Krózser Subaru WRC-vel indul a magyar bajnokságban

A Budai Team Subaru Impreza WRC-jével áll rajthoz az Országos Ralibajnokságban Krózser Menyhért és két navigátora, Fodor Géza, valamint Papp György. Az MHH Rally Team versenyzője az Orfű Ralin próbálta ki először az autót, ami után már nem is nagyon volt kérdéses, hogy mivel szeretne versenyezni, így a tavalyi IRC-szereplés után az idén újra itthon láthatjuk.

Krozser1

„Sokat gondolkoztunk rajta, hogy milyen autóval és hol versenyezzünk az idén” – mondta Krózser Menyhért. „Tavaly az IRC kétkerékhajtású kupájában vettünk részt, és az ott szerzett tapasztalatokat az idén tudtuk volna igazán hasznosítani, így logikus lépés lett volna, ha az IRC-utód Európa-bajnokságon indulunk, ami az egész csapatunk számára komoly kihívást jelentett volna.”

krozser_bul_002 (Medium)

„Ugyanakkor szerettünk volna itthon is versenyezni, ezért még az orfűi verseny előtt kipróbáltam egy R4-es Mitsubishit, a versenyen pedig a Budai Team Subaru WRC-jét. Nagyon tetszett az autó, gyakorlatilag az első kilométerektől kezdve azon tudtunk dolgozni, hogy az én stílusomhoz állítsuk, és vasárnap estére már nem volt kérdés, hogy milyen autóval és hol szeretnénk indult. Pár napba még beletelt, hogy a támogatóinkkal is megállapodjunk, de ma már biztosan kijelenthetem, hogy a Budai Team Subaru Impreza WRC-jével indulunk a magyar bajnokságban.”

„Nincs rajtunk nyomás az eredménnyel kapcsolatban, és szerintem csak az első verseny után dől el, hogy milyen eredményt lehet elérni az autóval. Mi mindesetre nagyon motiváltak vagyunk és mindent el fogunk követni azért, hogy a maximumot hozzuk ki belőle. Remélem, a közönség számára is örömet tudunk okozni vele, hogy egy ilyen technikát újra láthatnak a mezőnyben és a magyar ralisport újbóli felemelkedéséhez is hozzájárulhatunk.”

Krozser2

„Az idei év érdekessége lesz, hogy két navigátorral versenyzek felváltva. Fodor Gézával 2006 és 2010 között versenyeztünk együtt. Utána munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a navigálást, de csapatvezetőként továbbra is segítette a munkámat, a magánéletben pedig az egyik legjobb barátom. Most a WRC őt is annyira felcsigázta, hogy pár versenyre beül navigálni. Tavalyi navigátorom, Papp György szintén megmarad, vele is fogok az idén versenyezni, amikor pedig nem az autóban ül, akkor a csapat munkáját segíti.”

„Az orfűi három gyorsasági szakasz csak arra volt elegendő, hogy belekóstoljunk az autó ízébe, így természetesen az Eger Rali előtt szeretnénk tesztelni és komolyan felkészülni az első versenyre.”

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft.

További információ: www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing