Krózser Menyhért: Felkészülési futam a CEZ-ben

A Közép-Európai Zóna Kupa (CEZ) futamán Jesolóban gyarapította a versenykilométereket Krózser Menyhért Rotax Max Senior kategóriában. A HUMDA Academy sportolójának ez volt idei második versenye, de akárcsak a CEE-n, most is a felkészülésen és nem az eredményen volt a hangsúly.

Idén már harmadszorra látogathatott Krózser Menyhért az olaszországi Jesolo gokart pályájára. Januárban itt volt az első tesztje, februárban pedig egy igen tüzes Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE) futamon vehetett részt felkészülési céllal. Ezúttal is hasonló volt a terv, a versenykilométerek és a tapasztalatok gyűjtése, az FIA Közép-Európai Zóna Kupa futamán.

Most sem lehetett panasz a mezőny tüzességére és nem szűkölködött a verseny ütközésekben. Az időmérőn kisebb kavarodás után Krózser Menyhért végül nem is tudott részt venni, ezért megint az utolsó helyről rajtolhatott. Innen küzdötte fel magát a harmadikra, de miután a sok ütközés miatt eldeformálódott a váza, idő előtt kiállt.

„Úgy látszik, ha Rotax Maxszal indulok, akkor az időmérőn történik valami – mesélte Krózser Menyhért. – Most volt egy kis kavarodás a versenyzői eligazításon és egy nagyon szűk intervallumot szabtak, amíg ki lehetett menni a pályára. Amikor ki akartam menni, közölték, hogy már nem lehet.

Fotó: Krózser Menyhért

Így megint az utolsó helyről rajtoltam. Innen sikerült feljönnöm a harmadikra, amitől lehetett volna még jobb is, de a hétvége során annyian ütköztek nekem, hogy eldeformálódott a vázam. Mivel nem lehetett kicserélni, nem láttuk értelmét a folytatásnak.

A hétvége pozitívuma volt, hogy az első méterektől kezdve megvolt a tempóm. A téli szünet óta két versenyen vettem részt, mind a kettőben hasznos versenykilométereket szereztem, minden tekintetben felkészült vagyok. Jöhet az OK kategória.“

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA, HUMDA Academy

Fotó: Csomós Mixi

Csomós Mixi a Diósgyőr Rallyn melegít a Rally Hungaryre

Hetek óta a Rally Hungary lázában ég a HM Academy párosa, Csomós Mixi és Bán Viktor. A félkészülésük fontos állomása lesz a hétvégi Diósgyőr Rally, ahol pár nappal a magyar Európa-bajnoki futam előtt éles körülmények között tudnak melegíteni a Skoda Fabia Rally2 evóval.

„Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Barum Rally célja óta csak a Rally Hungary lebeg a szemem előtt – mondta Csomós Mixi. – Nagyon szeretnénk a magyar Eb-futamon jó eredménnyel meghálálni a szurkolók, a támogatóink és a csapatunk kitartását. Hetek óta ezzel a versennyel kelek és fekszem. 

A felkészülésünk egyik legfontosabb része lesz a Diósgyőr Rally. Óriási lehetőség, hogy egy héttel a Rally Hungary előtt közel nyolcvan gyorsasági kilométert tehetünk meg a Fabiával. Egy ilyen Rally2-es versenyautó egészen másképp viselkedik, mint egy utcai autó, ezért fontos, hogy minél többet menjél és minél jobban együtt tudj élni vele. Óriási a különbség, ha úgy állsz rajthoz egy versenyen, hogy egy héttel előtte élesben mentél vagy kihagytál akár csak két-három hetet. 

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

De nem csak a felkészülésünk miatt lesz fontos a Diósgyőr Rally. Nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen nagymúltú, több sportágat tömörítő csapat, mint a DVTK, nyitott az autósport felé. Remélem, több DVTK szurkolót tudunk megnyerni a rallynak és a rally szurkolók is jobban megismerhetnek más sportágakat. 

Köszönjük a lehetőséget, bízom benn, hogy a részvételünkkel is tudjuk emelni a Diósgyőr Rally rangját.“

Bán Viktor is természetesen a Rally Hungaryre készül, de a következő napokban Mixi belsőkamerás felvételeit fogja tanulmányozni, hogy állandó navigátora, Nagy Attila hangja alapján elkészítse a Diósgyőr Rally itinerét. 

Fotó: Csomós Mixi // Bán Viktor, Csomós Mixi

„Évtizedekig break táncoltam, most pedig edzőként dolgozom. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban megtanultam, hogy a jó eredményhez nagyon sok gyakorlás kell – mondja Bán Viktor. – A Diósgyőr Rally pedig a legjobb lehetőség a számunkra, hogy a Rally Hungary előtt élesben tudjunk gyakorolni. 

Tetszik, hogy a DVTK pálya a központja a versenynek, itt lesz a versenyiroda, a gépátvétel, a szervizpark. Remélem, hogy sokéves hagyomány első állomása lesz a hétvégi verseny. 

Mixi és Ati már mentek ezeken a pályákon, ezért a belsőkamerás felvételükből, Ati hangja alapján készítek egy alap itinert, amit Mixivel a pályabejáráson fogunk leellenőrizni. A cél, hogy jó hangulatban, lazán tudjuk versenyezni, ha ez meglesz, az eredmény is jönni fog.“

Fotó: Csomós Mixi // Győr Rally 2023

A Diósgyőr Rallyt szeptember 30-án rendezik, ahol Csomós Mixi és Bán Viktor mellett láthatják a szurkolók Hangodi Bendegúzt és Nagy Attilát is egy Peugeot 208 Rally4-essel. Mixi állandó navigátorát, Nagy Attilát a Rally Hungaryre adta kölcsön a csapat a szintén HM Academy versenyző Hangodinak, és ők is élnek a felkészülési verseny lehetőségével. 

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém