Hideg Ádám: A szezon legfontosabb helyszíne következik

Sok szempontból fontos hétvége áll Hideg Ádám előtt, aki a WSK Super Master Series második futamán áll rajthoz az olaszországi Franciacortában. A HUMDA Academy 15 éves, OK versenyzője tavaly ezen a pályán kétszer is jól szerepelt, ráadásul idén októberben itt rendezik az FIA világbajnokságot, ami előtt minden tapasztalat hasznos lehet. 

Szép emlékei vannak Hideg Ádámnak Franciacortából, hiszen tavaly, még OK Junior kategóriában a Champions of the Future és az FIA Európa-bajnokság futamán is egyaránt hetedik lett, amivel mind a két sorozatban a legjobb eredményét érte el. 

A versenytapasztalatok mellett segítségére lehet, hogy a szezon előtt a Sodikart gyári csapatának színeiben ezen a pályán tesztelt három napot. Ez alatt több mint két versenyhétvégényi távot teljesített, így érthetően bizakodó. 

Fotó: Hideg Team // Hideg Ádám

„Szeretem a franciacortai pályát – mondta Hideg Ádám. – A WSK sorozatnak ez a legmodernebb pályája, pár éve adták át. Nagyon jó, technikás a vonalvezetése, közepesen gyorsnak mondanám, jó kanyarkombinációkkal és gyors kanyarokkal. Ami azonban a legjobban tetszik benne, hogy három előzési pont is van rajta. 

A WSK futamokat továbbra is felkészülésnek tekinti a Sodikart gyári csapata, de mivel itt rendezik a világbajnokságot is, ezért fontos, hogy már most jó beállításokat találjunk. Bizakodó vagyok, szeretnék jó eredményt elérni.“

HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám szerdán és csütörtökön szabadedzéseken vesz részt. Pénteken délben kezdődik az időmérő, délután pedig az első előfutamot rendezik. Szombaton kerül sor a második és harmadik előfutamra, vasárnap délben tartják az elődöntőt, 15:55-től pedig a döntőt.

 

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém