Három magyar szakaszgyőzelem a Tunézia Desert Challenge-en

Három szakaszt is megnyert Fazekas Károly, Baráth Ferenc és Fábián András Scania P 4×4-gyel a Tunézia Desert Challenge kamionos értékelésében. A versenyt egészen a hetedik szakaszig vezették, amelynek a rajtja és a célja is a Csillagok háborúja forgatási helyszíne mellett volt. Itt azonban egy árokban meghibásodott a Scania kormányműve, ami miatt be kellett szállítani a szervizbe. Ez 40 óra büntetéssel járt, amellyel a negyedik helyen végeztek. 

Nem volt könnyű feladat a verseny a magyar csapat számára, hiszen a rutinos, többszörös magyar tereprali bajnok sofőr, Fazekas Károly mellett új navigátor, Baráth Ferenc, és új versenyszerelő, Fábián András, foglalt helyet. 

Fotó: Fazekas Motorsport

Az első napi prológ okozott is egy kisebb fejtörést a csapatnak, többször is eltévedtek, így az ötödik helyen kezdték a versenyt. A második szakaszon azonban már kezdtek összerázódni, második időt futottak, majd két szakaszt is megnyertek. 

Az ötödik nap volt az egyik legnehezebb, amikor a nagyon aprószemű, szinte hintőpor finomságú homokban többször is elakadtak. A hatodik szakaszt megnyerve azonban 15 perc előnnyel vezették a versenyt. 

A hetedik szakaszon is nagyon jól kezdtek, növelni tudták előnyüket, ám kétszer is árokba estek. Az elsőt még kibírta a Scania P 4×4, de a másodiknál megsérült a kormánymű, ami miatt tréleren kellett beszállítani az autót a szervizbe. Itt sikerült megjavítani, és az utolsó napon a leggyorsabbak voltak a szakaszon. Végül pedig a negyedik helyet szerezték meg. 

Fotó: Fazekas Motorsport

„Csalódott vagyok, mert többször is kezünkben volt az első hely – mondta Fazekas Károly. – A prológ volt az első szakasz, amit az új felállású csapatunk a sivatagban teljesített. Itt rá kell állnia a navigátornak az itiner készítő gondolkodásmódjára. Többször is eltévedtünk, de szerintem a második, harmadik napra egész jól felvettük a fonalat. Több szakaszt is nyertünk, és úgy gondolom, jól teljesítettünk. 

Nagyon jó volt a szervezés, több ralis szakasz is volt, ami feküdt nekünk. Az ötödik napon kerültek elő a nagyon finom homokos dűnék, amilyenekkel még nem találkoztunk. Itt annyira puha a homok, hogy amikor kiszálltam a kamionból, bokáig süllyedtem. A gumikat is sokkal jobban le kellett engedni, mint a korábban. A következő szakaszt azonban megint megnyertük. 

Ez után értünk be a Star Wars bivouacba. Valóban a film forgatási helyszínétől pár száz méterre voltunk. Még buckalakókkal is találkoztunk –  nevet Fazekas. 

Fotó: Fazekas Motorsport

Az utolsó előtti szakaszon jól kezdtünk, úgy számoltuk, hogy már 34 percre növeltük az előnyünket, amikor elég nagy tempóval kétszer is árokba estünk. 

Az elsőt kibírta az autó, de a másodiknál megsérült a kormánymű. 30 kilométert megpróbáltunk menni vele, de még 180 lett volna hátra, amit nem bírt volna, úgyhogy ki kellett hívni a szerviz csapatot, és tréleren beszállítottuk. Ezért kaptunk 40 óra büntetést, így a negyedik helyre estünk vissza. 

A szervizben jöttek az ellenfelek, hogy mi történ? Mondtuk, a kormánymű, de már kész az autó, és az utolsó napon mi fogunk elsőnek célba érni. Ez sikerült is. Utólag kaptunk 10 perc büntetést, amivel másodikok lettünk a szakaszon, de ennek nincs jelentőssége. 

