Komoly a tét a Mecsek Rallyn

Hét hét szünet után folytatódik az Országos Rallybajnokság a sorozat utolsó előtti állomásával, a Mecsek Rallyval.

A Clone Rally Team két párossal áll rajthoz a versenyen, az Országos Rally Challenge-et vezető Dudás Gergő és Szabó Krisztiánnal, valamint a Production Car Kupában bizonyítani akaró Dián Attilával és Papp Györggyel.

Dudás célja egyértelműen a bajnoki első hely megtartása és a győzelem, míg Dián egy diadalmas célba érkezéssel szeretné feledtetni eddigi rossz mérelegét a Mecseken, ahol két rajthoz állás során kétszer borult fel.

Ózd után a Mecsek Rallyn is folytatódhat a parázs harc az ORC első helyéért, amelyre most is hat páros pályázhat közel azonos eséllyel.

Dudás Gergő és Szabó Krisztián természetesen reménykednek benne, hogy ezúttal ők szerzik meg az első helyet a Mitsubishi Lancer Evo IX-cel és a Miskolc Rally után idei második győzelmüket aratják.

De nem csak a verseny, a bajnokság is ultra szoros az ORC-ben, amit Dudás vezet 111 ponttal. Az első négy 21, de még az első hat is 38 ponton belül van. Mivel pedig egy versenyen összesen 40 pont szerezhető, bármi megtörténhet.

„Szerintem a bajnokság két legnehezebb versenye áll előttünk, a Mecsek és a Nyíregyháza Rallyn – mondta Dudás Gergő. – Ózdon látható volt, hogy a ORC-ben az első hat nagyon nyomja és hogy mindenki a maximumot hozta ki magából. Ennél jobban egyszerűen nem lehet feszíteni a húrokat.

A Mecsek Rallyn hidegebbek, csúszósabbak lesznek a pályák, ami miatt elég kemény két nap vár ránk. Most is mind a hatan esélyesek vagyunk a győzelemre és szerintem mindenki úgy fogja nyomni, ahogyan csak tudja.

A bajnokságban annyira kicsi a pontkülönbség, hogy nem érdemes taktikázni, aki bajnok akar lenni, annak a végső helyezésért és a bónuszpontokért is nyomnia kell.

Ráadásul ilyen mezőnyben ki ne akarná megmutatni, ki ne akarna nyerni?

Nagyon jó versenyt várok!“

Hosszú volt a szünet az Ózd és a Mecsek Rally között, amit Dián Attila és Papp György is éreztek, ráadásul a Mecsek Rallyn komoly küldetésük van, hiszen Dián eddig kétszer indult rajta és mind a kétszer felborult. Most azonban csak a céldobogó lebeg a szeme előtt.

„Már nagyon hiányzott a versenyzés, alig várom, hogy csütörtök este elrajtolhassunk – mondta Dián Attila. – A Mecsek Rally nekem eddig egy kicsit mumus volt, kétszer indultam rajta, mind a kétszer felborultam, úgyhogy az idei mottónk az óvatosság és a pontosság lesz.

A pályák nagyon vegyesek, vannak széles és szűk szakaszok, ahol ha hibázol, azonnal komoly következményei vannak. Az erdészeti utak nagyon rossz minőségűek, ott különösen kell ügyelni, hogy ne kapj defektet.

Nagyon szeretnék valamennyi pályán végigmenni és aztán megnézni, hogy milyen is a célkapu a Mecsek Rallyn.

Most is szurkolok majd (Dudás) Gergőnek. A mi időinket nem is nagyon szoktam nézni, Papp Gyuritól is mindig azt kérdezem etapon, hogy na, Gergőékkel mi van. Jó versenyük lesz nekik is ORC-ben.“

ORC állása a Mecsek Rally előtt

1. Dudás Gergő 111, 2. Matics Mihály 99, 3. Maricsek Miklós 96, 4. Rongits Attila 90, 5. Hevesi István 86, 6. Gyarmati Ariel 73

ORB Production Cup állása a Mecsek Rally előtt

1. Tóth Tibor 53, 2. Bacsa Tamás 48, 3. Kurtos Róbert 41, 4. Perge György 38, 5. Barna Tibor 30, 6. Dián Attila 13

A Clone Rally Team együttműködő partnerei:

Aqua-line Bau Kft., Blessed Road Kft., Clone GSM Komárom, DESEF Silver Security, Dream Light Theatre Bt., Eszo Kft., Fehér Rendszerház Informatikai Kft., FHO, FUEL, JutaVit, Kacsándi Elektro Kft. 1977, Kraftwerkbau, OLP TECH Kft., Prometric Test Center, Rodeo Speed Car Kft., S7 Gázfutár, Stage Light Theatre Szociális Szövetkezet, Supersprint

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Zsírpapa: Négy poroltó ment a VFTS-re

Szerencsés kalandot élt át Zsírpapa és új navigátora, Csoknyai Attila az Oroszlány Rallyn, amikor az első gyorsaságin árokba estek, és kigyulladt a Lada VFTS. Összesen négy poroltót fújtak rá, mire sikerült megfékezni a lángokat. A motortérben lévő összes műanyag alkatrész elégett, de úgy tűnik, a motor és a karosszéria is megmenekült, és a Győr Rallyra akár el is készülhet az autó.

„Az első gyorsasági hetedik kilométerénél voltunk, egy jobbosban egy picit megcsúszott az Öreglány, én ellenkormányoztam és mint egy kezdő bedobtam az árokba, egyenesen a susnyásba. 

Zsírpapa, Oroszlány Rally 2026

Próbáltam előre–hátra menni, gondoltam, ahol bement ott ki is jön, de nem hiszed el, az erdő közepén az árok nem földből van, hanem ki van betonozva. Amikor beestünk a beton kitörte a bal első kereket. 

Ahogy ott próbálok kijönni, szólnak, hogy gyertek kifelé, mert ég a kocsi. Akkor már láttam a padlólemeznél a lángot. Mondom Csokinak gyerünk! Ráfújtuk a poroltónkat, jött a Krampek Nándi, a Lévai Feri, ők is odaadták a poroltójukat és még kaptunk egy negyediket is, de nem tudom kitől, úgyhogy ha olvassa, jelentkezzen, mert megveszem a poroltóját. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Ezzel a negyedikkel sikerült eloltani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített megmenteni az Öreglányt, nélkülük biztos leégett volna. A kábelköteg, a lámpa, a kiegyenlítő tartály, az ékszíj, minden elégett, de a motor és a karosszéria megmaradt.

Most kezdtük szétszedni, Sanyika a jövő héten megcsinálja a villamosságot, még Kasza Zolival kell beszélnem, nézze át, mi menthető. 

Viszont a szponzormatricák, képzeld el, nem sérültek, tudod, a Fazekas Kft., a Javipa Kft.,  az Etikett Kft., meg az új szponzor, a D-Works, ezekre mind nagyon vigyáztam. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Hogy miért estünk be, azt nem tudom. Azért mentünk Oroszlányba, hogy az új motort kipróbáljuk és Csoknyai Attilát teszteljem, hogyan mondja. Minden jól működött, csak én voltam balfasz, valószínűleg túlságosan is Csokira, meg a motorra koncentráltam, ahelyett, hogy a versenyzéssel foglalkoztam volna, és beestünk, mint egy amatőr. 

De ilyen is kell, nem lehetek mindig profi, nem? Na, megyek, kipakolom a buszt, mert csak leraktam este, Győrben találkozunk, addig is puszi a csajoknak.