Krózser Menya a mély vízben

Kategóriát váltott Krózser Menyhért, a Micro Max tavalyi magyar és CEE bajnoka. Az MHH Kart Team versenyzője az idén a Minirok kategóriában áll rajthoz, többek között az olasz bajnokságban.

A kategória bemutatkozásra az egyik legrangosabb futamon, a South Garda Karting pályán megrendezett Winter Cupon (Téli Kupa) került sor, ahol 21 ország 72 versenyzője állt rajthoz. (A résztvevők számát ennyiben maximálták.)

Az igen komoly mezőnyben Menya számára a tanulás volt a legfontosabb. Az időmérőn az 50. helyet szerezte meg, a Final Heatben pedig 48. lett. Biztató azonban, hogy ezen a futamon az ötödik leggyorsabb kört futotta.

„Nagyon kemény versennyel kezdtük az idei szezont, leginkább a Rotax Grand Finalhez tudnám hasonlítani — mondta Krózser Menyhért senior, az MHH Kart Team csapatvezetője. — Gyakorlatilag itt volt a világ elitje, a Ferrari Akadémiától kezdve a Mercedes által kiszemelt versenyzőn át az összes nagy csapatig.

Megtiszteltetés volt számunkra, hogy az első versenyünkön a gyári Parolin-csapatnál mehettünk, ahol rengeteg információt kaptunk a beállításokról.

Amikor megérkeztünk, mindenki mondta, hogy ne várjunk nagy eredményt Menyától. Nyilván ez egy magasabb fokú versenyzés, összetettebb, több feladattal jár, úgyhogy szokni kell a közeget.

Az időmérőn nem jött ki jól a lépés, ahonnan már nehéz volt előre lépni, de voltak jó pillanatai, mint például a Super Heat ötödik leggyorsabb köre, illetve pozitívumként értékelem az egész heti teljesítményét, ahogy küzdött, ahogy ment előre minden megpróbáltatás ellenére.

Nagyon sok tapasztalatot szereztünk és az a cél, hogy az év végi döntőn már komolyan kelljen velünk számolni.“

Eredmények

Krózser Menyhért, Minirok

Résztvevők:72

Final Heat: 48.

Super Heat 2: 18.

Warm up:18

Qualifying Heat: 50.

Qualifying AC: 24.

Qualifying BC: 22.

Részletes eredmények:

http://www.southgardakarting.it/en/calendario/18022018/23-winter-cup

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft.

További információ:

www.facebook.com/menya.hu

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok

Még a fotós is Wirtmann autóját javította a Győr Rallyn

Régen volt már olyan kalandos versenye Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek, mint a Győr Rally. Az első gyorsasági után még csak betolni kellett a Ford Escort Mk II-est, a második körben azonban teljesen elnémult. Kisebb konzíliumot tartottak felette, hogy megtalálják a hibát, amiben még egy fotóst is bevontak. Végül némi telefonos segítséggel sikerült újra életre kelteni az autót. Ez után már csak az egész historic mezőnyt kellett utolérni etapon, ledolgozni egy büntetést és a célban pezsgőt locsolva megünnepelni a bajnoki címet.

„Tényleg kalandos verseny volt – nevetett Wirtmann. – Az első gyorsaságin letört az önindító kábele. Csak betolással indult az Escort. Szerencsére a historic mezőnye nagyon segítőkész volt. Idén már többször is volt önindító problémánk, úgyhogy rutinjuk van a betolásban. Ezúton is hálásan köszönöm a segítségüket. A szervizparkban megjavították a srácok, ezzel többet nem volt problémánk.“ 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Viszont nagy sietségükben a szervizparkból kifelé jövet kihagyták a tankoló zónát, ami miatt 30 másodperc büntetést kaptak, így váratlanul szorossá vált a verseny. 

„Navigátor hiba volt – szögezte le Kerekes Joti. – Egy pillanatra kizökkentem, Feri jó helyre fordult, de mondtam, ne oda menjen, eggyel arrébb. Amikor rájöttem a hibára már késő volt.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Wirtmann nem bosszankodott, de volt egy pillanat, amikor felmerült benne, lehet, hogy elúszott a győzelem: 

„Én is hibázhatok, Joti is. Elég rég óta versenyzek, nekem is tudnom kellett volna, hogy be kell menni a tankoló zónába. A büntetéssel az előnyünk el is úszott, 11 másodperccel vezettünk Müller Roland Zsigulija előtt. Ráadásul Kalapács Zsolt a Rábaringen nagyon letalált az Opellal, adott nekünk hét másodpercet, ami rengeteg. Akkor éreztem, hogy nem annyira biztos ez a győzelem.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Pedig az igazi riadalom még hátravolt. Az ötödik gyorsaságin, Sokorópátkán egyszer csak leállt a motor. 

„Jotival próbáltunk kapcsolgatni mindent, nagy nehezen életre kelt, de aztán megint leállt és akkor már nem is tudtuk újra indítani. 

Szerencsére lejtett a pálya, így begurultunk a célba. A két szervizesünknek Farkas Ferikének és Pál Lacinak még a fotós Zentai Gábor is próbált segíteni, ő elektromos szerelő. Végül felhívtuk Papp Arnit, aki az Escort elektromos rendszerét készítette, és közös erővel találtuk meg a leszakadt testkábelt. Miután meglett a hiba, ideiglenesen megoldottuk és mehettünk is. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Akkorra viszont az egész historic mezőny elment már mellettünk, úgyhogy etapon igyekeznünk kellett, de végül késés nélkül értünk a következő időellenőrzőre.“

Wirtmannék versenye ezután konszolidálódott és végül több mint egy perc előnnyel nyertek. 

„Mindent egybevetve izgalmas verseny volt. Nem csak Kalapács, a zsigulisok is nagyon jól mentek, nehéz dolgunk volt ellenük. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Az etapokat kicsit hosszúnak éreztem, már elszoktunk a 7–800 kilométeres versenyektől. Volt a murvás etap és a felhordásos gyorsasági is, azt nem nagyon szerettem. Nagyon jó ötlet volt viszont a szalmabála lassító, aminek az érintéséért nem járt büntetés.

A rendezés jó volt, a rajt-cél ceremóniának és a győri városi szakasznak is megadták a módját.“

Wirtmann Ferenc és Kerekes József is megadták a módját, hiszen a Győr Rallyn aratott D csoport és a D2-es kategória győzelmükkel mind a két bajnokságot megnyerték. Az idei Wirtmann 9. D csoportos bajnoki címe, és zsinórban a 17. szezonját zárja bajnokként.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII
Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei
  • 2008. C csoport magyar bajnok
  • 2009. C csoport magyar bajnok
  • 2010. C csoport magyar bajnok
  • 2011. C csoport magyar bajnok
  • 2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  • 2013. Historic CEZ bajnok
  • 2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
  • 2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  • 2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  • 2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
  • 2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  • 2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
  • 2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
  • 2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
  • 2022. D csoport magyar bajnok
  • 2023. D csoport magyar bajnok
  • 2024. D csoport magyar bajnok
A Textura Sport Club partnerei: Textura Zrt., Valvoline és Sonax