Ifj. Tóth Evóval versenyez az idén

A legfrissebb fejlesztésű Peugeot 207 S2000 Evolutionnal próbálja megszerezni idén nyolcadik magyar bajnoki címét ifj. Tóth János, akinek a tavalyi évhez hasonlóan most is Tagai Róbert navigál majd.

A legjobb hír az volt a Peugeot Sport Hungária sajtótájékoztatóján, hogy az ifj. Tóth–Tagai kettős valamennyi ORB-futamon rajthoz tud állni. Ráadásul a TRT Europe műhelyből a legfrissebb fejlesztésű 207 Evolutiont kapják, amelybe már a tavalyi Sanremo Ralin bemutatkozott 300 lóerős motor dohog. Illetve csak fog dohogni, merthogy a bemutatón még üres volt a Peugeot motortere, az erősforrás csak az Eger Ralira érkezik meg.

„Holnap (csütörtökön) még a régi motorral fogunk tesztelni, de ez nem jelent hátrányt” – mondta ifj. Tóth. „Az új motor erősebb lesz, de a karakterisztikája ugyanolyan, úgyhogy elég lesz az Eger Rali előtt kipróbálni.”

A Peugeot-ról a TRT vezetője, Tagai Tamás úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan fejlesztik, az Evolution kittel pedig érezhetően javult a 207-es.

„Tavaly a Sanremo Ralin mutatkozott be az Evo. A leglényegesebb változás a motort érintette, aminek a teljesítménye 285-ről 300 lóerőre nőtt, igaz a futásteljesítménye ezzel arányosan csökkent. Új lett az első futóműve is, és a váltón valamint a vízpumpa meghajtásán változtattak, főleg a megbízhatósága miatt. Ezenkívül megkapta az FIA 2011-es szabálya szerinti biztonsági oldalajtókat, amik könnyebbek, és jobban óvják a versenyzőket.”

Ifj. Tóth tavaly második lett a bajnokságban és a korábban megszerzett hét bajnoki címe után mi más lehetne a terve, mint a nyolcadik.

„Pont úgy készülök erre a szezonra is, mint az elsőre. Ugyanolyan motivált vagyok” – mondta Janika. „Tavaly a szezon második felére sokat javultunk, és szerintem az idén erősebbek leszünk.”

Erősebb motor ide vagy oda, a nagy kérdés még mindig az, hogy az N-es vagy a Szuper–2000-es lesz-e a nyerő Magyarországon.

„Szerintem az első három versenyen nehéz lesz Szuper–2000-essel megverni az N-eseket. Nem lehetetlen, de ahhoz nagyon jól kell menned. A szezon második felében az S2000-esek lesznek a jobbak.

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“