A sikeres együttműködés tovább folytatódik: Hideg Ádám idén is a HUMDA Academy színeiben versenyez, amely új néven Hungarian Motorsport Academy folytatja a magyar tehetségek támogatását.
Egy éve válogatták be Hideg Ádámot a HUMDA Academy programjába, amelytől anyagi és szakmai támogatást is kapott. Az együttműködés legnagyobb sikere a tavalyi FIA gokart világbajnoki második helyezés volt az OK Junior kategóriában. Szintén a HUMDA Academy versenyzőjeként lépett előre és kezdett versenyezni idén az OK (Senior) kategóriában.
Az együttműködés most újabb egy évig folytatódik, de immáron Hungarian Motorsport Academy (HM Academy) néven.
Fotó: Hungarian Motorsport Academy
„Nagy megtiszteltetés volt, hogy tavaly bekerülhettem a HUMDA Academy programjába – mondta Hideg Ádám. – Sok segítséget kaptam tőlük a versenyzéshez, nem csak anyagi, hanem sportszakmai, mentális és fizikális felkészülésben is.
Örülök neki, hogy a munkámat és az eredményeimet méltónak tartották arra, hogy idén is beválogassanak a HM Academy programjába. Természetesen mindent el fogok követni, hogy méltó módon képviseljem Magyarországot a nemzetközi sorozatokban.“
A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben.
„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának.
A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral.
Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit.
Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“
Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila
Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel.
„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.
Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom.
A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz.
Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom.
Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is.
Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“