Fodor Géza a Pannonia-ringen is az Eb-re készül

MHH Rally & Kart Team Gokart ob 2. futam (április 24–26.), Pannonia-ring előzetes

Az idén a gokart-Európa-bajnokságra koncentrál a többszörös magyar és CEE-bajnok Fodor Géza. Az MHH Rally & Kart Team versenyzője a négy Eb-futam mellett a teljes magyar bajnokságban is rajthoz áll a DD2 Masters kategóriában, egyrészről tapasztalatszerzés miatt, másrészről pedig, hogy az év végén kijusson a világdöntőre.

FodorWinterCup3

Három kérdés Fodor Gézához

Miért választottad az idén az Európa-bajnokságot?

Szeretnék fejlődni, amihez az kell, hogy erős mezőnyben versenyezzek. A magyar bajnokságot is szeretem, de egészen más dolog egy 34 fős mezőnyben rajtolni, ahol minden egyes helyezésért meg kell küzdeni. Az Eb-n, ha hibázol egyet, azonnal többen elmennek melletted, és ha nem szeded össze magad a következő kanyarra, akkor még öten-hatan. Négy futamból áll az Európa-bajnokság, plusz van egy Téli-kupa (Winter Cup) és az International Open, az év végén.

FodorWinterCup2

Mennyire vagy elégedett a Téli-kupán és az első Eb-futamon nyújtott teljesítményeddel?

A Téli-kupán látszott rajtam a megilletődöttség, de végül is a DD2 Mastersben harmadik lettem. Felállhattam a dobogóra, ami a célom volt. Egy dobogón álltam Cristiano Morgadoval, aki négyszer nyerte a Grand Finalt, és aki abszolút etalonnak tekinthető a gokartsportban. Ez nagy élmény volt! Az első Eb-futam időmérőjéről kizártak, mert tíz dekával könnyebb volt a gokartom, ami egyértelműen az én hibám volt. Így összesítésben az utolsó, 40. lettem, aminek következményeképpen minden selejtezőt a huszadik helyről kezdtem. A selejtezőkben 9., 11. és 15. lettem, így sikerült egyenes ágon az elődöntőbe jutnom, ahol egy rajtbaleset miatt csak 32. lettem a 34-ből. A döntőben nem versenyeztem jól, végül a 26. helyen értem célba, ami a Masters értékelésben negyedik helyet jelentett. Szerettem volna dobogóra állni, úgyhogy a kérdést megválaszolva, ezzel a teljesítményemmel nem vagyok elégedett.

FodorWinterCup1

Mi a terved a magyar bajnokságban?

A gokartban is számít minden egyes versenykilométer, versenykör, rajt, úgyhogy gyakorlásnak is kiváló. Szeretném a DD2 Masters kategóriában megvédeni a bajnoki címemet, amivel a világdöntőre is kvalifikálhatnám magamat.

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Logiszerviz Kft.

További információ: www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Brilliant Driver Program

Brilliant Driver Program – Miért fontos a szezon előtti teszt? És miért kell belőle mindjárt három is?

Ahogyan a legtöbb sportban, a gokartozásban is fontos a szezon előtti alapozás. Éppen ezért készült a Brilliant Driver Program csapata három tematikus teszttel a szezonnyitóra. 

Három kategóriában négy versenyzővel áll rajthoz a Brilliant Driver Program – BDP Team – csapata az idei magyar és nemzetközi gokart bajnokságokban. 

Juráncsik Balázs tavaly a SeniorMax kategóriában versenyzett, idén pedig a váltós, DD2-ben áll rajthoz. 

Fally Marci második szezonját kezdi a JuniorMaxban, míg öccse, a tavalyi MiniMax magyar bajnok, Fally Markó egy kategóriával feljebb lép és ő is JuniorMaxban folytatja. Mindhárman a nemzetközi sorozatokra, elsősorban a Közép-Európai Rotax Max Challenge-re (CEE) koncentrálnak.

A BDP Teamhez idén csatlakozik a svéd Marcus Papp, aki a MiniMaxban áll rajthoz a magyar bajnokságban. 