Fotó: Fazekas Racing Team

Összességében jó, küzdelmes verseny volt, nagyon sajnálom a műszaki hibát, mert nélküle nagyon jó eredményt érhettünk volna el. Köszönöm a szervizcsapatnak a munkát, minden nap kiváló autót kaptunk tőlük, a kormányműről nem ők tehetnek.“

Fazekas Motorsport Racing

501, Fazekas Károly–Baráth Ferenc–Fábián András

Scania P 4×4

Szervizautók

822, Pintér Emil–Bugóczi Zsolt 

Toyota Land Cruiser

823, Csőszi Péter–Csákány Péter–Koók Szabolcs 

Scania R560

Fazekas Károly–Baráth Ferenc–Fábián András
Scania P 4×4, szakaszeredményei

5. S1 – Djerba–Djerba prológ (40 km) 

2. S2 – Djerba–Ksar Ghilane (417 km)

1. S3 – Ksar Ghilane–Ksar Ghilane (230 km)

1. S4 – Ksar Ghilane–Ksar Ghilane (287 km)

4. S5 – Ksar Ghilane–Douz (255 km)

1. S6 – Douz–Star Wars (380 km)

6. S7 – Star Wars–Star Wars (262 km)

2. S8 – Star Wars– Monastir (137 km + 357 km etap)

Tunézia Desert Challenge 2021. november 6–13. Kamion végeredmény

1. Timmermans–Peters–Hendriks, Mercedes, 37:55:00

2. Verheyden–Keysers–Burgelman, DAF, +2:32:23

3. Calabria–Verzeletti, Calubini, MAN, +2:50:42

4. Fazekas–Baráth–Fábián, Scania, +42:08:24

5. Giovanetti–Garnier, MAN, +60:18:08

6. Berghmans–Geuens, Van der Vecken, MAN, +76:09:14

A Fazekas Motorsport Racing együttműködő partnerei

Fazekas Insped Kft., Füredscan Kft., Opel Gaál Autóház Kft., Scanparts Kft., Happ Kft., Füred Gym

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Wirtmann: Veszprém Rally a Zemplénben és majdnem az első pontok

Kettős győzelemmel búcsúzott a szezontól Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Zemplén Rallyn, ahol a historic értékelés D csoportját és D2-es kategóriáját is megnyerték. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros idén először ért célba magyar bajnoki futamon, noha nem most szerezték az első bajnoki pontjaikat. A saras, kihordásos pálya nem feküdt a Ford Escort Mk II-esnek, ennek ellenére élvezték a versenyt, és még Zsírpapát is megverték. 

„Izgalmas verseny volt – mondta Wirtmann Ferenc. – A Zemplén Rallyn ősszel mindig van esély esőre és sárra, de nem számítottam ennyire rossz körülményekre. Az első gyorsasági olyan volt, mintha a Veszprém Rallyn mentünk volna. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Ez sajnos nem fekszik az Escortnak. Brutál erős és kicsik a kerekei. A sáron csak pörög a kerék, felváltok, pörög tovább, felváltok még egyet, ugyanúgy pörög. Az első gyorson jöttünk is egy 11. időt. 

A másodikon nem volt sár, csak párás, csúszós, fehér aszfalt, de én azt nagyon szeretem.  Cigánnyal (BMW M3) és Fehérvári Csabával (Mitsubishi Galant) közel azonos időt mentünk. A nap végére feljöttünk a harmadik helyre, de megbeszéltük Jotival, hogy ennél előrébb nem tudunk kerülni, nincs értelme kockáztatni, úgyhogy másnap a kategória első helyét tartva óvatosabban mentünk. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Elég szerencsétlenül alakult az idei évünk, úgyhogy nagyon szerettünk volna legalább egy magyar bajnokin célba érni és pontokat szerezni. Két pontunk már volt, mert a historicban ha elrajtolsz, azért is jár pont, mi pedig Pécsen és Győrben is elrajtoltunk, csak utána nem mentünk sokat. De most sikerült egynél több pontot gyűjteni.

Szeretem azt az érzést, amikor lejössz az utolsó gyorsaságiról, leesik rólad a nyomás, tudod, hogy megcsináltad a versenyt, már csak célba kell gurulni. Most ezt újra átélhettük Jotival. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Zsírpapa is nagyon elemében volt, örült, hogy végre versenyezhetünk. Egyfolytában a véremet szívta, meg mondta, hogy minden zsír, aztán beesett. Biztos, mert az út is zsír volt és elcsúszott rajta. Fel is hívom mindjárt és megkérdezem tőle: ennyire zsír volt az út? 

Az Escort rendben volt, karcmentes, ami az idén nem volt elmondható minden versenyünk után. Lemossuk, a télen kap egy kis revíziót, de tulajdonképpen készen vagyunk a ’26-os szezonra. Jövőre találkozunk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax