Két fiatal tehetség kap lehetőséget Zagyva Lajostól az Oroszlány Rallyn

Egy kisebb all stars gálát hozott össze Zagyva Lajos az Oroszlány Rallyra, aki egy héttel a verseny előtt úgy döntött, nem ő áll rajthoz a Peugeot 208 Rally4-esével, hanem két fiatal tehetségre, Bertalan Mártonra és Határ Attilára bízza az autóját. Mutassák meg a fiatalok, mit tudnak. 

„Az Oroszlány Rally nekünk szinte hazai verseny, nagyon szeretjük, éppen olyan kötelező dolog a naptárunkban, mint a Veszprém Rally – mondta Zagyva Lajos. – Eredetileg úgy terveztük, hogy a lányom, Zagyva Dorka előfut a Citroën C2 R2 Maxszal, én navigálok neki, és mellette indulok a Peugeot-val is. 

De lent voltunk a múlt héten az R-Cup Challenge-en, Cereden, ahol Bertalan Marci és Határ Attila is nagyon sokat segítettek Dorkának. Nem volt tréningautónk, csak egy buszunk, mondták, hogy itt van az ő kocsijuk, menjen Dorka azzal. A versenyen is beültek mellé, nagyon segítőkészek voltak.

Zagyva Lajos
Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Zagyva Lajos

Mind a két srácot régóta ismerem, még az édesapjukon keresztül. Ekkor jutott eszembe, hogy mindig azt mondom, már nem nekünk öregeknek kellene versenyeznünk, hanem a fiataloknak. Most tehetek is érte valamit, és mondtam nekik, srácok, menjetek ti Oroszlányban a Peugeot-mmal. 

Nagyon meglepődtek rajta, de amióta ezt kitaláltam, egyre jobban örülök, hogy két ilyen tehetséges és nagyon alázatos versenyzőnek tudok egy kicsit segíteni a pályafutásában. 

Én meg majd elüldögélek Dorka mellett a Citroënben mint navigátor. Ott is lesz éppen elég feladatom, ráadásul most még az esővel is riogatnak, nem lesz egyszerű“ – nevet Zagyva. 

Bertalan Márton neve nem ismeretlen a rallysportban, hiszen édesapja, Bertalan Zsolt maga is versenyzett. Marcit Mózes Máté navigálásával láthatjuk idén az ORC-ben egy Mitsubishi Lancer Evo IX-cel. Emellett pedig az R-Cup Challenge egyik szervezője is. De hogy tovább fokozzuk a meglepetéseket, Oroszlányban nem más fog neki navigálni, mint a 2wd idei mércéje, Hangodi Bendegúz, aki a volánt cseréli fel az itinerre.

Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Zagyva Lajos

„Nagyon meglepett ezzel a felajánlás Zagyva Lajos. Nem is velem beszélt, hanem édesapámmal, ő mondta nekem, hogy volna egy ilyen lehetőség, érdekel-e – mesélte Bertalan Márton. – Először el sem akartam hinni. Ezúton is köszönöm neki ezt a lehetőséget. Eddig is nagyon tiszteltem őt a versenyzői pályafutása és a sportemberi hozzáállása miatt, éppen ezért nagyon megtisztelő, hogy rám gondolt. 

Kíváncsian várom, hogy milyen lesz a Peugeot a Mitsubishi után. Száz lóerővel gyengébb, de sokkal modernebb autó. Hangodi Bendegúzzal szoktunk egymással vívni, aki szintén Peugeot-val indul az ORB-ben. Mindig azzal szívom a vérét, hogy női autóval versenyez. Most felhívtam és mondtam neki, hogy én is női autóval indulok, csak az a baj, hogy nincs navigátorom, mert Máté a nővére esküvőjére megy. Mondta Beni, hogy akkor beül mellém, úgyhogy a hétvégén felavatom mint navigátort.“

Határ Attila neve szintén jól cseng a rallyszurkolók körében. Édesapja, Határ István régi motoros a rallyban, de Attila is komoly karriert futott be. Éhn Dániel navigálásával egy Peugeot 306 S16 volánja mögött láthatjuk őt ORC-ben. 

Zagyva Lajos
Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Zagyva Lajos

„Nem mertem elhinni, amikor Zagyva Lajos felajánlotta az autóját, de nem csak hogy felajánlotta, hanem rá is beszélt – nevet Határ Attila. – Nagyon komoly technika ez a Peugeot és nagy felelősség is egy ilyen autót vezetni, de Lajos mondta, hogy nem kell megváltani a világot, próbáljam ki és élvezzem. Hát erre mit mondhattam volna? 

Hatalmas megtiszteltetés, hogy rám meri bízni az autóját és nagy dolog, hogy valaki így segítse az utánpótlást, ezúton is köszönöm neki. 

Nagy előrelépés lesz a mi Peugeot-nkhoz képest, már régen szerettem volna egy ilyen autót kipróbálni, kíváncsian várom, hogy mire leszünk képesek vele.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax