Gyöngyösi visszatér!

Hathetes visszavonulás után tér vissza Gyöngyösi Marcell és Kollár Károly a Székesfehérvár Ralin. A Rali 2 13-as kategóriájában versenyző páros azért döntött a Miskolc Rali után a visszavonulás mellett, hátha ezzel véget vetnek pechsorozatuknak.

Most azonban nem csak a babona, hanem egy új, a korábbinál negyven lóerővel erősebb motor és pályafutásuk második, verseny előtti tesztje is segíti őket.

„Sok visszajelzést kaptunk, hogy őrültek vagyunk – nevet Gyöngyösi –, pedig csak viccnek szántuk a visszavonulást, gondoltuk hátha ez segít.

Közben elkészült az Opel Astra új, valóban A-s motorja, ami 196 Le-s és 223 Nm-es lett. Kb. negyven lóerővel erősebb, mint a korábbi volt, amivel rendesen nőttek az esélyeink.

Ráadásul életemben másodszorra tudtunk a verseny előtt tesztelni, úgyhogy a felkészülésünk még soha sem volt ilyen jó, mint most.

A versenyre nincs nagy tervünk. Észnél kell lenni az erősebb motorral, úgyhogy nem akarom túlerőltetni, szeretnénk végre célba érni és pontokat szerezni.

A szokottnál is izgatottabbak vagyunk, mert Kareszéknál jön a baba. Bár megbeszéltük vele, hogy csak a verseny után születik meg, de az is előfordulhat, hogy versenyautóval megyünk a szülészetre.

A Gyöngyösi—Kollár páros együttműködő partnerei:

Novala-Net, Central Phone, Siraprint, Digitalway Hungary, Fúzió Telekom, 24H, FÉSZ Zrt.,Valemix Kft., Mobile Cafe, Grancars Kft. Tordasi Élményfalu, Flexorg, Cablework, „Technogen”, Wayteq, Danica cukrászda, SELIX, Red-Solutions, DSZK Telekom, Jurásek Kft., Kollár és társa Kft,. KFöld-Tech, Hotel Silvanus, CAPLAND, BP Shop, RISKA, Edike Relax, CELI 

Brilliant Driver Program

Brilliant Driver Program – Miért fontos a szezon előtti teszt? És miért kell belőle mindjárt három is?

Ahogyan a legtöbb sportban, a gokartozásban is fontos a szezon előtti alapozás. Éppen ezért készült a Brilliant Driver Program csapata három tematikus teszttel a szezonnyitóra. 

Három kategóriában négy versenyzővel áll rajthoz a Brilliant Driver Program – BDP Team – csapata az idei magyar és nemzetközi gokart bajnokságokban. 

Juráncsik Balázs tavaly a SeniorMax kategóriában versenyzett, idén pedig a váltós, DD2-ben áll rajthoz. 

Fally Marci második szezonját kezdi a JuniorMaxban, míg öccse, a tavalyi MiniMax magyar bajnok, Fally Markó egy kategóriával feljebb lép és ő is JuniorMaxban folytatja. Mindhárman a nemzetközi sorozatokra, elsősorban a Közép-Európai Rotax Max Challenge-re (CEE) koncentrálnak.

A BDP Teamhez idén csatlakozik a svéd Marcus Papp, aki a MiniMaxban áll rajthoz a magyar bajnokságban. 

Foto: Brilliant Driver Program // Fally Markó és Fally Marci JuniorMax gokartja készül a jesolói teszt első napján

„A gokartsportban is nagyon fontos az év eleji felkészülés – mondta Kurgyis Róbert, a BDP Team csapatvezetője. – A négy versenyzőnk közül hárman is kategóriát váltottak, ezért még alaposabban kellett felkészülnünk. 

Januárban Jesolóban kezdtünk. Itt szerencsénk volt az időjárással, hiszen a vizes pálya kisebb erőkifejtést igényelt a versenyzőktől, így könnyebben tudtak tanulni. 

Ezt követte egy kecskeméti teszt, amit kifejezetten azért iktattunk be, hogy a száraz aszfalton komolyabb erőnléti tréninget tartsunk versenyzőinknek. Komoly fitness programjuk van, de a gokartversenyzés olyan speciális izomzatot igényel, amelyeket szinte csak a gokartozással lehet megszerezni. 

A harmadik tesztünk ismét Jesolóban volt, egy héttel a CEE Bonus Cup versenye előtt. Itt már a felkészülés utolsó fázisában voltunk. Több beállítást próbáltunk ki mindegyik gokarton. Fontos ilyenkor, hogy a stopper mellett a versenyzők visszajelzésére is hagyatkozzunk. Az egész programot úgy állítottuk össze, hogy a nap végére mindig volt előrelépés. A háromnapos teszt végén pedig mind a négy versenyzőnk elégedetten, motiváltan szállt ki a gokartból. 

Fotó: Brilliant Driver Program // Juráncsik Balázs idén váltott DD2-es kategóriára

Juráncsik Balázs szép fokozatosan fejlődött és vele úgy gondolom, hogy DD2-ben akár a győzelemért is harcba szállhatunk. 

Fally Marci és Markó is sokat léptek előre. Két nagyon tehetséges fiatalról van szó. Marci egyre szebben vezet a JuniorMaxban. Markónak tavaly sikeres éve volt a MiniMaxban, idén nagy falat lesz neki a JuniorMax, de komolyan fejlődik. Az időmérőn mindenképpen jó teljesítményt várok mind a kettőjüktől. Velük a folyamatos fejlődés a célunk. 

Marcus Papp a két jesolói teszten volt velünk. Ő a svéd bajnokságban indult korábban. Sokat kell még tanulnia, de nagyon intelligens és eltökélt versenyzőről van szó, akin látszik, hogy rettenetesen akar fejlődni. Minden bemeneten jobb és jobb lett. Ő még két kecskeméti teszten fog részt venni, a magyar bajnokság előtt. 

Brilliant Driver Program
Foto: Brilliant Driver Program // Kurgyis Róbert csapatvezető az előzési pontokat magyarázza Marcus Pappnak

Jesolóban a BDP csapatot erősített Bors Bertold, aki tavaly DD2-ben ért el szép eredményeket a Grand Finalsen. Ezúttal nem versenyzőként, hanem szerelőként és coachként szerepelt. A Brilliant Driver Programban szeretnénk komplex versenyzőket nevelni, ennek volt a része, hogy Berti most egy másik feladatkörben mutatkozott be. Nagyon jól végezte a munkáját és bízunk benne, hogy minél hamarabb láthatjuk őt versenyző overallban is.

Foto: Brilliant Driver Program // A csapat motormérnöke, Kurgyis Zsolt és Bors Berti, bajnok gokart versenyző, aki ezúttal szerelőként segítette a csapatot

Nagy öröm volt a számunkra, hogy amíg a BDP Team Jesolóban tesztelt, addig a Brilliant Driver Program versenyzője, Krózser Menyhért kiválóan szerepelt a WSK Super Master Series-en Franciacortában. Ezúton is gratulálunk neki.“ 

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

A BDP Team idei első versenye február 23–25-e között lesz Jesolóban, ahol Juráncsik Balázs (DD2), Fally Marci (JuniorMax) és Fally Markó (JuniorMax) állnak rajthoz a CEE Bonus Cupon.