A Budai Team Subaru Impreza WRC-jével áll rajthoz Krózser Menyhért és Papp György március 10-én, az Orfű Ralin. Az MHH Rally Team párosa tesztelésre szánja a versenyt, melynek tapasztalatai alapján döntenek arról, hogy az idén milyen autóval és milyen bajnokságban induljanak.
„Tavaly R3-as autóval indultunk az IRC-n és sokat törtük a fejünket, hogy az idén milyen autóval és hol versenyezzünk” – mondta Krózser Menyhért. „Az IRC-utód Eb logikus döntés lenne, de mivel az idén újra értékelik a WRC-ket a magyar bajnokságban, kíváncsiak voltunk rá, hogy mit tudhat ma egy ilyen autó.”
„Az Orfű Ralit tesztelésre szánjuk. Az első gyorsaságin fogom először vezetni az autót. Elmehettünk volna egy privát tesztre is, de úgy gondolom, hogy egy autót versenykörülmények között lehet a legjobban kiismerni, arról nem is beszélve, hogy így a község számára is élményt okozhatunk és emelhetjük a verseny rangját.”
„Eredmény szempontjából nincs rajtunk nyomás, persze most is, mint mindig, nyerni szeretnénk, de most nem ez a legfontosabb. Tavaly három különböző R3-as autóval versenyeztem az IRC-n. A Mikulás és a Szilveszter Ralin kipróbáltam egy N-es Mitsubishit, a pénteki teszten pedig gurultam pár kört egy R4-es Mitsubishivel is. A vasárnapi verseny után a WRC-vel is lesz tapasztaltunk, így hamarosan el tudjuk dönteni, hogy milyen bajnokságban és milyen autóval versenyezzünk az idén.
Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.
„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott.
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes.
Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak.
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.
Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét.
A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.
„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével.
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam.
Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek.
„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax
Egy héttel az orfűi felkészülési verseny után az Historic Rally Bajnokság nyitófutamán, a Moldava Rallyn is győzött Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel. A Grawe Életbiztosító által támogatott páros a D csoportban és a magyar abszolút értékelésben is nyert, a nemzetközi értékelésben pedig a második helyezést szerezte meg.
„Nagyon jó kis verseny volt – mondta Wirtmann Ferenc. – Amikor a versenykiírást megkaptuk, még gondolkoztam rajta, hogy két pályáért érdemes-e kimenni, de érdemes volt.
Csodálatos, igazi rallypályákon, nagyon jó minőségű aszfalton versenyezhettünk. A padkavédelemmel kicsit spóroltak a rendezők, ezért a pályák nagy részét a mezőny teleszórta kaviccsal, csak a nyomban lehetett menni.
Nem volt könnyű a gumiválasztás. Végül a Michelinek mellett döntöttünk. A két pálya összesen 30 km hosszú volt, ebből 19-re jó volt a Michelin, 11-re nem annyira.
Tavaly elég peches szezonunk volt a sok kieséssel, ezért idén szerettünk volna a lehető legjobban felkészülni. Az Escort tökéletesen működött. Orfűn bekoptattuk a versenygumikat és üzenem az ellenfeleinknek, hogy a fékeket is. Orfűn végig azzal szívták a vérem, hogy mondjam már meg, hogy kell féket koptatni.
Jotival nekünk is jót tette, hogy autóba ülhettünk egy héttel a szezonnyitó előtt. Az első gyorsaságit így is egy kicsit elóvatoskodtuk. Belülről nem tűnt rossznak, de az időeredmény alapján iparkodhattunk volna jobban is.
A második gyorsaságitól kezdve már tempósabban mentünk, onnantól az eredmények is jöttek. Nagyon jó mezőny volt, többször is szorongattak az ellenfelek, úgyhogy rettenetesen élveztük. Kicsit elfáradtunk a végére, de a Mecsekig kipihenjük magunkat, annál is inkább, mert előtte még egy külföldi versenyen is rajthoz állunk.“