Fodor nyert, Krózser hetedik helyen debütált

Sikeresen szerepelt az MHH Team a Magyar Országos Gokartbajnokság harmadik fordulóján, Kecskeméten. Fodor Géza a DD2 Masters előfutamát és a döntőt is megnyerte, Max Mastersben az elődöntőben első, a döntőben második lett. Egy héttel az után, hogy az Országos Murva Ralibajnokság nyitófutamát, a Bükfürdő Ralit megnyerte Krózser Menyhért, a gokart szakágban is bemutatkozott. A Max Mastersben az időmérőn és az elődöntőben egyaránt negyedik lett, a döntőben pedig a hetedik helyet szerezte meg. Az eredménynél is fontosabb volt azonban számára, hogy értékes versenytapasztalatokat gyűjtött.

Fodor_IMG_8422 (Large)

Fodor Géza: – Nehéz, munkás verseny volt. A kecskeméti pályát minden gokartversenyző nagyon jól ismeri, most azonban a váltakozó időjárás és az eső miatt nem javult olyan mértékben, mint általában szokott. Ezért nehéz volt a gokartok beállítása, amely nekünk sem sikerült tökéletesen.

Max Mastersben az időmérőt és az elődöntőt is megnyertem. A döntőre próbáltunk javítani a gokarton, de nem jó irányba léptünk. A rajtnál Hornyák Tanár Úr Pisti meglepett a belső íven és megelőzött. Három-négy kör után a gokartom belassult, így folyamatosan leszakadtam tőle és második lettem.

Fodor_IMG_7483 (Large)

A DD2 Mastersben minden terv szerint működött. Az időmérőt, az elődöntőt és a döntőt is megnyertem. Sőt, a DD2 mezőnyben is abszolút harmadik lettem, ami számomra mindig komoly rangot jelent.

Összességében természetesen nagyon elégedett vagyok, eredményes hétvégét zártunk már nagyon várom a következő versenyt! Örülök neki, hogy (Krózser) Menya is rajthoz állt. Az időmérőn és az elődöntőben jól szerepelt, a döntőben a rajtot kicsit elóvatoskodta, de ez normális, rutint kell szerezni a test-test elleni küzdelemben, másképp ezt nem lehet megtanulni. Változatlanul állítom, hogy ha jól jön ki neki a lépés, abszolút esélyes a dobogóra.

Fodor_Krozser_IMG_8134 (Large)

Krózser Menya: – Nagyon sokat küzdöttünk a motor és a gokart beállításával. Ugyanúgy, ahogy (Fodor) Gézának, nekem sem működött tökéletesen alacsony fordulaton. Ennek ellenére a Max Masters időmérőjén negyedik lettem, az elődöntőben is negyediknek futottam be. A döntőben a rajtnál a negyedik helyről visszaesetem a nyolcadikra, onnan sikerült egyet előre lépni és hetedik lettem.

Az volt a hétvége legnagyobb pozitívuma, hogy fizikálisan jól bírtam, másnap sem volt izomlázam, illetve hogy versenykörülmények között is több tapasztalatot szereztem. Nem elég eldönteni, hogy kemény leszek a rajtnál, azt meg is kell csinálni.

Krozser_IMG_7808 (Large)

A fiam, ifj. Menya is részt vett az edzéseken, neki volt egy megpördülése, ami miatt elgörbült a váza, de nem vette el a kedvét, folyamatosan gyorsult a hétvégén.

Az MHH Rally & Kart Team 2014-es eredményei

  • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés
  • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB-futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt kiestek
  • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 2., 4. helyezés
  • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
  • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés
  • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés

Magyar Gokart Szövetség Bajnoksága

április 11-13.            OB, CEE           Jesolo, Olaszország
április 25-27.            OB, osztrák     Rechnitz, Ausztria
május 16-18.            OB                   Gokart Stadion, Kecskemét
június 20-22.            OB, CEE           Pannonia-ring, Ostffyasszonyfa
július 25-27.             OB, CEE           Poznan, Lengyelország
augusztus 29-31.      OB, osztrák     Dunaszerdahely, Szlovákia
szeptember 19-21.   OB, CEE           Speedworld, Pachfurth, Ausztria
október 10-12.         OB, osztrák     Speedworld, Pachfurth, Ausztria
*OB: országos-bajnokság, CEE: Közép-Kelet-Európai Zónabajnokság, osztrák: osztrák bajnokság

Fodor_IMG_8519 (Large)
Az MHH Rally & Kart Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft., Logiszerviz Kft.

