Leitoldot az osztófej állította meg

Az ötödik gyorsasági szakaszon adta fel a Mecsek Ralit Leitold Károly és Bazsó Ildikó, miután a Fiat 131 Abarth motorja megállt. A vadonatúj erőforrás gyújtásával már a verseny elejétől fogva probléma volt. Miután kiestek, megtalálták a hiba okát a fellazult gyújtáselosztóban. Kicserélték az alkatrészt és azóta is tökéletesen működik az autó.

079B0148 (Large)

„Tegnap is volt már problémánk a gyújtással és a kipufogó sem tetszett, hogy koromfekete volt, pedig hófehérre kellett volna égnie” – mondta Leitold Károly. „Az ötödik gyorsasági elején egyre rosszabb lett a helyzet, végül teljesen megállt a motor és kiestünk.”

IMG_9461 (Large)

„Nem sokkal ez után megtaláltuk a hiba okát, kicseréltük az osztófejet, a kipufogó kiégett fehérre és betyár jól ment a motor. Ilyen az élet. Az idén ez volt az egyetlen versenyünk, jövőre viszont szeretnénk többet menni a Fiattal.”

 

Rally Hungary

Zagyva Dorka: Eb ötödik idő, magyar szakaszgyőzelem a Rally Hungaryn

Igen változatos versenye volt Zagyva Dorkának és Zagyva Lajosnak a rally Európa-bajnokság nyitó futamán, a Rally Hungaryn. Az első napon egy ugratás után megsérült a hűtőjük, ami miatt kiestek. Másnapra megjavították a Peugeot 208 Rally4-est, amivel Dorka szárnyalt. Kedvenc szakaszán, Iszkán a 16 fős, Eb-sztárokkal tűzdelt RC4-es kategóriában ötödik időt autózott, a Peugeot Kupa értékelésében pedig megnyerte a szakaszt.

„Nagyon jó versenyünk volt – mondta Zagyva Dorka. – Szombaton a Kislőtéren egy gödör után jött egy bukkanó, ami annyira megdobta az autót, hogy orra estünk. Azonnal néztem a vizet és amint elkezdett emelkedni a hőmérséklete, tudtam, hogy vége a versenyünknek. 

Szerencsére nem sérült komolyan az autó, csak hűtőt és lökhárítót kellett cserélnünk, így másnap Szuper Rallyval visszaálltunk. Ennek azért is örültem nagyon, mert így mehettem a kedvenc pályámon, Iszkán és a nagy mumusomon, Tésen. Iszkán RC4-ben ötödik időt értünk el, ami egy 16 fős Eb-mezőnyben számomra óriási dolog. 

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

Tés előtt egy kicsit féltem, az a pálya tavaly nagyon nem ment. Most úgy voltam vele, hogy csak végigmegyünk, nem itt kell megváltani a világot, de ahogy elrajtoltunk, éreztem, hogy sokkal jobban fekszik mint egy éve. A második körre pedig már nagyon vártam. 

Ezen a pályán éreztem a legjobban, hogy mennyit fejlődtem tavalyhoz képest. Nagyon büszke vagyok az ötödik időnkre, de tudom, hogy még sokat kell tanulnom. A verseny végén apu megdicsért, hogy jól mentem, nekem ennél több nem kell a veszprémi pályákon.“

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

„Így van! – erősítette meg Zagyva Lajos, Dorka édesapja és egyben navigátora. – Most is csak jót tudok mondani róla. Az orra esés sajnos benne van a rallyban. Évtizedek óta megyek ezeken a pályákon, sok újat nem tudnak mutatni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a bukkanó így megdobja az autót. 

Másnap nagyon jól ment Dorka. Iszkát imádta és szerintem most már Tést is szereti. Az, hogy az Eb mezőnyben ötödik időt autóztunk, várakozáson felüli, de a Peugeot Kupa szakaszgyőzelmet is nagyra értékelem. Sokat kell még tanulnia, ez nem is kérdéses, de látom rajta a fejlődést, nagyon odatette magát és büszke vagyok rá.“ 

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.