Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Nehéz hétvége, de van megoldás

Pályafutása egyik legnehezebb hétvégéjét teljesítette Krózser Menyhért a WSK Open Cupon, az olaszországi Lonatóban. Két héttel korábban az FIA világbajnokság szuperfutamán és döntőjében is brillírozott a HUMDA Academy versenyzője. Most azonban száraz pályán a csapat nem találta a tempót, ráadásul egy baleset végleg megpecsételte a magyar versenyző sorsát. Esős pályán ugyan most is megmutatta gyorsaságát, de a hétvége eseményei nagyon felbosszantották. 

Komoly reményekkel érkezett Krózser Menyhért és a spanyol DPK Racing a WSK Open Cupra Lonatóba. Alig több mint egy hónapos közös munkájuk alatt egyre sikeresebbek lettek. Már az augusztus végi első futamuk, egy olasz bajnoki is jól sikerült, az FIA világbajnokságon pedig egyértelműen az OK mezőny elejébe küzdötték magukat. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Éppen ezért vártak sokat a WSK Open Cuptól, amelyen 30 fős OK mezőny gyűlt össze. Azonban már a szabadedzéseken látszott, hogy a technikás lonátói pályán Lecont gumikkal nincs meg az a tempójuk, ami két hete a gyors sarnói aszfalton MG abroncsokkal megvolt. 

Pénteken az esőben egy kicsit jobb volt a helyzet, Menya a 15. helyre kvalifikálta magát, majd az első előfutamban hét pozíciót javítva, a 8. helyig tört előre. Ekkor úgy tűnt, simán lehet akár top 5-ös eredmény is a hétvégén. A pálya azonban szombatra felszáradt, a másik két előfutamban nem tudott javítani. 

Az elődöntőben a rajt után az első három kanyarban három különböző baleset volt. Menya az első kettőt kikerülte, a harmadikban viszont a fűre kellett hajtania, ezért az utolsó helyre esett vissza. A döntőben a mezőny végéről rajtolva kétszer is kilökték, így egy igen nehéz hétvégén végzett a 22. helyen. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Az összes megpróbáltatás ellenére a 14 éves magyar versenyző nem a körülményekben kereste a hibát. 

„Nehéz hétvégénk volt, száraz pályán egyáltalán nem működött a csomagunk, de az az érzésem, hogy én sem tudtam jó teljesítményt nyújtani – mondta Krózser Menyhért. 

Sokkal többet vártunk magunktól. Az elmúlt két verseny alatt nagyon jól összeszoktam a csapattal. A két sarnói hétvégén jók voltak az elképzeléseink és nagyon jó volt a tempónk is. Sok munkát fektettünk ebbe a hétvégébe is, de ez most nem térült meg. Csak egyet tehetünk, még keményebben dolgozunk, hogy a technikás pályákon is gyorsak legyünk. Az biztos, hogy a DPK Racing nyerni akar, mint ahogyan én is. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Nagyon szimpatikus volt a csapat hozzáállása a nehéz hétvégéhez, szerintem együtt megtaláljuk a megoldást. Biztos vagyok benne, hogy a következő lonatói futamon gyorsabbak leszünk.“

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Krózser Menyhért legközelebb november közepén versenyezhet Lonatóban, a WSK Final Cup második futamán. 

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, OK (Senior) eredmények
WSK Open Cup, Lonato (Olaszország) 2022. szeptember 30.–október 2.

Résztvevők: 30
Időmérő összesített: 16.
1. előfutam: 8.
2. előfutam: 24.
3. előfutam: 22.
Előfutamok utáni összesített eredmény: 15.
Elődöntő: 24.
Döntő: 22. 

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA Academy, HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., GR Motorsport

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax