Megint lassúsági versennyel ért véget a Jordán Rali első napja. Az utolsó gyorsaságin az addig második helyezett Petter Solberg és a harmadik Dani Sordo is több mint fél percet veszített, hogy jobb rajtpozícióhoz jussanak péntekre. Ezzel az első hat helyből ötön történ változás, egyedül az első helyezett Jari-Matti Latvala őrizte meg helyét.
Az utolsó gyorsasági előtt még Latvala, Solberg, Sordo, Ogier, Loeb, Hirvonen volt a sorrend, ami egy szakasz alatt megváltozott és Latvala, Ogier, Loeb, Solberg, Hirvonen, Sordo lett, belőle. Ráadásul Sordónak még azt is megmondták a Citroën-csapatnál, hogy csak a Fordok mögött rajtolhat, Ogier-t pedig kitalálhatjuk, hogy szintén szándékosan tartották Loeb előtt, hogy ő takarítsa az utat. Ez a sorrend köszönőviszonyban sincs a verseny addigi alakulásával.
Korábban nem véletlenül fordították meg az első 15 rajtsorrendjét, hiszen akkor az első és a második nap végén is az állt az élen, aki a leggyorsabb volt. Tulajdonképpen az első napnak így annyi értelme van, mintha mindenki végiggurulna a pályákon, aztán egy kártyaasztalnál lefeketepétereznék a rajtsorrendet.
Mondhatjuk, hogy ez is része a ralinak, de hát a csütörtöki utolsó szakaszt is úgy hívták, hogy GYORSASÁGI és nem lassúsági szakasz, és bármennyire is része az autósportnak a taktika, azért nem annak kellene eldönteni a versenyt, hogy ki tud szándékosan lassabban menni, mert ezzel csak nevetségessé teszik a sportot.