Foto: Brilliant Driver Program // Fally Markó és Fally Marci JuniorMax gokartja készül a jesolói teszt első napján

„A gokartsportban is nagyon fontos az év eleji felkészülés – mondta Kurgyis Róbert, a BDP Team csapatvezetője. – A négy versenyzőnk közül hárman is kategóriát váltottak, ezért még alaposabban kellett felkészülnünk. 

Januárban Jesolóban kezdtünk. Itt szerencsénk volt az időjárással, hiszen a vizes pálya kisebb erőkifejtést igényelt a versenyzőktől, így könnyebben tudtak tanulni. 

Ezt követte egy kecskeméti teszt, amit kifejezetten azért iktattunk be, hogy a száraz aszfalton komolyabb erőnléti tréninget tartsunk versenyzőinknek. Komoly fitness programjuk van, de a gokartversenyzés olyan speciális izomzatot igényel, amelyeket szinte csak a gokartozással lehet megszerezni. 

A harmadik tesztünk ismét Jesolóban volt, egy héttel a CEE Bonus Cup versenye előtt. Itt már a felkészülés utolsó fázisában voltunk. Több beállítást próbáltunk ki mindegyik gokarton. Fontos ilyenkor, hogy a stopper mellett a versenyzők visszajelzésére is hagyatkozzunk. Az egész programot úgy állítottuk össze, hogy a nap végére mindig volt előrelépés. A háromnapos teszt végén pedig mind a négy versenyzőnk elégedetten, motiváltan szállt ki a gokartból. 

Fotó: Brilliant Driver Program // Juráncsik Balázs idén váltott DD2-es kategóriára

Juráncsik Balázs szép fokozatosan fejlődött és vele úgy gondolom, hogy DD2-ben akár a győzelemért is harcba szállhatunk. 

Fally Marci és Markó is sokat léptek előre. Két nagyon tehetséges fiatalról van szó. Marci egyre szebben vezet a JuniorMaxban. Markónak tavaly sikeres éve volt a MiniMaxban, idén nagy falat lesz neki a JuniorMax, de komolyan fejlődik. Az időmérőn mindenképpen jó teljesítményt várok mind a kettőjüktől. Velük a folyamatos fejlődés a célunk. 

Marcus Papp a két jesolói teszten volt velünk. Ő a svéd bajnokságban indult korábban. Sokat kell még tanulnia, de nagyon intelligens és eltökélt versenyzőről van szó, akin látszik, hogy rettenetesen akar fejlődni. Minden bemeneten jobb és jobb lett. Ő még két kecskeméti teszten fog részt venni, a magyar bajnokság előtt. 

Brilliant Driver Program
Foto: Brilliant Driver Program // Kurgyis Róbert csapatvezető az előzési pontokat magyarázza Marcus Pappnak

Jesolóban a BDP csapatot erősített Bors Bertold, aki tavaly DD2-ben ért el szép eredményeket a Grand Finalsen. Ezúttal nem versenyzőként, hanem szerelőként és coachként szerepelt. A Brilliant Driver Programban szeretnénk komplex versenyzőket nevelni, ennek volt a része, hogy Berti most egy másik feladatkörben mutatkozott be. Nagyon jól végezte a munkáját és bízunk benne, hogy minél hamarabb láthatjuk őt versenyző overallban is.

Foto: Brilliant Driver Program // A csapat motormérnöke, Kurgyis Zsolt és Bors Berti, bajnok gokart versenyző, aki ezúttal szerelőként segítette a csapatot

Nagy öröm volt a számunkra, hogy amíg a BDP Team Jesolóban tesztelt, addig a Brilliant Driver Program versenyzője, Krózser Menyhért kiválóan szerepelt a WSK Super Master Series-en Franciacortában. Ezúton is gratulálunk neki.“ 

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

A BDP Team idei első versenye február 23–25-e között lesz Jesolóban, ahol Juráncsik Balázs (DD2), Fally Marci (JuniorMax) és Fally Markó (JuniorMax) állnak rajthoz a CEE Bonus Cupon.