Krózser újra murvabajnoki futamot nyert és először vezet ORB-t

Nagy volt az öröm ma a Fehérvár Ralin az MHH Team szervizparkjában, hiszen Krózser Menyhért és Papp György Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel megnyerte az Országos Murva Ralibajnokság második futamát és két győzelemmel toronymagasan vezeti a bajnokságot.

KrozserFehervarTeszt01

A Fehérvár Rali két bajnokságba is beszámít. Az elsőnapi hat murvás gyorsasági jelentette a murvabajnokság második futamát, míg az Országos Ralibajnokság versenye ma csak féltávnál tart és holnap hét aszfaltos gyorsaságival ér véget. Ez egyben azt is jelenti, hogy Krózser pályafutása során először vezet ORB-futamot.

A mai hat gyorsasági szakasz közül a Krózser–Papp kettős az első kettőt megnyerte annak ellenére, hogy a másodikon volt egy túlcsúszásuk, de így is 6,5 másodperc előnyre tettek szert. A negyedik szakaszt megint megnyomták és 14,1 másodpercre növelték előnyüket, amelyből a nap végére 7,1-et sikerült megtartaniuk.

Krózser Menyhért: – Nagyon nehéz nap volt a mai. Az első két gyorsaságin jól mentünk. A másodikon háromhengeres lett előttünk Osváth autója és kezdtük utolérni. Annyira aggódtam rajta, hogy mi lesz, ha megfogjuk, hogy egy pillanatra nem koncentráltam és becsúsztunk az árokba. Nem volt vészes, de újra kellett indítani a motort, vissza kellett tolatnunk. Kb. tíz másodpercet veszíthettünk vele.

A harmadik pálya nem kedvezett a Mitsubishinek, ott többet lehet veszíteni, mint nyerni, ezért nem akartam kockáztatni.

A negyedik gyorsaságit viszont keményen megnyomtam. Az ötödik a lőtér volt, ahol az első körben is sok nagy követ kerülgettem. Arra számítottam, hogy ez a pálya jobban romlik az első kör után, de nem volt olyan vészes. Mindenesetre óvatosabban mentem rajta.

Nagyon örülök, hogy sikerült a murvabajnokságban a második versenyt is megnyerni és az is nagyszerű érzés, hogy ORB-futamot vezetünk az első nap után. Ünneplésre viszont nincs idő, hiszen még csak féltávnál tartunk. Holnap is nagyon kemény nap lesz.

Megyünk a saját tempónkban, és ha sikerül mindent megvalósítani, amit elterveztünk, akkor az eredmény sem lehet rossz.

A Fehérvár Rali állása az első nap után (a murva bajnoki futam végeredmény):
1. Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, 42:21,3
2. Herczig Norbert–Igor Bacigal, Skoda Fabia S2000, +7,1
3. Kazár Miklós–Szőke Tamás, Ford Fiesta RRC, +25,8
4. Botka Dávid–Mihalik Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +27,6
5. Turán Frigyes–Zsiros Gábor, Peugeot 208 T16 R5, +33,8
6. Ollé Sándor–Tóth Zsolt, Ford Fiesta S2000, +45,4
7. Lukács Kornél–Mesterházi Márk, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +1:00,4
8. Balogh János–Holczer Dániel, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +1:46,2
9. Kovács Antal–Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo 6/9, +1:58,5
10. Nagy Mátyás–Nagy Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, +2:01,6

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft., Logiszerviz Kft.

További információ: www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“