Gaál Ádám második dobogója – Ózd Rali 2. nap

Az Ózd Rali második napján is dobogós helyezést szerzett Gaál Ádám és Végh Attila, akik a D csoportban és a D3-as kategóriában is a harmadik helyen végeztek.

Sikeresen teljesítette a gödöllői Opel Gaál márkakereskedés csapata az Országos Historic Ralibajnokság harmadik és negyedik futamát Ózdon. Mind a két nap harmadik helyezést értek el, a gyorsasági kilométerek gyarapodásával pedig a páros tempója is nőtt. Bár az Opel Ascona B végáttételének nem kedveztek a hosszú egyeneseket tartalmazó, magas végsebességű pályák, a csapat mégis elégedetten térhet haza a futamról.

Gaál Ádám: – Nagyon élveztem a mai napot is, az autó hibátlanul működött. Az időeredményeken láttuk, hogy nem igazán tudjuk megfogni az első két párost. Sokszor csak tizedekre voltunk egymástól, ezért amennyire tudtam, odatettem magam, de feleslegesen nem akartam kockáztatni.

Az eredmény lehetett volna jobb is, de így is jól éreztük magunkat. Új navigátorommal, Végh Attilával teljesen összeszoktunk, a csapat nagyon jól dolgozott, én pedig élveztem, hogy két teljes versenynapot teljesíthetünk egymás után.

Végh Attila: – Jó volt, hogy két versennyel kezdtük a közös munkát és jó volt az első napra aludni egyet. Vasárnap érezhetően felszabadultabban, összeszokottabban mentünk.

Sámsonházán a bukkanót például nagyon szépen áttolta Ádám, lobogósan haladtunk, féktávokon beengedte, határozottan jobbak voltunk, mint tegnap. Örülök, mind a két dobogós helyezésünknek.

 Gaál József, csapatvezető: – Működött az autó, végigértünk, ügyesek voltak a gyerekek, mit kívánhat ennél többet egy csapatvezető? Fáradt vagyok, mert hosszú volt a két versenynap, sok teendőnk volt, de az ilyen hétvégék érik meg a leginkább a fáradságot, abszolút elégedett vagyok.

További információ:

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program