Plesz Márk

Green Motorsport: Végre versenyeztünk!

Az E2-es kategória második helyét szerezte meg Plesz Márk és Dombai Szabolcs az Országos Historic Rallybajnokság idei első futamán, a Nyerges Rallyn. Azonban sokkal fontosabb volt számukra, hogy a téli felkészülés után végre újra versenyezhettek a Lada 2105-össel. Testvérautójukkal Szabó Krisztián és Szabó Kitti már az első gyorsaságin kiestek, miután a Lada 2107-es mindkét féltengelye eltört. 

„Nagyon jó volt végre elrajtolni – mondta Plesz Márk. – A télen sokat dolgoztunk a két versenyautónkon. Reggel, amikor bementem a műhelybe mindig egy adrenalin fröccs volt látni a két autót. 

Imádom építeni őket, de a legnagyobb motivációt az adja, hogy tudjuk, magunknak építjük és előbb-utóbb mehetünk is velük. Most ez megvalósult, úgyhogy Dombai Szabival mi már a rajtban nagyon jól éreztük magunkat. 

Fotó: Green Motorsport // Szabó Krisztián, Plesz Márk

Az volt a terv, hogy a nézőknek autózunk, úgy is készítettük fel az autót, rövidebb végáttétellel. Az első gyorson még nem éreztem rá, elég sok idő telt el, hogy utoljára versenyeztem, és hogy utoljára Zsigulit vezettem. A rugógyári szakasz azonban jól kiadta. 

Sajnos Szafyék (Szabó Krisztián) az első gyorsaságin kiestek, mert eltört mind a két féltengelyük. Pedig nagyon megérdemelnék már, hogy célba érjenek.

A kiesésükön annyira felbosszantottuk magunkat, hogy Szafy a szervizparkban elővette a Mecsek Rallyról megmaradt Michelin TB-ket, felrakatta nekünk és kiadta a parancsot: időre megyünk. 

Fotó: Green Motorsport // Plesz Márk

Utána tulajdonképpen őértük is meg akartuk mutatni és sikerült felkapaszkodnunk a kategória második helyére. A látvány és a gyorsaság mellett az autóra is nagyon vigyáztam. Sokat dolgoztunk vele, nem akartam az első versenyen összetörni. Ez olyan jól sikerült, hogy karcmentesen hoztuk haza. Most is itt feszít mellettem a műhelyben. 

Köszönjük a szurkolóknak azt a fantasztikus hangulatot, amit a pályán teremtettek, remélem egy kicsit mi is hozzájárultunk a szórakoztatásukhoz. A Mecsek Rallyn szeretnénk mind a két autóval rajthoz állni és jó lenne már egy kettős célba éréssel megköszönni a Green Motorsport összes tagjának a munkát. A Salgóról sem tettünk le teljesen, de ezt még nem merem megígérni.“ 

Fotó: Green Motorsport // Plesz Márk

A Green Motorsport együttműködő partnerei: Areus Zrt., Garrison Barber Shop, Guminor, klimatgyorsan.hu, Kanyik Motorsport, valamint minden rally szurkoló.

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém