A prológot még jól teljesítette Gaál Ádám és Kalapács Kornél az Országos Historic Ralibajnokság negyedik futamán, a Székesfehérvár Ralin. Az első gyorsaságin azonban tönkrement az Opel Ascona B kardánfelfüggesztése, ami miatt a gödöllői Opel Gaál márkakereskedés csapata kénytelen volt feladni a versenyt. Az autó azóta már a műhelyben készül, hiszen alig másfél héttel a Fehérvár Rali után a historic ötödik bajnoki futamát rendezik Komlón.
Gaál Ádám: – A prológon még minden rendben volt, az első gyorsasági háromnegyedénél kezdett el csörömpölni a kardán. Miután kiértünk és megnéztük, láttuk, hogy nagyobb a baj, nem tudjuk folytatni a versenyt.
Nagyon sajnálom, mert ha célba érünk, akkor esélyünk lett volna egy jó eredményre. Mindenki nagyon maga alatt volt a csapatban, remélem, hogy Komlón mindenkit kárpótolni tudunk.
Gaál József, csapatvezető: – A kardán felfüggesztés gumiágya ment szét. Vadonatúj alkatrész volt, Németországban vettem. Az Eger és a Miskolc Rali után úgy gondoltam, hogy már eleget kapott, kicseréljük egy újra, de valószínűleg a régi jobban bírta volna.
Ahogy szétrobbant, a kardán össze-visszacsapkodott, a differenciálműben is lefogazta a kúpkereket. A fiúk a gyorsasági után szétszedték, de mire odaértünk a szervizautóval, már nem volt értelme ott hozzányúlni. Itthon a műhelyben kicseréltünk minden alkatrészt és már készülünk Komlóra.
Nagyon bosszant a dolog, mert eddig még nem estünk ki műszaki hiba miatt, az egész csapat nagyon rosszul érezte magát, de mondtam a fiúknak, hogy ez nem az ő hibájuk, én hoztam az alkatrészt, ami tiszta új volt. Sajnos ilyen az autósport.
Régen volt már olyan kalandos versenye Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek, mint a Győr Rally. Az első gyorsasági után még csak betolni kellett a Ford Escort Mk II-est, a második körben azonban teljesen elnémult. Kisebb konzíliumot tartottak felette, hogy megtalálják a hibát, amiben még egy fotóst is bevontak. Végül némi telefonos segítséggel sikerült újra életre kelteni az autót. Ez után már csak az egész historic mezőnyt kellett utolérni etapon, ledolgozni egy büntetést és a célban pezsgőt locsolva megünnepelni a bajnoki címet.
„Tényleg kalandos verseny volt – nevetett Wirtmann. – Az első gyorsaságin letört az önindító kábele. Csak betolással indult az Escort. Szerencsére a historic mezőnye nagyon segítőkész volt. Idén már többször is volt önindító problémánk, úgyhogy rutinjuk van a betolásban. Ezúton is hálásan köszönöm a segítségüket. A szervizparkban megjavították a srácok, ezzel többet nem volt problémánk.“
Viszont nagy sietségükben a szervizparkból kifelé jövet kihagyták a tankoló zónát, ami miatt 30 másodperc büntetést kaptak, így váratlanul szorossá vált a verseny.
„Navigátor hiba volt – szögezte le Kerekes Joti. – Egy pillanatra kizökkentem, Feri jó helyre fordult, de mondtam, ne oda menjen, eggyel arrébb. Amikor rájöttem a hibára már késő volt.“
Wirtmann nem bosszankodott, de volt egy pillanat, amikor felmerült benne, lehet, hogy elúszott a győzelem:
„Én is hibázhatok, Joti is. Elég rég óta versenyzek, nekem is tudnom kellett volna, hogy be kell menni a tankoló zónába. A büntetéssel az előnyünk el is úszott, 11 másodperccel vezettünk Müller Roland Zsigulija előtt. Ráadásul Kalapács Zsolt a Rábaringen nagyon letalált az Opellal, adott nekünk hét másodpercet, ami rengeteg. Akkor éreztem, hogy nem annyira biztos ez a győzelem.“
Pedig az igazi riadalom még hátravolt. Az ötödik gyorsaságin, Sokorópátkán egyszer csak leállt a motor.
„Jotival próbáltunk kapcsolgatni mindent, nagy nehezen életre kelt, de aztán megint leállt és akkor már nem is tudtuk újra indítani.
Szerencsére lejtett a pálya, így begurultunk a célba. A két szervizesünknek Farkas Ferikének és Pál Lacinak még a fotós Zentai Gábor is próbált segíteni, ő elektromos szerelő. Végül felhívtuk Papp Arnit, aki az Escort elektromos rendszerét készítette, és közös erővel találtuk meg a leszakadt testkábelt. Miután meglett a hiba, ideiglenesen megoldottuk és mehettünk is.
Akkorra viszont az egész historic mezőny elment már mellettünk, úgyhogy etapon igyekeznünk kellett, de végül késés nélkül értünk a következő időellenőrzőre.“
Wirtmannék versenye ezután konszolidálódott és végül több mint egy perc előnnyel nyertek.
„Mindent egybevetve izgalmas verseny volt. Nem csak Kalapács, a zsigulisok is nagyon jól mentek, nehéz dolgunk volt ellenük.
Az etapokat kicsit hosszúnak éreztem, már elszoktunk a 7–800 kilométeres versenyektől. Volt a murvás etap és a felhordásos gyorsasági is, azt nem nagyon szerettem. Nagyon jó ötlet volt viszont a szalmabála lassító, aminek az érintéséért nem járt büntetés.
A rendezés jó volt, a rajt-cél ceremóniának és a győri városi szakasznak is megadták a módját.“
Wirtmann Ferenc és Kerekes József is megadták a módját, hiszen a Győr Rallyn aratott D csoport és a D2-es kategória győzelmükkel mind a két bajnokságot megnyerték. Az idei Wirtmann 9. D csoportos bajnoki címe, és zsinórban a 17. szezonját zárja bajnokként.
Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei
2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4.
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2.
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2022. D csoport magyar bajnok
2023. D csoport magyar bajnok
2024. D csoport magyar bajnok
A Textura Sport Club partnerei: Textura Zrt., Valvoline és Sonax