Klausz Kristóf

Klausz Kristóf: Túlfeszítettük

Az elmúlt két versenyen nagy nyomást helyezett magára Klausz Kristóf és Csányi Botond, akik a Mecsek Rallyn új célt tűztek ki maguk elé: egyszerűen jóízűt akarnak autózni és minden nyomástól megszabadulni. Annál is inkább, mert Kristóf a pécsi futam utáni héten államvizsgázik a győri Széchényi István Egyetemen, és egy jól sikerült verseny akár az egész szezonjukat is sínre teheti. 

Jó hír, hogy elkészült a Boldogkő Rallyn összetört autójuk. A Skoda Fabia Rally2 evo szebb állapotban van, mint valaha. Sőt, a hétvégén nem csak az Országos Rallybajnokságban, de a Mitropa Kupában is gyűjthetnek pontot, amivel akár vissza is vehetik a vezetést a bajnokságban. 

„Elég kemény heteken vagyunk túl – mondta Klausz Kristóf. – Az autó újjáépítése is sok energiát vett el, közben leadtam a szakdolgozatomat, és az államvizsgára is kellett készülnöm, de talán a legnagyobb terhet mi raktuk saját magunkra. 

A tavalyi szezonunk vége nagyon jól sikerült. Azt gondoltuk, hogy közelebb kerültünk egy magyar bajnoki futamgyőzelemhez, mint valaha voltunk, és ha még egy picit hozzá tudunk tenni, akkor akár meg is lehet az első hely. Azonban most úgy érezzük (Csányi) Botival, hogy ennek az eléréséhez túl nagy nyomást helyeztünk magunkra. 

A Boldogkő Rallyn az esésünkre azt mondom, hogy benne van a pakliban, addig egész jó időket autóztunk, és még a kiesés ellenére is minden jól működött. A Dunakanyar Rallyn nagy lendülettel tértünk vissza, nagyon akartunk bizonyítani, de már az első féktávon hibáztam, és utána bármit is csináltunk, semmi sem jött be. Ez a verseny volt pályafutásom egyik mélypontja. 

Fotó: MGR Images // Klausz Kristóf

A Mecsek Rallyt nagyon szeretjük, ismerjük is a pályákat, de most nem akarjuk elkövetni azt a hibát, hogy nagy terhet rakunk magunkra. Nem számoljuk sem a másodperceket, sem a pontokat. Szeretnénk egy kicsit levegőt venni, elengedni minden nyomást és pusztán a versenyzés élvezetéért menni. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor az eredmények is jönnek. Az sem baj, ha egy versenyt be kell áldoznunk, ha utána olyan formában leszünk, mint amilyben tavaly év végén voltunk.“

Jó hír, hogy elkészült a csapat Skoda Fabia Rally2 evója, amelyet még a Boldogkő Rallyn törtek össze egy árokba esés során, így a Mecsek Rallyn már újra saját autóval indulhatnak. 

„Kicsit sokáig tartott a karosszéria munka, de megérte, nagyon szép lett az autó. A fényezéssel kellett egy kicsit sietnünk, az nem lett olyan tökéletes, de az év végén úgyis kap egy teljes fényezést. A lényeg a karosszéria volt, ami most olyan, mintha új lenne. Az biztos, hogy az autón nem fog múlni semmi.“

A Klausz–Csányi kettős idén több bajnokságban is érdekelt. Az Országos Rallybajnokságban két kiesés után 20 ponttal a 10. helyen állnak. Az osztrák bajnokság eddigi négy futamából kétszer álltak rajthoz, és 36 ponttal az ötödik helyen állnak, mindössze 12 pontra az első helyezettől. 

A Mitropa Kupában szintén négy futamot rendeztek eddig, ebből kettőn indultak, 134 pontot gyűjtöttek, amivel Kristóf a sofőrök bajnokságában a negyedik, Botond a navigátorokéban a második. Az első helyhez képest mindössze 29 pont a lemaradásuk, amit akár a Mecsek Rallyn is behozhatnak, amely a Mitropa Kupa magyarországi futama. 

„Alapvetően a magyar és az osztrák bajnokságot céloztuk meg idén, de aztán másképp alakultak a dolgok. Az osztrák bajnokságban nagyon jó esélyünk lenne a második helyre, de megmondom őszintén, a két magyarországi nullázás után sokkal inkább itthon szeretnék bizonyítani. A bajnokság már elúszott, de egy jó eredménnyel még adósok vagyunk. 

A Mitropa Kupa nem hangzik rosszul. Nem csak a bajnoki cím motiválna, de jó versenyek következnek, ahol külföldön, erős helyi mezőnyben lehetne versenyezni. Mindig akkor fejlődtünk a legtöbbet, amikor ilyen versenyeken mentünk. 

De egyelőre nem ígérek semmit. A Mecsek Rallyn szeretnénk egy nagyon jót autózni, utána pár napot még az államvizsgámmal foglalkozom, hiszen az is fontos dolog lesz az életemben, aztán kitaláljuk a folytatást.

Remélem, a Mecsek Rallyn a szurkolóknak sem fogunk csalódást okozni.“

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“