További információ: www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Zsírpapa Zsír versenyen indult, de tényleg!

Váratlanul állt rajthoz Zsírpapa és az Öreglány Kunmadarason, az Intercars Rallysprinten. Meszes mindent belehajigált a tárcsába, de kaptak kávét, sütit és egy bónuszkört is, úgyhogy baromi jól érezték magukat. 

„Annyira jó verseny volt, hogy nem hiszed el, de tényleg! – kezdte Zsírpapa a beszámolót. – 160 induló volt, egy nap alatt betelt a nevezés. Nekem a harmadik nap jutott eszembe, hogy felhívom a rendezőt, lemennénk a fiúkkal egyet bohóckodni, tudod, hogy vigyem a szerelőimet. Azt mondja, betelt a nevezés, de tudod mit papa? Meghívlak benneteket. Na így mentünk le. Képzeld el, nevezést sem kellett fizetnünk, tényleg vendégek voltunk. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

De hallod, olyan jó társaságba kerültünk. Jöttek a fiatalok, hogy szia papa, szia papa! Mintha mindig itt mentünk volna. Volt helyünk a szervizben, mindenki jól érezte magát, sütött, főzött. Szabó Attila szervizelt mellettünk, tőlük kaptunk kávét, mert azt persze elfelejtettünk vinni. Zsocáék voltak a másik oldalon, ők hozták a sütit.

Nálunk Meszes szokott ilyenkor főzni, de most sütött. Levittük a tárcsát, abba hajigált bele mindent, debrecenit, császárszalonnát, kolozsváriszalonnát, grillkolbászt, meg vittünk egy fél zöldségest is, hogy senki ne maradjon éhen. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

A pálya, figyelj ide, tök frankó volt. Nyolc kilométer, fel tudtál váltani negyedikbe, ötödikbe. Volt benne szlalom rész is, de pont annyi, hogy az ember elviselje. A szerelő srácok, Deme Zsolti, Hosszú Laci, Rauth Tibi mind fülig érő szájjal szálltak ki. Ott volt velünk Lipi is, de ő nem akart beülni. 

Na de várjál! Még nem a szponzorokat akarom mondani, azt majd később. Ott vagyunk a harmadik kör rajtjában, megköszöntem a sportbírónak a munkáját, meg hogy itt lehettünk.

Lejöttünk a gyorsról, integetnek, hogy álljak meg. Megállok, azt mondja a srác, most telefonáltak a rajtból, ha akarok mehetek még egyet. Na, gyorsan visszamentem Norbikáért – az ő anyukája hozta a sütit –, mert kérdezte, hogy egyszer majd beülhetne-e. Mondtam neki, most van az egyszer, úgyhogy őt is vittem. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Na most elmondom a szponzorokat: köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. Nélkülük nem tudnék versenyezni, ilyen jó csapatom sem lenne és a szerelőket sem tudtam volna most vinni. 

Köszönöm a rendezőknek, a sportbíróknak, mindenkinek, aki ezt a versenyt összerakta, a versenyzőtársaknak, a szurkolóknak, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek. Nagyon jól éreztük magunkat. Üzenem mindenkinek, ha jó versenyen akar indulni, vagy szurkolni ide jöjjön, mert ez nagyon zsír volt.

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Legközelebb historicon találkozunk, mert Wirtmann-nak már a múltkor is megígértem, hogy jól elverem. Addig vigyázzatok magatokra! Puszi a csajoknak!“