Elkésett a Citroën – Lassúsági verseny II

A péntek délutáni lassúsági versenyt Jari-Matti Latvala nyerte Sébastien Ogier-vel szemben.

A Jordán Rali második napján Latvala és Ogier álltak a második és harmadik helyen. Az utolsó gyorsasági előtt Latvala 5,4, Ogier pedig 11,6 másodperccel voltak lemaradva az élen álló Loeb mögött.

A világbajnoki cím védője úgy döntött, hogy nem taktikázik, Latvala és Ogier azonban lassúsági versenyben voltak egymással. Ogier folyamatosan kapta Latvala részeredményeit, és abban a tempóban vezetett, mint a finn. A cél az volt, hogy mindenképpen a Fordos mögött végezzen.

Latvala viszont mindenképpen Ogier mögött akart végezni, hogy szombaton ne Loeb mögött a másodiknak, hanem harmadiknak rajtolhasson. Ezért a szakasz végén alaposan beletaposott a fékbe. Latvala gyorsasági eredményét azonban nem tudták elég gyorsan sms-ben elküldeni Ogier-nek, aki így hiába veszített 13 másodpercet a szakasz győztes Loebhöz képest, nem tudott Latvala mögé kerülni.

„Kommunikációs hibánk volt a csapattal” – mondta Ogier. „Sok részeredményt kaptunk az utolsó gyorsaságin, és ugyanabban a ritmusban mentünk, mint Jari-Matti (Latvala). Az utolsó részeredményről nem kaptam meg időben az információt, és az volt a terv, ha nem kapunk hírt, akkor nyomjuk. Végül három másodperccel az után, hogy átértünk a célon, megjött az idő, amit autóznunk kellett volna.”

Azt hiszem, fölösleges is kommentálni.

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért világbajnokok ellen bizonyított

Soha sem kellett még ennyi világ-, Európa- és olasz bajnok ellen bizonyítania Krózser Menyhértnek, aki pályafutása legerősebb mezőnyébe csöppent a WSK Super Master Series harmadik fordulóján. A Brilliant Driver Program versenyzője azonban cseppet sem illetődött meg, az időmérő csoportjában egy 5. hellyel tette le a névjegyét.

﹡ WSK Super Master Series – 3. futam, Franciacorta (Olaszország), 2024. február 16–18.

A KZ kategória a gokartversenyzés csúcsa, ahol nem ritka, hogy valaki akár húsz év tapasztalattal is versenyezzen. Éppen ezért szokták a kategóriát két csoportra, KZ-re és KZ2-re osztani. Előbbiben a rutinos, eredményes versenyzők indulnak – például a korábbi KZ2-es világ- és Európa-bajnokok –, míg a KZ2-t alapvetően utánpótlás kategóriának szánják. Ritkán versenyez egy mezőnyben a KZ és a KZ2, azonban ahol ezt megteszik, ott igazi tűzijátékot láthatnak a szurkolók.

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

Ez történt Franciacortában, a WSK Super Master Series harmadik futamán, ahol rekordszámú, 85 fő nevezett KZ2-be (ez volt az összevont kategória neve). De nem csak sokan voltak, hanem erősek is, hiszen szokatlan módon több egykori világ-, Európa és olasz bajnok is rajthoz állt.

Krózser Menyhért, ahogyan megszokhattuk tőle, örült a kihívásnak és hogy a gokartversenyzés legjobbjaival mérheti össze tudását. Az időmérőn alaposan oda is tette magát és csoportjában 5., míg összesített értékelésben 15. lett.

Az előfutamok során kuplunghibával küzdött, ami miatt a rajtjai nem voltak tökéletesek, ennek ellenére három top 9-es eredményt ért el. A második előfutamban azonban kilökték, így ott utolsó helyen végzett. Ez eléggé rányomta a bélyegét a további szereplésére, hiszen ennek az egy mozzanatnak köszönhetően 15 helyet veszített az előfutamok során és a 29.-en jutott tovább.

Az elődöntőben és a döntőben fékhiba hátráltatta ugyan, de így is mind a kétszer – ahogy már megszokhattuk tőle – javított a pozícióján és végül a 25. helyen fejezte be a döntőt.

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

„Ez volt a legerősebb mezőny, amiben valaha versenyeztem – mondta Krózser Menyhért. – A franciacortai pályát ismerem és szeretem is, nagyon készültem erre a hétvégére.

Az időmérő jól sikerült. Ennyi világ- és Európa-bajnok között a 15. helyezés szerintem nagyon jó eredmény. Főleg, ha belegondolsz abba, hogy volt olyan ellenfelem, aki már akkor ebben a kategóriában versenyzett, amikor én elkezdtem gokartozni. Gondolhatod, hogy mekkora rutinjuk van, de éppen ezért volt nagy kihívás ellenük versenyezni.

Nagyon bosszantott, amikor a második előfutamban kilöktek, egy teljesen érthetetlen manőverrel. Ezzel sokat buktam, ha olyan eredményt tudtam volna elérni, mint a többi előfutamon, akkor a 14–15. helyen juthattam volna tovább.

Az előfutamokon kuplung problémám volt, ami a rajtnál hátráltatott, vasárnap pedig a fék nem működött rendesen.

Mindent egybevetve, úgy érzem, hogy a hétvégéből kihoztam a lehető legtöbbet, iszonyúan sokat lehet fejlődni ilyen ellenfelek között, ilyen harcias környezetben. Két hét múlva még jobb leszek.“

A WSK Super Master Series március 1–3-a között zárul Krózser Menyhért egyik kedvenc pályáján, Sarnóban.

Krózser Menyhért, BDP Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 85
Időmérő csoport: 5.
Időmérő: 13.
CE előfutam: 8.
CD előfutam: 34. (baleset miatt kiesett)
AC előfutam: 7.
BC előfutam: 9.
Előfutamok összesített: 29.
A Elődöntő: 14.
Elődöntő utáni összesített: 27.
Döntő: 25.

A Brilliant Driver Program együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program