Fogasy: Nehéz feladat volt

Az abszolút kilencedik helyen végzett Fogasy Gergely és Berendi Dávid a jövőévi magyar Európa-bajnoki futam kandidálóversenyén, a Nyíregyháza Ralin.

A páros a megszokott Peugeot 208 T16 helyett új autóval, egy Skoda Fabia R5-tel állt rajthoz. Az igazi ralipályák és az időjárás viszontagságai mellett tehát még az autó kitapasztalása is kihívás volt a számukra.

„Az előrejelzések szerint sokkal tisztább időjárásra számítottunk, még örültünk is neki, hogy száraz, jó idő lesz, de nem az lett – mondta Fogasy. – Nagyon jó versenyen vehettünk részt, nagyon jó pályákon. A köd, a helyenként nedves, helyenként száraz út is komoly kihívást jelentett, amit azért sokkal jobb lett volna egy olyan autóval teljesíteni, amit már ismerünk.

A Skodával hétfőn volt egy rövid tesztünk, de igazán a versenyen tudtuk kipróbálni. Az érezhető volt rajta, hogy modernebb technika, mint a Peugeot és ha valaki kitapasztalja, akkor gyorsabban is lehet vele menni. A Skoda gyár szerint ehhez kb. kétezer gyorsasági kilométert kell teljesíteni. Mi most ennek a tizedénél tartunk.

A Peugeot-nak már minden rezdülését ismerem, de a Skoda még okozott meglepetéseket, főleg akkor, amikor ötödik telin egyszer csak elengedte a hátulját és megforogtunk. Szerencsére az úton maradtunk és amikor megálltunk, csak egy egyest kellett kapcsolnom és mehettünk is tovább.

Érdekes érzés volt az is, hogy azt gondoltam, könnyebb vezetni a Fabiát, de valahogy a tempót nem érzem benne annyira, mint a Peugeot-ban.

Az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett. Azt gondoltam, hogy hamarabb ráérzek az autóra és jobban tudunk vele menni, de úgy látszik, ehhez több idő kell.

A Mikulás Ralin szeretnénk a tapasztalatainkat tovább gyarapítani.

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei

  • Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek
  • Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
  • Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely
  • Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely
  • Casentino Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 14. hely
  • Baranya Kupa: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 4. hely
  • Nova Goricia Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
  • Nyíregyháza Rali: abszolút 9. hely
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.