. Annyit válaszolt, ő is így gondolja.
Na innentől viszont nem volt könnyű dolgunk, mert meg kellett nyerni a versenyt, hogy a végén úgy tudjunk kiállni, hogy a sorrendet ne borítsuk fel.
A pályabejáráson a két napot maximálisan kihasználtuk. A versenyen volt úgy, hogy átszóltam Gabinak, húzzon még egyet az övön, mert ez kemény lesz. Ráhúzott és mondta, mehetünk.
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos
Határ Attilával és Bertalan Marcival nagyon jót vívtunk. Minden tudásunkra szükség volt, hogy felvegyük velük a versenyt. Büszke vagyok a két srácra, mert egy éve őket szemeltem ki, hogy menjenek helyettem az Oroszlány Rallyn a Peugeot-val. Akkor azt mondtam, azért kapják, mert szerintem ők lehetnek a Peugeot Kupa két sztárja, és egy év múlva ez be is jött.
Végül 3,3 másodperccel – ami nem mondható soknak – mi voltunk a leggyorsabbak. Sőt, nagyon is benne volt, hogy a fiatalok elvernek minket. Ahogy Gabival megbeszéltük, a célban leadtuk a menetlevelünket, de annyira elbénáztam, hogy rossz embernek adtam le, ezért kaptunk 20 másodperc büntetést, de végül is ez már nem számított.“
A Zagyva–Spitzer páros így a kétkerék-hajtású, az RC4-es és a Peugeot Kupa győzelméről is lemondott, plusz a Peugeot Kupa pénzdíjáról, de ezt egyáltalán nem bánják.
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos
„Nagyon sokan gratuláltak nekünk, hogy ez kemény munka volt. Az egyik legkedvesebb megjegyzés az volt, hogy a magyar rallysportban pár embernek le van betonozva a neve, és mostmár az enyém is. Én nem így gondolom, de jól esett. Ez a sok gratuláció nekünk Gabival felért egy győzelemmel. A fiatalok meg hadd gyűjtsék a serleget, a jövő az övék, őket kell segíteni.
Azért azt el kell mondanom, hogy ez a négy nap kivégzett rendesen. Ma (hétfő) reggel felkeltem, ó mondom, nincs semmi baj, megyek dolgozni, de délben hazajöttem, mert elfáradtam. Ezzel együtt nagyon megérte, jól esett Gabival mind a kettőnk lelkének.“