Fogasy dobogón a Mitropa Kupában

A kitűzött célt teljesítette Fogasy Gergely és Berendi Dávid Ausztriában, a Lavanttal Ralin, ahol a Ford Fiesta R5-tel a Mitropa Kupa harmadik, abszolút értékelésben pedig a nyolcadik helyet szerezték meg.

A verseny híres a kiszámíthatatlan időjárási viszonyairól. Ez az idén is így volt, éjszaka még hó is esett a hegyekben, ami reggelre elolvad, az első nap azonban így is esős volt, a pályák pedig meglehetősen felemásan száradtak fel.

A Mitropa Kupa bajnoki címvédő párosa az idei első futamon kiesett, ezért a legfontosabb volt számukra, hogy a teljes távot teljesítsék, minél több tapasztalatot szerezzenek a Fiesta R5-ről és hogy feliratkozzanak a pontszerzők közé. Ez sikerült, és miután Fogasy az utolsó gyorsaságin jól magára ijesztett, még nagyobb volt az öröm a céldobogón.

„Nagyon nehéz, de nagyon jó verseny volt – lelkendezett Fogasy. – Tavaly indultuk a Lavanttal Ralin, de az elmúlt nyolc évben az volt az egyetlen száraz verseny. Az idén viszont esett. Nedves körülmények között nem volt pályaismeretünk, ami nagyon hiányzott.

Voltak olyan szakaszok, ahol nyitott, széles úton ötödik teli gázon lobogtunk már felszáradt pályán, aztán befordultunk a szűk erdei útra, ott még mindig száraz volt a pálya, majd egyszer csak ráfutottunk egy nyálas, vizes részre, ami annyira csúszott, hogy hihetetlen.

Nem volt egyszerű verseny, de nagyon élveztük. Sokat tanultam a Fiestáról, amivel ez volt az első teljes versenyünk és egyre jobban tetszik az autó.

Az utolsó gyorsaságin eltaláltunk egy szalmabálát, ami után elment a kormány szervó – az elektronika letiltott. A gyorsaságin újraindítottuk az autót, hátha visszajön, de nem jött, így szervó nélkül teljesítettük a szakaszt. Persze etapon, egy újbóli újraindítás után már működött.

Elég sokat birkóztam az autóval, a (Mitropa Kupa) negyedik helyezett, Gassner utol is ért minket, akit sikerült úgy elengedni, hogy nem veszített vele időt. Ezt sportszerűen meg is köszönte.

A harmadik helyünket így is sikerült megtartani. Fantasztikusan jó verseny volt, igazi kihívás a teljesítése és nagyon örülünk a harmadik helyünknek.“

A Fogasy-Berendi páros 2019-es eredményei

  • Rebenland Rali (Ausztria): kiestek
  • Lavanttal Rali (Ausztria): Mitropa Kupa 3., abszolút 8.

A Mitropa Kupa 2019-es versenynaptára

  • március 15–16. Rebenland Rali (Ausztria)
  • április 5–6. Lavanttal Rali (Ausztria)
  • május 3–4. Opatija Rali (Horvátország)
  • május 24–25. Velenje Rali (Szlovénia)
  • július 5–6. Casentino Rali (Olaszország)
  • augusztus 2–3. Baranya Kupa (Magyarország)
  • szeptember 19–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
  • szeptember 27–28. Citta di Bassano Rali (Olaszország)
  • október 18–19. 3-Städte Rali (Németország)
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Wirtmann csillapítatlanul nyert

Két gyorsasági szakaszt teljesített Wirtmann Ferenc és Kerekes József bal hátsó lengéscsillapító nélkül az Historic Országos Rally Bajnokság idei második futamán, a Mecsek Rallyn. Miután a szervizcsapat megjavított a Ford Escort Mk II-est, szárnyaltak, és a C korcsoport ötödik helyéről felküzdötték magukat az elsőre. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros így a C csoportot és a 3C kategóriát is megnyerte — mindkét bajnokságban megőrizte az első helyét —, míg abszolút értékelésben ötödik lett.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

„Nagyon jó verseny volt, egy kicsit küzdelmes, elfáradtunk a végére, de minden pillanatát élveztük – mondta Wirtmann Ferenc.

Pénteken az első két gyorsasági jól sikerült, de a szombati kilenc szakasz volt a nehezebb. Reggel már az első szakaszon éreztem, hogy valami gond van, nem úgy viselkedik az autó, ahogy szokott, hamarabb csúszik, kicsit kopog is…

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Amikor a szerviz megnézte, kiderült, hogy eltört a bal hátsó lengéscsillapítónk. Benito főmérnök úr ki is szerelte gyorsan és mondta, hogy szerinte álljunk ki.

De hát egy Mecsek Rallyn nem lehet csak úgy kiállni, mondtam, hogy két gyorsaságit elmegyek lengéscsillapító nélkül, kapunk egy-egy percet, de ha a harmadikra megcsinálják, akkor még feljöhetünk a dobogóra. Ebben maradtunk.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Két gyorsaságit mentünk lengéscsillapító nélkül. Óvatosan kellett menni, mert minden gödörben felütött, a nagyobbak egy méterrel arrébb dobták az autót, fékezésnél pedig elrántott.

Jó sokat kaptunk, de Alsómocsoládra már bent volt az új gátló és elkezdhettük a felzárkózást. Az utolsó kör előtt már a harmadik helyen álltunk, gondoltam, hogy Szentkúton és Árpádtetőn behozzuk. Odaérünk Szentkútra, mondják, hogy etap. Hajjaj, baj van.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Alsómocsolád volt az utolsó előtti gyorsasági, nagyon dobálós pálya, nem is szeretem, az Escortnak sem fekszik, ráadásul itt mindig kaptunk. Gondoltam, mese nincs, át kell menni rajta. Felraktuk a 15 colos kerekeket, amik jobban átlépik a gödröket és jöttünk egy C csoport első időt.

Árpádtető volt az utolsó gyorsasági, a kedvencem, na ott tényleg lejöttünk. Csak kis Érdi a Sierrával és Cigány a BMW-vel volt gyorsabb, így sikerült megnyernünk a korcsoportot.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Nagyon köszönöm a szerelőimnek, Benito főmérnök úrnak, Baumann Zolinak, Egérnek, Farkas Ferikének, Láng Rolandnak és Pál Lacinak a munkát, ilyen profi csapattal és ilyen jó társaságban élmény versenyezni.

A Kaposvár Rallyn találkozunk!“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax