Klausz Kristóf

Klausz Kristóf háromszor a top 3-ban

Háromszor autózott az első háromban Klausz Kristóf és Csányi Botond Skoda Fabia Rally2 evóval az Országos Rallybajnokság második futamán, a Boldogkő Rallyn. A versenyüket azonban az első gyorsasági szakaszon kapott defekt megpecsételte, a nyolcadik szakaszon pedig elúszott az autó hátulja és a egy villanyoszlopnak valamint egy fának ütköztek. Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben, de a versenyt nem tudták folytatni. Ennek ellenére több pozitívummal zárták a hétvégét.

„Kockáztatást ígértem a Boldogkő Rallyra, de sem a defekt, sem pedig az esés nem ennek a következménye“ – mondta Klausz Kristóf. 

„Az első gyorsaságin egész jól tudtunk alkalmazkodni a tapadási viszonyokhoz. Egy tempós részen nagyon kicsit – pár centit – lehúztam az útról, ott volt egy beton szegély vagy valami hasonló, amit nem lehetett látni, az okozta a defektet. Hiba volt, hogy a pályabejárás során ezt nem néztük meg. Most már tudjuk, hogy ott van.“ 

Mivel még sok volt hátra a 18 kilométeres pályából, Klauszék megálltak és két és fél perc alatt kicserélték a kereket. A gyorsasági végére pedig összesen 2 perc 48 másodpercet veszítettek.

„Nem volt kérdés, hogy megállunk. Ha defektet kapsz, abból már jól nem tudsz kijönni. Nem akartam nagyobb kárt csinálni az autóban, ezért álltunk meg. Mivel négy intermédián mentünk ki és két slickünk volt, ha esetleg felszáradna a pálya, slicket kellett feltenni, a kört pedig keresztbe felrakott intermédiával és slickkel fejeztük be. 

A defekttel akkora hátárnyban kerültünk, amit már nem lehetett ledolgozni, gondoltuk jó merészen választunk gumit és a második körre keményeken mentünk ki. Az volt az egészben a legmeglepőbb, hogy az élmezőnyben volt aki lágyon, volt aki közepesen, mi pedig keményen versenyeztünk és a három gumi közül nem nagyon lehetett megmondani, hogy melyik volt a gyorsabb. 

Az utolsó körre is maradtunk a kemények mellett. Elől újak, hátul használtak voltak. A hetedik gyorsaságin rendben lejöttünk, második időt autóztunk. A nyolcadik szakaszon éreztem, hogy csúszkál a hátulja. Aztán olyan szinten úszott el, mintha behúztam volna a kéziféket, miközben az eleje jól tapadt. Valószínűleg hidegebb aszfaltra értünk. 

Nem tudtam megfogni és lesodródtunk az útról. Egy villanyoszlopot találtunk el, aztán nekimentünk egy fának is. A motor, a hajtás és a futómű sértetlen maradt, de a karosszérián jelentős a kár. Eléggé le is estünk, úgyhogy csak a Rescue tudott kihúzni a végén. 

Itthon már elkezdtük az autó felújítását. Négy hetünk van a következő versenyig, aminek elvileg elégnek kell lennie, a nagyobb baj az, hogy nehéz jó szakembert találni. Szeretnénk jól megcsinálni az autót, hogy olyan legyen, mint új korában, mert akkor tudunk csak az első helyért versenyezni vele. 

Két lehetőségünk van, vagy megcsináljuk az autót, vagy bérautóval megyünk a következő versenyen. 

A másik nagy kérdés, hogy május 28–29-én egy időpontban rendezik az osztrák és a magyar bajnokság futamait. Egyelőre nem döntöttük el, melyiken indulunk. 

A defektet és az esést leszámítva jó versenyünk volt. Háromszor autóztunk az első háromban. Nagyon élveztem a csatát a gyorsasági időkért. Mindig elmondom, de most is bebizonyosodott, hogy iszonyú erős a magyar bajnokság, nagyon jó versenyzők indulnak. Sokat tanultunk és én úgy érzem, hogy gyorsultunk is. Annyira motivált vagyok, hogy ha tehetném, máris autóba ülnék.“ 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax