Győzelem a Morva Kupán

A Max Senior első és a MicroMax negyedik helyét szerezte meg az MHH Team Bruckban a Morva Kupa fordulóján, ahol ezúttal nem a bajnoki pontokért küzdöttek a csapat versenyzői, hanem a tapasztalatszerzés és a versenykilométerek gyarapítása volt a cél.

„Nagyon hasznos és eredményes versenyünk volt – mondta Fodor Géza csapatvezető. – Kovács Zsombor a Max Seniorban az időmérőt, az elődöntőt és a döntőt is megnyerte, a szuperdöntőben második lett, az összesítettben pedig első. Abszolút elégedettek vagyunk a teljesítményével.

Krózser Menyhért két kategóriában is indult. MicroMaxban, negyedik lett, de szerintem ezen a hétvégén nem az övé volt a legerősebb motor, és az időmérőn sem volt szerencséje. A Mini 60-ban egy sokkal erősebb gokarttal is bedobtuk őt a mélyvízbe, amivel megnyerte az időmérőt, negyedik lett az elődöntőben, de utána úgy döntött, hogy csak a MicroMaxban folytatja. A döntőben és a szuperdöntőben látszott rajta, hogy egy kicsit elfáradt.”

Kovács Zsombor pozitívan értékelte saját teljesítményét: „A tapasztaltszerzés volt a célunk, ez volt az idén a második futam, amin indultam a Morva Kupában, és egyelőre nem is tervezünk többet. Nagyon magabiztosan álltunk neki a hétvégének, az edzésnapokon és a versenyen is erősek voltunk, jó volt a gokart, minden összeállt. A szuperdöntőn az eső egy kicsit bekavart, hat körrel a vége előtt megállították a versenyt és ki kellett állni gumit cserélni, az újraindítás után második lettem, de a hétvégét így is megnyertem. Amiért jöttünk, azt maximálisan elértük, nagyon biztató volt a tempónk, abszolút elégedett vagyok.”

Krózser Menyhért is megvillantotta tudását a hétvégén. „Két kategóriában indítottuk Menyát – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – A Mini 60-ban egy erősebb gokarttal mehetett, amivel az időmérőn második lett, de mivel kizártak előle egy versenyzőt, a pole-pozícióból indulhatott.  Az elődöntőben a rajt után tartotta az első helyet, de aztán hibázott, visszaesett és végül a negyedik helyre jött fel. Ez után úgy döntött, hogy csak egy kategóriára akar koncentrálni. MicroMaxban az időmérőn nem volt szerencséje, nem tudott szélárnyékot fogni, így negyedik lett, ezt a helyét tartotta mind a három futamban.

A Mini 60-ban szerintem jól szerepelt, nagyon gyorsan alkalmazkodott a feladathoz. MicroMaxban a nap végére elfáradt. Mindenesetre most is szereztünk egy csomó tapasztalatot, úgyhogy hasznos volt a hétvége.”

Eredmények

Kovács Zsombor, Max Senior:

  • Résztvevők: 15
  • Végső helyezés: 1.
  • Szuperdöntő: 2.
  • Döntő: 1.
  • Elődöntő: 1.
  • Időmérő: 1.

Krózser Menyhért, MicroMax:

  • Résztvevők: 8
  • Végső helyezés: 4.
  • Szuperdöntő: 4.
  • Döntő: 4.
  • Elődöntő: 4.
  • Időmérő: 4.

Mini 60:

  • Időmérő: 1.
  • Elődöntő: 4.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft.

További információ: www.facebook.com/menya.hu

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program