Jesolóban kezdi az MHH Rally Team a gokart szezont

Amíg Krózser Menyhért és Papp György az Országos Ralibajnokság nyitófutamára, a Miskolc Ralira készülnek, az MHH Rally Team másik oszlopos tagja, Fodor Géza Olaszország felé vette az útját. Jesolóban rendezik ugyanis a szlovén gokartbajnokság nyitófutamát, amely jó felkészülési lehetőség a magyar bajnokságra. Fodort korábban ralinavigátorként ismertük meg, de három éve a gokart szakágban is kipróbálta magát, ahol a Max Masters kategóriában tavaly magyar bajnok lett. Az idén ezt a címét szeretné megvédeni, de emelte a tétet, és a Max Masters mellett a DD2 Masters kategóriában is indul. (A gokart szakágban a masters mindig a 32 éven felüli versenyzőket jelöli.)

Fodor5

Fodor Géza: – Két kategóriában szeretnék indulni az idén. a Max Mastersben, ahol a célom a bajnoki cím megvédése – ez azért is lenne nagy dolog, mert ebben a kategóriában még senkinek nem sikerült kétszer egymás után bajnokságot nyerni –, illetve a DD2 Mastersben. Ez utóbbi nemzetközi kategória, amelynek a nemzeti bajnoka meghívást kap az év végi döntőre, ahol az összes nemzeti bajnok és regionális bajnokság győztesei mérik össze tudásukat.

Sokan óvtak tőle, hogy egyszerre versenyezzek két kategóriában, mert fizikálisan és szellemileg is nagyobb terhet ró az emberre, de engem most nagyon motivál ez a kihívás. A múlt héten Görögországban jártam egy kétnapos edzőtáborban Csicsi barátomnál, aki jó nevű gokartversenyző volt, most pedig mint driver coach (edző) dolgozik. Nagyon hasznos volt ez a felkészülés, a vezetési stílusomon sokat tudtam csiszolni.

Fodor1

Jesolóban a hétvégén a szlovén bajnokság első futamát rendezik. Ide nem bajnoki pontokért megyek, hanem tesztelni szeretnék. Csak a DD2 kategóriában indulok, mert náluk nincs Max Masters. A gokartom a napokban készült el, még egy métert sem mentem vele. Az előjelzések szerint szombaton száraz idő lesz, vasárnap eső, úgyhogy mindenféle körülmény között ki tudjuk próbálni, be tudjuk állítani. A magyar bajnokság áprilisban szintén Jesolóban kezdődik, úgyhogy pályaismeret szempontjából is hasznos lehet a hétvége.

Menyáék már Miskolcra készülnek, úgyhogy erre a versenyemre nem tudnak eljönni. Én viszont a tervek szerint a jövő héten ott leszek velük a szezonnyitó Miskolc Ralin.

Fodor3

Magyar Gokart Szövetség Bajnoksága
április 11-13.            OB, CEE           Jesolo, Olaszország
április 25-27.            OB, osztrák     Rechnitz, Ausztria
május 16-18.            OB                   Gokart Stadion, Kecskemét
június 20-22.            OB, CEE           Pannonia-ring, Ostffyasszonyfa
július 25-27.             OB, CEE           Poznan, Lengyelország
augusztus 29-31.      OB, osztrák     Dunaszerdahely, Szlovákia
szeptember 19-21.   OB, CEE           Speedworld, Pachfurth, Ausztria
október 10-12.         OB, osztrák     Speedworld, Pachfurth, Ausztria

*OB: országos-bajnokság, CEE: Közép-Kelet-Európai Zónabajnokság, osztrák: osztrák bajnokság

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft., Logiszerviz Kft.

További információ: www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing