Hideg Ádám

Hideg Ádám az FIA gokart világbajnokságon debütál

Egy évvel ezelőtt sérülés miatt hagyta ki Hideg Ádám az FIA gokart világbajnokságot, idén azonban kiváló formámban várja. A HUMDA Academy versenyzője a Sodikart gyári csapatának színeiben áll rajthoz a rekordszámú, 112 fős OKJ mezőnyben. 

A gokart szezon kétségtelen csúcspontja az FIA gokart világbajnokság, amelyet szeptember 15–18-a között rendeznek az olaszországi Sarnóban. 

Hideg Ádám már tavaly is nagyon készült a vb-re, ám sérülés miatt ki kellett hagynia. Akkor azt ígérte, hogy idén erősebben tér vissza. Ezt az ígéretét egyelőre úgy tűnik, tartja, hiszen azóta a Sodikart gyári versenyzője lett, júliusban a vb felkészülés részeként sikeresen teljesített egy WSK-futamot Sarnóban, az elmúlt héten pedig egy háromnapos kollektív teszten készült. 

Fotó: Hideg Team // Hideg Ádám

Az már csak hab volt a tortán, hogy a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző pilóta  közben még pályafutása első Forma–4-es tesztjén is részt vett. 

Bár az elmúlt napok az iskolai kötelezettségekkel és a gimnáziumi beilleszkedéssel teltek, lélekben természetesen Ádám már a vb-n van. 

„Tavaly nagyon rosszul esett, hogy nem állhattam rajthoz a világbajnokságon. Emlékszem, mondtam apának, hogy törött kézzel is versenyeznék, csak ott lehessek – nevet Hideg Ádám. – Idén viszont tényleg indulhatok. 

Fotó: Hideg Team // Hideg Ádám

Az elmúlt egy évben sokat fejlődtem, a Sodikart gyári csapatában minden támogatást megkapok, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok. Jól sikerült július végén a WSK futam és most a teszt is. Ráadásul közben egy Forma–4-es autót is kipróbálhattam, úgyhogy nem is kívánhatnék ennél többet. 

Szeptember első napjai az iskolával teltek, de kedden utazunk Sarnóba, onnantól kezdve csak a világbajnokságra koncentrálok, ahol nagyon szeretnék jó eredményt elérni.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax