Úgy tűnik, mégsem a Renault Formula–1-es csapata tiltotta meg Robert Kubicának, hogy rajthoz álljon a Monte-Carlo Ralin.
A legfrissebb pletykák szerint Kubica egy négykerékhajtású autóval akart indulni a híres raliversenyen, de amikor kiderült, hogy nincs ilyen a Renault-nak, akkor önként lépett vissza a versenytől.
Korábban az a hír terjedt el, hogy a Renault nem engedte őt más márkájú (Szuper–2000-es) autóval rajthoz állni a Montén.
Ez a mostani indoklás is sántít egy kicsit, hiszen ha bármelyik raliszurkolót megkérdezik, van-e négykerékhajtású raliautója a Renault-nak, azonnal rávágja a választ, hogy nincs. Ennek nem kell „kiderülnie”. Azon kívül a Renault Formula–1-es csapata már réges-régen nem a Renault tulajdonában van, sőt, az idén a Lotus autógyár lesz a névadó támogatója, és Lotus Renault GP néven indulnak. A Lotus pedig a Proton tulajdonában van, amelynek van Szuper–2000-es autója.
Talán érdemes lett volna egy sajtóközleményt kiadni, és ott megmagyarázni mindent. Igaz, hogy akkor a nemzetközi média nem tudna napokig foglalkozni Kubicával, a raliszurkolóknak meg be kellene érni a Dakar híreivel.
A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel.
„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa
Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.
Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“
Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!
„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz.
Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt.
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa
Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.
A verseny is jó volt, na de a szurkolók…
„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még?
A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa
Szponzorok, család és ami igazán számít
„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak.
Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“