Gaál Ádám a meglepetés után is második lett a Baranya Kupán

A kitűzött célt teljesítette Gaál Ádám és Kalapács Kornél a Baranya Kupán, ahol a meglepetésszerűen leesett eső ellenére is karcmentesen értek célba az Opel Ascona B 1900-zal. A rengeteg tapasztalat mellett értékes pontokkal is gazdagodtak, hiszen a historic értékelésben, a D csoportban és a D3-as kategóriában is egyaránt a második helyet szerezték meg.

2015001G Baranya kupa

Gaál Ádám: – Összességében jó kis verseny volt. Az első körben szárazak voltak a pályák, akkor próbáltam óvatosan kezdeni. A második körre lógott az eső lába, de a szervizben még sütött a nap, ezért slickkel mentünk ki. Hetvehelyre jó is volt, de mire felértünk Árpádtetőre, leszakadt az ég. Ez egy kicsit meglepett, hiszen még sohasem versenyeztem esőben slick gumikkal. Olyan volt, mintha jégen mentünk volna, de ez is nagyon hasznos tapasztalat volt.

2015012G Baranya kupa

A szervizben nagy dilemmám volt, hogy milyen gumit válasszunk a harmadik körre, de Wirtmann Feri és apu (Gaál József) is azt mondták, hogy hagyjuk fent a száraz gumikat. Igazuk lett, többet nem esett az eső és Árpádtető is egész jól felszáradt.

2015009G Baranya kupa

Próbáltunk lépést tartani a kategória-ellenfelünkkel, a Rónay–Csuri páros Alfájával. Volt, amikor ez egész jól sikerült, volt, amikor vertük is őket, de az első körben és a vízen összesen fél percet kaptunk tőlük, ezt nem tudtuk ledolgozni. De nem is az volt a célunk, hogy mindenáron nyerjünk, hanem hogy tapasztalatot szerezzünk és az autóra is vigyázni akartam.

Nagyon örülök, hogy végül apu is meggyógyult és le tudott jönni a versenyre, egészen más úgy menni, hogy ő is ott van.

2015002G Baranya kupa

Gaál József, csapatvezető: – Nagyon elégedett vagyok Ádám és Kornél teljesítményével. Örültem neki, hogy leesett az eső, ami új feladat elé állította őket. Pont annyi esett, ami még nem mossa le a pályát, hanem a por is rajta maradt, így nagyon csúszott az út. De ez a rali, az egyik gyorsasági szakaszt száraz pályán teljesíted, a másikat vízen, a harmadikat pedig megint szárazon.

2015005G Baranya kupa

Az eső másik előnye az volt, hogy így sokkal pontosabban kellett vezetni, ami után a száraz úton is finomabb íveket fog használni. Jól mentek, sok tapasztalatot és versenykilométert szereztek, az autó karcmentes, mit kívánhat ennél többet egy apa és egy csapatvezető?

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax