Historic Rali Miskolc – Egy nappal, egy éjszaka

Egyedül az Iharos és Goller Országos Historic Rali Bajnokság mezőnye mondhatja el magáról, hogy teljes egészében sötétben megrendezett versenyen vett részt a Maxx Miskolc Ralin, hiszen a historic versenyzők számára minden versenynapot külön futamként értékelnek. Így egy nappali és egy éjszakai versenyt vívtak Miskolcon.

Kilenc páros nevezett az Iharos és Goller Országos Historic Rali Bajnokság miskolci harmadik és negyedik futamára, amelyből a Felián–Papp kettős nem tudott elrajtolni, azonban a nyolcfős mezőny így is pont a négyszerese volt a tavalyi Miskolc Ralin rajthoz állt két párosnak.

Már az elsőnapi verseny is komoly izgalmakkal szolgált és sajnos balesetekben is bővelkedett. Az első gyorsasági szakaszon a Nagy–Tóth páros Volkswagen Golf GTI-vel ragadta magához az abszolút első helyet, amit a második szakaszon a Wirtmann–Schneer kettős megkontrázott a Ford Escort Mk1-essel.

Nagy a hazai pálya előnyét kihasználva rátett egy lapáttal, ám a harmadik gyorsaságin megforgott, a negyediken pedig felborult, és kiesett a versenyből. A Wirtmann–Schneer kettősnek így egy defekt is belefért az idejébe és könnyedén nyerték az első futamot. Másnap szintén ők voltak a leggyorsabbak.

A Nagy–Tóth kettős Golfját sikerült kikalapálni így a második futamon rajthoz tudtak állni, de mivel nem volt lámpájuk, így ezúttal Wirtmannékkal sem tudtak harcolni és a második helyen végeztek.

Mind a két napon külön verseny folyt a két Skodás páros között. Szombaton nappal, a Tóth–Bruckner duó volt a gyorsabb és 8,1 másodperc megelőzve a Balogh–Balogh kettőst, a második helyen végeztek. Másnap, vasárnap hajnalban viszont fordult a kocka. Ekkor Balogh volt a gyorsabb és hódította el Wirtmann valamint Nagy mögött a harmadik helyet és előzte meg a negyedik Tóthot. A régi motoros Tóth István leginkább az etapok minőségére panaszkodott. Szerinte helyenként vetekedett a veszprémi lőtérrel, és az S120 váltója is etapon szakadt szét.

Az első napon a negyedik, a második napon pedig a hatodik helyet szerezte meg a Varga–Gulyás kettős a Gruppe 2-es Lada 2101-essel. Vargát ezúttal sem zavarta az utak minősége, a rengeteg kihordás, mondván, hogy a Zsigulit nem lehet semmivel sem tönkretenni.

Vargáék nyújtottak elsősegélyt a Madár–Fridrich páros balesetnél. A Skoda 130 RS-sel versenyző páros egy balos kanyarban esett le az útról, és a navigátort, Fridrich Lászlót agyrázkódással korházba is kellett szállítani, ám az óta már szerencsére kiengedték. Ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki.

A szombati nap harmadik balesetet szenvedő párosa a Varga–Bacsa duó volt, az Mk1-es Ford Escorttal. Varga József elmondása szerint igazi Fordosan közlekedtek, de egy kicsit nagy volt a tempó. Az Escort becsóválta a hátulját, de már éppen visszafelé tartottak az útra, amikor a padka és az út közti szintkülönbség megdobta az autót és fának ütköztek. Az ütközés következtében az Escort kormányműve tönkrement, ami miatt az első napi versenyből kiestek, de másnap újra ringbe szálltak, és az ötödik helyen futottak be.

A mezőny minden kétséget kizáróan legnépszerűbb autója a Rakóczki–Kondás páros Fiat Abarth 595-öse volt. Az Abarth becsülettel helytállt, bár a vasárnapi célban már csak a két ötvény tartotta helyén a kipufogót, de egy megforgást is túlélt, ami után a nézők rakták vissza az útra. Rakóczki elmondása szerint felfelé néha kevés volt az ötven lóerő, de lefelé simán ment 110-et is az autó. Mindezt pedig húszliteres fogyasztással.

Az Országos Historic Rali Bajnokság következő futama a Salgó–Gemer Rali lesz, május 21-23-a között.

Wirtmann_2026_wirtmann_kisvaszar_2026_001

Wirtmann: Most sem szeretem, de nagyon élveztem

Az R2-Historic értékelés első helyén végzett Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel a Kisvaszar Rallyn, de az eredménynek ezúttal semmi jelentőssége nem volt. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a Minisprint bajnokság licences „teszt“ kategóriában állt rajthoz, hogy kipróbálja az Escort új lengéscsillapítóit és formában tartsa magát a következő historic bajnoki futamra, de leginkább azért, hogy élvezze a versenyzést. 

„Nagyon élveztük! – lelkendezett Wirtmann. –  Két hónapja volt a Mecsek Rally, a következő bajnoki futamunk pedig úgy néz ki, hogy szeptemberben lesz, a Győr Rally. Három hónapot pedig nagyon nehéz kibírni, már most is elvonási tüneteim voltak, úgyhogy muszáj volt menni egyet. 

Balatonyi Árpi, Keszthelyi Robi és Kata rendezik a Minisprint bajnokságot, akik nagyon kedvesek voltak, mindenben segítették a tesztelő licenceseket. A sprintmezőny négyszer ment végig a pályán, mindig ők mentek elöl, de az egyik körben mi kétszer mehettünk, úgyhogy összesen ötször teljesítettük a pályát.

Kisvaszar most az ellenkező irányban volt, mint a (historic) bajnokin, és Árpi nagyon érdekesen, egészen másképp építette fel. Kevés padkavédelmet használt, amitől gyorsabb lett a pálya, sok porral, kihordással. 

A verseny előtt mondtam, hogy ezt a gyorsaságit kifejezetten nem szeretem, ami most sem változott meg. Nem azért, mert rossz, hanem a sok levágás, a dobálós részek nem fekszenek a Ford kis kerekeinek. Ha Escort WRC-vel mennénk, 18-as kerekekkel, ami mindenen átlép, akkor biztosan Kisvaszar lenne a kedvenc pályám. 

A rendezés ettől függetlenül nagyon jó volt, flottul ment minden, szerintem jövünk máskor is Minisprintre. 

A szurkolók talán emlékeznek, hogy Pécsen eltört az egyik lengéscsillapítónk, ezért kicseréltük mind a négyet. Mindenképpen ki akartuk próbálni az új gátlókat Győr előtt, ez volt az egyik oka, hogy most rajthoz álltunk. Tökéletesen működtek, bár erre a pályára kicsit kemények voltak. 

A hangulat is nagyon jó volt, kis Kanyik jött végig mögöttem, az összes szendvicsét megettem. Kénytelen voltam meghívni itthon egy lecsópartira, hogy leegye az adósságomat. 

Azt az egyet sajnálom, hogy Zsírpapa nem indult a versenyen. Ha valahol, akkor itt lett volna esélye megverni. Ahogy hallom, a hétvégén Oroszlányban versenyez, majd lemegyek, hogy szívjam a vérét a kiscsávónak!

Remélem, hogy Győrben találkozunk, Zsírpapával és mindenki mással is. 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax