Négy hét kényszerszünet után ülhetett újra gokartba Krózser Menyhért. A HUMDA Academy versenyzője még decemberben esett át, egy előre tervezett műtéten. A rehabilitáció utolsó lépéseként az olaszországi Jesolóban tesztelt egy Rotax Max Senior gokarttal. A tempóra nem volt panasz.
A sikeres 2022-es szezon után decemberben egy kisebb lábműtétet hajtottak végre Krózser Menyhérten. A karácsony előtti időpontot azért választották, hogy a felépülés a téli pihenőre essen.
A műtét sikeres volt, Menya már december végén megkezdhette a rehabilitációt, január közepén pedig megkapta az orvosi engedélyt az óvatos terhelésre akár gokartban is. Az MHH Kart Team így már másnap az olaszországi Jesolo pályájára utazott.
„Nagyon jó volt újra gokartba ülni – mosolygott Menya. – A műtét nem volt nagy dolog, ha rajtam múlik, már másnap gokartba ültem volna, de mindenképpen meg akartuk várni az orvosi engedélyt.
Fotó: Krózser Menyhért
Amint ezt megkaptuk, az első alkalmat ki is használtunk. Ilyenkor télen a jesolói pálya az egyik legalkalmasabb a tesztelésre. A fő cél az volt, hogy az izmaimat átmozgassam, amihez a Rotax Max Senior gokart is tökéletesen megfelelt.
Egy-két kör elég volt, hogy visszarázódjak, utána csak egy feladatom volt: élvezni a gokartozást. Két napot töltöttünk a jesolói pályán, minden percét alaposan kihasználtam. Most már készen állok a következő feladatra.“
Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA Academy, HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., GR Motorsport
Csomós Mixi a Diósgyőr Rallyn melegít a Rally Hungaryre
Hetek óta a Rally Hungary lázában ég a HM Academy párosa, Csomós Mixi és Bán Viktor. A félkészülésük fontos állomása lesz a hétvégi Diósgyőr Rally, ahol pár nappal a magyar Európa-bajnoki futam előtt éles körülmények között tudnak melegíteni a Skoda Fabia Rally2 evóval.
„Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Barum Rally célja óta csak a Rally Hungary lebeg a szemem előtt – mondta Csomós Mixi. – Nagyon szeretnénk a magyar Eb-futamon jó eredménnyel meghálálni a szurkolók, a támogatóink és a csapatunk kitartását. Hetek óta ezzel a versennyel kelek és fekszem.
A felkészülésünk egyik legfontosabb része lesz a Diósgyőr Rally. Óriási lehetőség, hogy egy héttel a Rally Hungary előtt közel nyolcvan gyorsasági kilométert tehetünk meg a Fabiával. Egy ilyen Rally2-es versenyautó egészen másképp viselkedik, mint egy utcai autó, ezért fontos, hogy minél többet menjél és minél jobban együtt tudj élni vele. Óriási a különbség, ha úgy állsz rajthoz egy versenyen, hogy egy héttel előtte élesben mentél vagy kihagytál akár csak két-három hetet.
Fotó: Csomós Mixi
De nem csak a felkészülésünk miatt lesz fontos a Diósgyőr Rally. Nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen nagymúltú, több sportágat tömörítő csapat, mint a DVTK, nyitott az autósport felé. Remélem, több DVTK szurkolót tudunk megnyerni a rallynak és a rally szurkolók is jobban megismerhetnek más sportágakat.
Köszönjük a lehetőséget, bízom benn, hogy a részvételünkkel is tudjuk emelni a Diósgyőr Rally rangját.“
Bán Viktor is természetesen a Rally Hungaryre készül, de a következő napokban Mixi belsőkamerás felvételeit fogja tanulmányozni, hogy állandó navigátora, Nagy Attila hangja alapján elkészítse a Diósgyőr Rally itinerét.
Fotó: Csomós Mixi // Bán Viktor, Csomós Mixi
„Évtizedekig break táncoltam, most pedig edzőként dolgozom. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban megtanultam, hogy a jó eredményhez nagyon sok gyakorlás kell – mondja Bán Viktor. – A Diósgyőr Rally pedig a legjobb lehetőség a számunkra, hogy a Rally Hungary előtt élesben tudjunk gyakorolni.
Tetszik, hogy a DVTK pálya a központja a versenynek, itt lesz a versenyiroda, a gépátvétel, a szervizpark. Remélem, hogy sokéves hagyomány első állomása lesz a hétvégi verseny.
Mixi és Ati már mentek ezeken a pályákon, ezért a belsőkamerás felvételükből, Ati hangja alapján készítek egy alap itinert, amit Mixivel a pályabejáráson fogunk leellenőrizni. A cél, hogy jó hangulatban, lazán tudjuk versenyezni, ha ez meglesz, az eredmény is jönni fog.“